Nemrég értünk vissza anne-val és daddy-val a kiruccanásunkról. Anne megmutatta, hogy melyik busszal kell tőlük elmenni Leventbe, ahol már van metro is. (Levent-et onnan jegyeztem meg, hogy ott le kell vetni a dzsekit, mert a metron (is) meleg van). Levent-nél van 3 bevásárló központ, a Kanyon, a Metrocity meg valami G vagy D vagy Ü betűs, de elfelejtettem.. A Kanyon tetszett a legjobban, ez olyan, hogy félig nyitott, félig csukott. Ilyen árkádos berendezésű, középen nyitott, teraszos, nagyon jól néz ki. Majd küldök képet is róla. Odamentünk anneval, ott találkoztunk daddyvel, ittunk egy lattét a starbucksban. Egy kis fahídon kellett besétálni, ami egy kis szökőkúton visz át. Daddyvel fotózkodtunk, majd küldöm a képeket. Aztán sétáltunk egy nagyot, minden félét megnéztem. Aztán összeszorult a szívem, amikor megláttam egy boltot: Macro Store. De igyekeztem átugrani ezen a szívszorító pillanaton, Eszti írta reggel, hogy Makro jól van, vigyáznak rá. Úgyhogy meggyőztem magam és nem szomorkodtam tovább. Mellesleg elég menő boltja van a lovacskámnak, csak a gyümölcs-.zöldség pult van vagy 2 teremnyi. Amúgy éppen kisgyerekek főzőcskéztek a Macro Storeban középen. :) Kipróbálhatták, hogyan is kell főzni, sütni. Makron kívül másoknak is voltak ám boltjai, pl anne-nak, Incinek, Cininek... :))) Vannak fotók, majd később.. 
Amúgy anyu elég jól ellenne itt. (Papó is, mert ugyebár van mcdonalds házhozszállítás) Viszonylag sokat gyalogolnak az itteniek, mert nem szállnak fel a buszra dugó időben. Inkább sétálnak. Ez a része eléggé bejön nekem. Amúgy ahol Ermanék laknak, iszonyú szép minden. Az út, ahol hazafele kell sétálni (láttam egy cuki kutyaszalont, van fotó, majd később...), van néhány olyan étterem, ahol elviszik parkolni a kocsidat és ha befejezted a vacsit, előhozzák neked. Szeretek Leventből hazasétálni. Nagyon szép az út és a kilátás is. Sajnos ma történt egy szomorú dolog. Már majdnem hazaértünk, amikor láttuk, hogy az utcaseprő egy cica mellett álldogál. Kiderült, hogy elütötte egy busz. Szegény olyan szomorúan nyávogott. És félt is. De daddy hős volt, mert elvitte az út közepéről oda, ahol a többi cicával lakik. (mert van nekik ott egy bungaló, a helyiek odavisznek nekik ételt és italt, építettek nekik házat). Azért volt hős, mert a cica félt és ezért fújt ránk. De daddy elkérte az utcaseprő kesztyűjét és megmentette a cicát. Aztán anne hívott hozzá állatorvost. Közben jött 2 ember, aki kutyát sétáltatott (az egyik egy golden retriever) és ők is segítettek állatorvost hívni. Úgyhogy az én török szüleim nagyon rendes emberek. Szeretem őket. Anne megmutatta, hogy hol van a szemklinika. Tök közel hozzájuk. Amúgy Gizemnek 7-es a szemüvege. Ő is lencsét hord. Adott nekem könyvet olvasni, mert ő is szeret olvasni (már írtam, hogy a szürkét olvassa). Az én könyvem: Veronika decides to die. Mondtam, hogy már olvastam magyarul, de szívesen olvasom angolul is. Amúgy a kóbor kutyák nagyon édesek. A múltkor láttam egyet, jobban közlekedik, mint én. Körbenézett a járdán, majd amikor nem jött kocsi elindult, majd megint körbenézett. Tehetséges kis pajtások. A macskák közül meg van pár premium kategóriás. Olyan fluffy szőrös, mint ezek a drága macskák otthon. Na, itt ezek kóbor cicák. Iszonyú szépek is vannak közte. Amúgy a bevásárló központok olyanok, hogy 2-3 emelett bevásárló kp, felette lakások. Pl Kanyonban van lakásuk daddyéknek, amit kiadtak. (  Azt hiszem megérkezett Erman az irodából. ) De pl a Metrocity olyan, hogy legalul ott a metro, utána a bevásárló kp, utána a lakások. Vagy 20 emeletesek. Először azt akarták, hogy valami ilyesmi helyen lakjak, mert ezek nagyon biztonságosak, ugyanis minden bevásárló kp bejáratánál van security. Átvilágítják a táskád, minden. Nagyon biztonságos. De ezek a lakások sajnos irtó drágák. De én is nagyon jó helyen fogok lakni, szóval nincs ok aggodalomra. Amúgy Leventből hazafele vettünk a vacsihoz kenyeret meg salátát meg ilyen magos boltban magokat. Van fotó, majd később. Na megyek teríteni, remélem azt már megengedi anne. (bár ha erman még nincs itt, akkor nem tudom, ő hozza a halat...) Na, nem baj, megyek, megterítek, segítek anne-nak. 
Jaa, megkaptam az emailt az egyetemtől, hétfőn a kavacik campusra kell mennem, még nem a kórházba, szóval ez érdekes lesz, mert ez az ázsiai oldalon van. Bakker, ha ezt elmondom ermannak, ragaszkodni fog hozzá, hogy értem küldje a sofőrjét. Inkább megkérdezem Gizemet, hogy kell onnan átmetrozni Ázsiába :D Ezek az emberek iszonyúan jóak hozzám, ma este odaadom nekik az ajándékokat, amiket otthonról hoztam, remélem tetszik majd nekik. Bár ezeknél én százszor többet kapok tőlük... Nem tudom, hogy lehetne ezt meghálálni. Mondtam, hogy majd jöjjenek el a lakásomba és főzök nekik magyar vacsit. (még nem említettem, hogy nem tudok főzni) :D Majd anya viberen irányítja a kezem. Meg hát, a google jó barát ilyen esetekben. Na, megyek tényleg teríteni. 

Ma reggel Erman, Okan, anne és én elmentünk a lakásomat elintézni. Az árak iszonyú magasak, a lakhatás a legköltségesebb hobbi errefelé... Elmentünk az ügynökhöz, végül cashben kellett kifizetni a depositot és az ügynök árát is. Erre nem számítottunk, a deposittal igen, de az ügynök pénzével nem. Persze nem tudtam pénzt felvenni... Nagyon nem értettem, hogy miért, már az őrület határán voltam, de időnként átbillentem az agymenés állapotába is. Erman segített, de még így is problémákba ütköztünk. Végül fel kellett hívnom a bankomat, a magyar telóm lemerült, így a törökről hívtam. Arról pedig félúton elfogyott a money, úgyhogy majdnem 40 perc bénázás után is ugyanott tartottunk: sehol. Végül Erman telefonjáról kellett felhívnom a bankomat, ahol kiderült, hogy limit van a napi összegen. Ezt mondjuk nem tudom, miért rakták rá. Én nem kértem őket. Ezt kellett eltávolítani és végül tudtam pénzt felvenni. (nem annyit, amennyit kellett volna, de azért majdnem.) Már nem is kell írnom, gondolom kitaláljátok, Erman kisegített... Nah, finally, majdnem 1, 5 óra szerencsétlenkedés után sikerült a lakás procedúrát elintézni, megkaptuk a kulcsokat, felvittük a bőröndjeimet (Petii!!! Találd ki, mi a házszám! :) ). A tulaj még elviszi kitisztítani a szőnyegeket, de egyébként a lakáska készen áll a fogadásomra. Erman és anne lecsekkolta, van minden, ami kell az élethez. Edények, konyhai eszközök, felmosó... (az ágyneműt nem tudom, hogy megnézték e). Amúgy a kapunyitóm ugyan olyan, mint Esztié Dkeszin. Szóval majd ha valaki jön hozzám, én is rohangálhatok le, hogy kinyissam neki az ajtót. :)
Most hazajöttünk, aztán anne-val elmegyünk csavarogni. Azt azt hiszem írtam, hogy anne nem beszél angolul, úgyhogy be vagyok dobva a mély vízbe, törökül beszél velem, igencsak ki kell nyitnom a fülem, hogy megértsem a dolgokat. Tegnap eszembe is jutott Balogh Ildi. Hogy a kisbabák agyát nem lehet túlterhelni, mert ha megtelt a memóriakártyájuk bedobják a szunyát és elmentik a merevlemezre az információkat. Valahogy én is ezt éreztem tegnap. Több óra török nyelvlecke után este már arra sem emlékszem, hogy mit csináltam, mielőtt elaludtam. Ma Gizemnek be kell menni az egyetemre valamit elintézni, Erman és Okan bementek az irodába, apa nem tudom hol van, anne és én itthon, Gizem is itthon. Meg a házvezetőnő. Aki eddig minden nap itt volt. Első este mondta Gizem, hogy ne lepődjek meg, reggel jön a házvezetőnő. Gondoltam is magamban, hogy mégis hova jön, ragyogó tisztaság van a házban. Mondjuk Móniéknál is mindig ilyen volt, amikor mentem a gyerkőcökkel. Na mindegy, szóval patyolat tisztaság van. Aztán most már rájöttem, hogy miért.  A házvezetőnő minden nap jön. Nemcsak takarít, hanem főz, mos, minden. Kb, mint egy bejárónő. Nem is eszik velünk egy asztalnál, de ezt leszámítva abszolút olyan, mint egy barát a családnak. Tegnap például azt vitatta meg a bejárónő anne-val, hogy az orchideáknak ne adjon ennyi vizet, mert nem szükséges. :D Az élet fontos dolgai. 
By the way, még semmilyen levelet nem kaptam a hétfővel kapcsolatban.. Aggasztó. M. Kevser azt mondta, hogy Aysel Yldiz el fogja küldeni nekem a lényeges infókat, tudnivalókat. Háát, not yet.... Mindjárt küldöm is neki egy e-mailt. Ami a legbosszantóbb: még nem kaptuk meg az erasmus pénzt a magyar állami kincstártól (csupa kis betűvel, mert haragszom rájuk). Mégis mit gondolnak? Honnan a bánatos égből pottyant felhőn utazó kifogyhatatlan pénztárcából előlegezzünk meg ennyi pénzt? Nem normális.
Amúgy jól vagyok, ezt a mai pénz mizériát leszámítva nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok. :D 

Tegnap es ma is Ermaneknal voltam/vagyok. Tegnap szuper napot toltottunk Ermannal. Bementunk az egyetemre, bejelentkeztem, talalkoztam M. Kevserrel, az erasmus koordinatorral. Utana Ermannal elmentunk par helyre, megmutatott nehany szuper helyet. Athajoztunk az azsiai oldalra, Kadikoybe. Csodaszep volt, ebedeltunk, setaltunk, beszelgettunk, ismerkedtem a varossal. Csodalatos ido volt, hazafele a kompon Erman megtanitott siralyt etetni. Annyira csodas elmeny volt. Ott repultek velunk, a hajo mellett. Nemelyik radnez, ahogy keri a kajat. Tegnap anne fozott vacsit, utana torok tea es kave, beszelgettunk, megvitattuk kozosen a lakasomat. Es el is dontottuk. Szoval minden ugy nez ki, megvan a lakasom. Erman felhivta a tulajt es megkerdezte a rezsit meg minden fontos dolgot. Ma reggel kicsekkoltam a hotelbol, holnap bekoltozok a lakasomba. Ma Gizem es anne megtanitott metrozni. Meg beginner vagyok, csak 3 vonalat ismerek. Utana maszkaltunk, elmentunk Ortakoybe, megneztuk az Ortakoy Mecsetet, ettunk traditional kumpir~t. Na ez nagyon bejon nekem. Nagy krumplit megfoznek hejaban, felbevagjak, ott egy hatalmas pult, kivalasztod, hogy mit kersz bele es josag. Kanallal kell enni. Szoval fincsi krumpli, tele zoldseggel (lehet virslivel is kerni, en kihagytam). A torokok nagyon imadjak a csiposet. Erman is es Gizem is. En sose kerek added csipost, mert anelkul is csipos picit. Es az nekem pont jo ugy. Tegnap Ermannal megvettuk az Istanbul Card~omat, ami kell a kozlekedesre. A csaladbol csak nekem van hozza piros tokom. Valoszinuleg azert, mert Kadikoyben vettuk. Szoval tok szuper, mert tudom, hogy hogy kell hasznalni, sot, azt is tudom, hogy hogy kell ra penzt tolteni. Szuperul telnek a napok, elvezem az itteni eletet. Ma reggel megismerkedtem Real~el, Ermanek kutyajaval. Nagyon edes. Nemetjuhasz. Sajnos beteg, igy nehezen mozog es odemas a laba, de nagyon imadnivalo, szeretetehes kutyus. Meg nem is meseltem a koborkutyakrol. Tenyleg rengeteg van, de nem ugy kell elkepzelni, mint nalunk. Egy csomonak van bileta a fulen, amit a kormany tetet bele. A bileta jeloli, hogy a kutya minden szukseges oltast megkapott es egeszseges, nem veszelyes. Sajnos nem minden kutyusnak van, de azert van. Az emberek megtanultak veluk elni. Sok helyen van kint eteto es itato tal, amit hasznalhatnak a kutyak. Amugy meg nagyokat bandaznak, jatszanak egymassal, a napon kenyelmesen sutkerezve sziesztaznak. Szerintem tok fura lenne nekik, ha valaki orokbefogadna oket. Marmint biztos tokre orulnenek az erzelmi kotodesnek, de biztos furcsa lenne nekik bezarva lenni. Most megyek, mert Erman megerkezett Ankarabol, majd irok meg kesobb....

Ma értem jött Gizem és anyukája (anya törökül = anne) és először elmentünk a Medipol Kórházba. Ermannak igaza volt tegnap, az emberek többsége a kórház környéken (és a kórházban) kendős. Bagcilar kerületben sok a vallásos ember, arabok is élnek ott, ezért lehet több kendős embert látni, mint nem kendőst. A legtöbben csak hidzsábot hordanak vagy khimárt, burkával még itt sem találkoztam. Amúgy engem nem zavar, remélem én sem zavarom őket (hahahaha)  A kórházból egy segítőkész nő felhívta az egyetemi kordinátoromat. Holnap megyünk be az egyetemre és akkor végre meg tudom kérdezni, amikben még bizonytalan vagyok. Tiszta mázlista vagyok, hogy Gizem-ék így felkaroltak, például az előbb említett segítőkész nőt is kifaggatták, hogy hol lenne érdemes lakást keresnem. Bagcilar kerületet említve mindenki egy egyértelmű és határozott elutasító nemleges válasszal felel, ha a lakás keresés jön szóba. Szóval nem Bagcilarban fogok lakni. Ez már tuti. 

A vezetési szokásokat illetően: nem félek, de nyugodtabban veszem percenként azt a 16 légvételnyi optimális mennyiségű oxigént és egyéb gázokat, ha már kattant a csatban a biztonsági öv. A dudát is többször használják, mint mi, de inkább csak olyan baráti figyelmeztetésként, nem mérgesen, nem dühből. De az tuti, hogy én nem tudnék itt elmanipulálni egy autót. Eddig azt hittem jól vezetek, de már rájöttem, hogy igazából nagyon kezdő vagyok. Gizem kocsija igazán környezet kímélő. Ha egy picit is egy helyben állunk, kikapcsol a motor, de ha gázt ad, akkor újra beindul. Gondolom a dugók miatt lett ez kifejlesztve. Apropo dugó! 9.30 körül kinéztem a hotel ablakán és láttam, hogy beállt az autópálya. Később rájöttem, hogy az nem dugó. Az normális forgalom. Gizem anyukája kérdezte (közvetlenül nem ő kérdezte, mert nem beszél  in english), hogy hány óra volt a repülőút. Mondtam, hogy 2. Azt mondta, hogy a meseszép. Nekik legalább 2-3 óra, csak Istanbul egyik feléről átevickélni a másikra. Van külön rádiócsatorna, ami a dugó helyzetet közvetíti. 4-től mindenki azt hallgatja. Kérdeztem tegnap Ermant, hogy mégis hogy van ez a dugó téma. Mesélt kicsit, hogy milyen iszonyúan gyorsan fejlődnek a kerületek és mennyi építkezés van (tényleg 2 utcánként húzzák az új épületeket). Azonban az utakat nem fejlesztik olyan ütemben, nincsen olyan intenzív sáv bővítés és út építés, mint amilyen gyorsan felhúzzák az épületeket. Így hát dugó van. 3-4 órát állni a dugóban megszokott. Mi kiakadunk, ha a Hungária beáll és 20 percig döcögünk. Szóval hát, minden nézőpont kérdése. 

Voltunk lakást nézni. Nagyon drágák a lakások... Nem igaz. Nagyon drágák a jó helyen lévő lakások. Nem, nem, nem, így se igaz. Nagyon drágák a jó helyen lévő, biztonságos lakások. Ez sem igaz. Mert ISZONYÚAN PISZKOSUL drágák a jó helyen lévő, biztonságos lakások. De nem adjuk föl, előbb utóbb megtaláljuk az ideálist. Szóval az az igazság, hogy amit tanácsolnak nekem  lakás ügyben, azok az olyan helyek, ahol van biztonsági szolgálat, őr, sorompó (olyasmi, mint Fótliget, csak lakásokkal). Úgyhogy a bérlő kifizeti a lakást és plusz fizet a védelmi szolgáltatásért. De Erman tegnap közölte a húgával, hogy az első és legfontosabb szempont a biztonság. :) Azért mindig megjegyzik, hogy semmi nem történhet, de jobb félni, mint megijedni. Ebben igazuk van. Bár hozzáteszik, nem hinnék, hogy bárki is ki merne állni a díjbirkózó vállaim és bicepszemmel szemben. Ennek az igazságtartalma nyilván csekély, de tény: ők (Erman, Gizem) nem annyira a sportolás szerelmesei. 

Aztán elmentünk ebédelni és természetesen ittunk utána török teát és aztán pedig török kávét. Életem első török kávéja. Nem is olyan rossz. Inkább csak fura. Egész más az illata. Nem az a tipikus illat, amit a dauwe egberts omnia reklám felidézése alatt érez az ember. Elég markáns, karakteres, a vége felé pedig kifejezetten sűrű. Papónak muszáj innia, ha jön. Kíváncsi vagyok arra a vitus táncra, amit eljárna tőle! :D Ha már az otthonitól is borzong, amikor Anyu erősre főzi. :D Egyébként a zaccból jósolni szoktak. Van, aki hisz benne, van, aki nem. De azért mindenki megnézi. Sőt!! Van, aki elrágcsálja a zaccot is, de ez nem gyakori, Gizemék nem szokták. Én sem szokom. 

Szóval megittam a bitangpusztulatos török kávét, aztán jót szundítottam délután. Még csináltam egy kis kutató munkát a lakás opciókról, aztán átolvasom az első török leckét, hogy holnap brillírozzak a kordinátoromnál. :)

Életem első napja Isztambulban :) Megérkeztem a majdnem túlsúlyos (először igencsak túlsúlyos) bőröndjeimmel. De így legalább könnyű volt megtalálni a "karüsszelben", mert egy hatalmas piros cédulát ragasztottak rá: ATTENTION! HEAVY! A gépen tök sok hely volt, az egész 2. sor nekem volt fenntartva. :D 

Erman húga, Gizem várt a reptéren és Erman sofőrje elvitt minket a partra, sétáltunk, beszélgettünk, kávéztunk a Starbucksban (ő török kávé, én espresso, de holnap én is török kávét fogok inni, mert tök jól nézett ki). Aztán tovább szerettünk volna sétálgatni, de elkapott a zuhé, úgyhogy hívtuk a drivert és elindultunk felvenni Ermant, majd elmentünk vacsizni. Első török vacsim. Nem is volt vészes. Nekem kicsit sok volt a husi, de egész sok salit is esznek. Előételnek volt paradicsomos saláta, sajt, bagette szerűség, de annál százszor fincsibb, meg még vagy 3 féle pástétom szerű, nem tudom mi volt, de egész fincsi volt. Aztán hoztak egy nagy fejes salátát, de olyan igazi friss, ropogós salátát, és hozzá valami húsos pástétom szerűt. Azt úgy kellett enni, hogy lecsippentesz egy saláta levelet, beleteszel a pástétomból, ráfacsarsz pici citromot, majd a salátát összetekered és hamm. Volt valami pizzához hasonló, de extra vékony tésztából. Volt még kebab is. Amúgy minden egy picit csípős (van, ami a picitnél picit jobban, de még nem annyira, hogy füstöljön a füled, de annyira igen, hogy utána jólesően nyúljál a poharad felé). 2 féle desszert volt, na, azok nagyon nagyon klasszak voltak, az egyikkel szemben averzióim támadtak, mert úgy nézett ki, mint egy penészes spenótlevél, amit kilapított valami jármű, de mivel Erman és Gizlem is közölte, hogy nekik ez a kedvencük és ez olyan jó, meg ilyen finom, végül (óvatos szaglászás után) megkóstoltam. Igazuk volt, tényleg nagyon finom volt. Semmi gejl meg ilyesmi, pont optimális volt az ízlelőbimbóimnak. A felénél rá is jöttem, hogy valamilyen pisztáciás téma lehetett, de tényleg nagyon finom volt. Na ezután megérkezett a gyengém. Gyümölcstálak. De olyan jól nézett ki, a narancshéjból olyan díszítések voltak, mint egy felfele növő spirál. Gránátalma is volt meg kivi meg narancs meg alma (meg banán, de azt nem ettem... Makro kedvence). Aztán ittam török traditional innivalót, ami nem lesz a kedvencem, de tapasztalatszerzésnek jó volt. Ez ilyen joghurt ital, amihez vizet és sót adnak. Nem olyan vészes, de nekem valahogy a vacsi mellé fura volt. De pl egy reggelihez/uzsihoz tökre el tudnám képzelni. (például úgy, hogy ez az itóka meg uborka, meg az a bagette szerűség). Azt mondták ezt lehet alkolosan is meg anélkül is kérni. Aztán ittunk török bort meg török teát, ezek nagyon fincsik voltak. Ermanék jó fejek, mert imádják a kutyájukat. Állítólag már nagyon beteg és nagyon öreg és keringési problémái vannak, ami miatt nehezen tud járni, de mondták, hogy majd el kell mennem megismerni. Gondolhatjátok, nem sokat kellett győzködniük. Aztán kérdeztem tőlük a delfináriumot, de nem is hallottak róla. Elmondtam, hol van, megnéztük a neten, azt mondták, nem gondolták volna, de tényleg ott volt, ahol mondtam :) Szó, ami szó: nem tudták, hogy van Isztambulban delfinárium. Meséltem az itthoni kutyás programomról, tetszett nekik (is). Még rengeteg mindenről beszélgettünk, tényleg igazán nagyon rendes emberek. 

Vacsi után Erman sofőrje elhozott a szállodába (ami nagyon klassz és egy fürge lábú londíner fiú utánamhozta az ATTENTION! HEAVY! bőröndjeimet) és útközben  a szálloda felé észrevettem a balomon a Medipol Mega Hastanesit. ÁÁ, mondom, ez csúcs. :D Csak a sofőr nem beszél in english, úgyhogy only magamban örültem. :)