Nehezen keltem fel. Elfáradtam egy kicsit...
Olyan szinten leszek tengeribeteg a buszon, hogy az döbbenet. Nem tudom, mit építettek bele ezekbe a járgányokba, de amikor átmegyünk egy fekvőrendőrön, szabályosan úgy érzem magam, mintha bungee-jumpingoznék. Nagyon durva, liftezik a gyomrom, teljesen szabadesés érzés... Már megszoktam az otthoni zöttyenéseket és át kell állnom a szabadeséshez. Komolyan, olyan, mintha olyan levegős-kiegyenlítős-hupla-tompítós cuccal lenne felszerelve a busz, mint a Xenophon kamion. Úgyhogy hálálkodtam ma rendesen, hogy nem itthon reggeliztem. Hihetetlen, tényleg. Mellesleg a buszsofőrök nem szívbajosak . Járó motorral, kulccsal mindenestül ott hagyják a buszt, míg kávéznak. :D Akár egyedül is elmehetnék dolgozni. Olyan lenne, mintha limuzinnal érkeznék. :) Kezdem felvenni a közlekedési morált. Nem baj, ha a busz elindult már a megállóból, csak intsd le és megáll neked. Amúgy a törökök tök úgy hapciznak, mint én. (Nyugi, én társaságban nem gyakorlom ezt a tüsszentési formát). 
Egyre jobban kijövök a munkatársaimmal meg az évfolyamtársaimmal. Nagyon jó fej mindenki. A mai nap a csuklóm kattogásáról szólt és a bicepszeim betonkeménységéről. Pedig most nem is vagyok formában... 
Amióta megérkeztem számtalanszor találkoztam a kérdéssel: "Mégis mi vett rá, hogy Törökországba jöjj? Már nem volt más választásod?" Hát, de. Próbáltam kitérni a kérdés elől és hablatyoltam kicsit a történelmi és kulturális tudásvágyamról, amit csak Isztambul tud kielégíteni. Igyekeztem nem rosszabb fényben feltüntetni Magyarországot annál, mint amilyen. Csak Ahmetnek említettem, hogy igazából azért vagyok itt, mert több mindent (mást, és gyakran modernebbet) láthatok, mint otthon valaha. Úgyhogy hihetetlen, de szerintem ők azt hiszik, hogy Magyarországon olyan jó helyzetben van az egészségügy, hogy aki onnan máshova megy, csak gagyibbat láthat. Nem nagyon volt kedvem felvilágosítani őket, csak finoman jeleztem, hogy ami itt van az azért nagyon jó, nagyon modern, nagyon felszerelt és nagyon tanulságos számomra. 
Ma jött a lány, aki szerdán is volt. Sajnos ma nem történt csoda. Hát igen, neurológiai kórkép, ergo nem lineáris a javulás. Sajnos. Ma kevésbé volt jó állapotban, sajnos a spasmusa annyira erős volt, hogy párszor a gép is leállt és biztonsági megerősítést kért, hogy folytassa e a "jártatást" ekkora ellenállással szemben. Azt hiszem ezt egy kicsit magamra vettem és személyes kudarcként éltem meg. Tudom, hogy butaság, csak annyira akartam, hogy ma is olyan jól menjen neki. De aztán gondolkoztam és rájöttem, hogy most ebből még többet tanultam. Szakmailag is meg magánéletileg is. És végül is azért vagyok itt, hogy tanuljak. :) 
Aztán voltak ma is ismerős arcok (főleg azok) meg egy-két új arc is. Már engem is, mint régi ismerősként üdvözölnek a betegek. Örülnek, amikor törökül beszélek velük. És én is. Ma volt egy hydrochephal hemiplég, akinél gastrocnemius stretchinget, quadriceps és iliopsoas erősítést végeztünk, posturális stabilitást növeltünk...stb. Volt a meniscusos is, minden nap jön, egyre jobban hajlik a térde és alakul a quadrija is. Volt megint a frontális tünetes hemiplég néni, aki ma nem Lokomat-ra jött, hanem, mint "exercise patient" érkezett. Nála subluxált váll (állítólag congenitális), bal oldali gyengeség, egyensúly zavar áll fenn. Nehéz vele a frontális miatt, nehezen kooperál, nem motivált, de nagyon jól elszórakozik, és így mi is. :) Oda kell rá figyelni, mert ha a járógyakorlatoknál elege lesz, fogja a keretet és azzal együtt hanyatt vágja magát. Szerencsére könnyen korrigálható. Kérdeztétek a frontális tünetet meg a hemipléget (amúgy bocsi, ha nagyon szakszavas, csak közben félig-meddig magamnak is írom, hogy később emlékezzek, mert majd le kell adnom pár report-ot a gyakorlatról). A hemiplég az, amit írtatok, az egyik oldala le van bénulva. Ha az agyi folyamat a bal agyféltekében zajlott, akkor a jobb oldala van lebénulva, és fordítva. A frontális tünetről dióhéjban annyit, hogy az agyban a frontális lebeny (többek között) a személyiségjegyekért felel. Tehát olyan vagy, amilyen a frontális lebenyed. Ha a frontális lebeny sérül, akkor megváltozhat a személyiséget, befolyásolja az intelligenciát. Például a beteg közömbös vagy épp kritikátlan lesz, jellemző az érzelmi instabilitás, gondolkodás zavara, értelmi funkciók csökkenése. De nyilván ahány beteg, annyi féle tünet. Pl az OORI-ban otthon volt egy betegünk Regivel, aki állandóan szexuálisan túlfűtött volt. Nem tehetett róla, nem akart rosszat, csak frontális tünetei előtérbe kerültek. Itt is van jó pár frontális beteg. Pl ez a néni, akiről írtam szokott csúnyákat mondani a dolgozókra, ha épp nincs kedve valamihez. Ma én voltam az áldozat, mert mondták neki, hogy én is segítek neki, külföldről érkeztem hozzá, erre rám kiabált, hogy KIT ÉRDEKEL?? De ő se rosszból mondja, egyébként ő egy nagyon jó kis beteg, szeretem. Meg vannak még ilyenek. Tegnap egy kislány kiabált rám, mert útban voltam. Ez előfordul és ők nem agresszívak, úgyhogy tökre rendben van. Ez csak egy tünet. Ezeket úgy érzem, elég jól tudom kezelni. Tudom, hogy nem a személyem ellen szól és mondjuk csak a felét értem annak, ahogy szid, úgyhogy engem aztán nem zavar. :D Mondjuk ezen az osztályon máshogy kezelik a frontális tünetet, mint pl nálunk otthon. Otthon nagyjából ignoráljuk az ilyet, vagy annyit mondunk, hogy ahha, jó, akkor most nézze a lábát, folytassuk tovább, vagy valami ilyesmi. Itt együtt szórakoznak a beteggel. Mármint szabad velük nevetni. Sajnos nem tudom teljes mértékben megítélni a helyzetet, de szerintem itt az van, hogy kikacagják magukat (mind a beteg, mind a terapeuta), majd folytatják. Nyilván ha valami nagyon csúnyát mondana, akkor lehet, hogy máshogy kezelnék a helyzetet, de az ilyen kisebb frontális tünetek kacajt csempésznek az osztály komoly teendői mellé.
Ma voltam bent a legtovább, nagyjából 5kor szabadultam (persze megint én érkeztem elsőnek), de nem is bánom, mert volt mit néznem és egyre több dologba tudok tevékenyen beszállni. A mai elismerést a Lokomat gép 100%-ban önálló saját kezű beállításával értem el. Ahmet leellenőrizte és rám néz: Ahh, well done. :)
Nagyon kezdem megszeretni az osztályt. 
Ma Ahmet felvitt aktív osztályra. Iszonyúan modern és gyönyörű minden. Panorámás kórtermek, 1 ágy/kórterem, tágas, világos, tiszta és rendezett minden. Egyszerűen álomba illő.
Akartam is írni, hogy a betegeknek az ebédet külön ebédkiosztó ember adja. Ez már alapból tök jó, hogy nem az ápolók feladata, hanem van erre külön ember. De az, hogy ez az ember fehér ingben és csokornyakkendőben kínálja a betegnek az ételt, na az az, ami nem semmi. Elegánsan, igényesen, fehér ing, fekete nadrág, fekete kötény, csokornyakkendő. Mondtam én, hogy ez a klinika egy Hillton.
Ma megkaptam a kártyácskámat, a medipolos címeremet, a medipolos kártyatartómat. Büszkén lebegek a fehér köpenyben a medipolos címeremmel, a kártyácskámmal, a medipolos kártyatartómmal és a lemoshatatlan vigyorgó fejemmel. :) 
Holnap Ahmettel megyünk városnézni, délelőtt pedig felavatom a konyhácskámat. Remélem az idő kegyes lesz. 

A mai nap is szuper volt. Reggel rohantam, ahogy csak bírtam, nehogy elkéssek. De végül már megint én voltam az első. A többiek háromnegyed 10 körül estek be, de senki nem csinál belőle problémát, tökre olyan, mint valami fakultatív múzeum látogatás... Na mindegy, én tökre élvezem és szívesen megyek, mert nagyon jófej a csapat és tök érdekes az egész. Meg aki akar csinálni is valamit, az tud. Legalábbis engem nem tudnak lerázni. Eddig legalábbis. :P Ma sem haltunk bele a sok betegbe, többen is lemondták, nehezen tudnak eljönni az időjárás miatt. Vannak, akik az ázsiai oldalról érkeznek kezelésre, na ők azok, akik most nem tudnak jönni. De azért aki tud, az jön. Volt több ismerős beteg is. Ma sem tétlenkedtem, már egyedül be tudom állítani a Lokomat gépet. Be kell írni a beteg nevét és kiadja, hogy melyik mandzsettát hova kell állítani, ki kell tekerni a kallantyút és mindent precízen beállítani a megadott adatok alapján, amit kiír a képernyőre. Tök jó, mert engedik, hogy én csináljam. Sőt, mivel sokat panaszkodok, amikor nincs mit csinálni, igyekeznek nekem feladatot találni. Így nagyon élvezem. Már azokkal a kollegákkal is elkommunikálok, akik nem beszélnek angolul. Mert irtó jó fejek és ők is megengedik, hogy segítsek meg minden félét tanítgatnak nekem. Úgyhogy élvezem. Ahmet az egyik gyógytornász, akiről írtam, hogy jól beszél angolul és Szlovákiában volt Erasmuson. Neki szokott fájni a térde, valószínűleg porckopása van. Aztán beszélgettünk a térdekről és szóbajött az enyém. Na, rögtön körémgyűlt az osztály, gondolhatjátok! Hirtelen én lettem a legnagyobb attrakció. Mondták is, hogy tejóéég, ilyet még életükben nem láttak és hogy áruljam el nekik, hogy tudok állni ezeken a térden. :D Háát, mondom fiúk, propriocepció és tudatos stabilizálás. De csak nem tudtak betelni a térdeimtől, vizsgálták jobbra, balra, teljesen készek voltak. Mondogatták a dolgaikat: Hogy nekem nincs cruciatum anteriorom az tuti meg hogy milyen műtétem volt, mit csináltak, ez irtó nagy aterior pivot shift elmozdulás, több, mint patológiás :D Na, úgyhogy sikeresen bekerültem a Világ Csodái közé. Mondták, hogy ez nagyon gáz és be-tape-elik, ha nem nagy gond. Hát én meg aztán nem ellenkeztem! Hát már mióta vágytam rá, hogy betapeljék egyszer! Úgyhogy most be van tape-elve a jobb térdem, aztán majd megnézik, hogy milyen és ha bevált, akkor felrakják a balra is. Szóval teljesen lesokkoltam őket a térdemmel. Ezt meg még tovább fokoztam, mikor megmutattam nekik a vállam. Na akkor már Allah!Allah!-oztak rendesen :D 
Volt ma mindenféle beteg. Volt egy 14 éves kislány, aki valahogy a síneken mászkált és ráesett a vonat, (? annyira én se tudom elképzelni, hogy történt). Abszolút frontális tünetekkel (engem elküldött melegebb éghajlatokra, mert büdös volt a kézfertőtlenítő szaga), valahogy mindig akad frontális tünetes beteg, mindegy, hogy Magyarországon vagy Törökországban vagyok...Na, de ahhoz képest a kislány csodálatos. Mert tud egyedül járni, tud beszélni...stb  Aztán volt egy fiatal férfi, akit fejbelőttek, ennek következtében abszolút hemiplég lett. Amúgy meg hihetetlen, hogy ezt hogy élte túl. Na, ilyen betegek nincsenek otthon, az biztos! Volt egy srác is, akinek a családját megölték, valaki bement a házukba és jóformán kiirtotta a családot. Csak ez a fiú élte túl, de komoly sérülésekkel. Nagyon erős frontális tünetekkel és nem megfelelő családi támogatással.... Aztán volt egy autóbalesetes kisfiú is, aki szintén hemiplég. Úgyhogy igyekszem a sokkot leküzdve a gyógyításra koncentrálni, néha nagyon nehéz. 
Aztán ma egy másik üres pillanatban kipróbálhattam a balance trainert. Sőt, végigcsinálták nekem az állapotfelmérős programot. Egy kis pont mutatta  a testem egyensúlyi helyzetéből való kibillenését, ezt kellett egy korrdináta rendszerben megtartanom középen, aztán elkezdték alattam billegtetni a gépet (olyan mint otthon az ufo vagy a dynair) és így is stabilizálnom kellett az egyensúlyomat. Aztán voltak feladatok, amik a testsúly áthelyezést mérték, meg voltak adva területek, ahova el kellett jutattnom a képernyőn a kis fekete pontot. Azt pedig úgy tudtam mozgatni, ha valamerre elindítom a tesstömég középpontomat. Úgyhogy iszonyú érdekes volt és nagyon jó érzés kipróbálni. Nagyon jó kis balance és testtudat fejlesztés érhető el vele! Így abszolút tudom már, hogy milyen érzés a betegeknek! Irtó hasznos gép, otthonra is kéne. Pont arra gondoltam közben, hogy hányan írnak otthon egyensúly témában szakdogát és ez a gép milyen hasznos lenne az objektív paraméterek vizsgálatához... Dehát, nekünk nincs ilyen gépünk. Pedig tényleg nagyon jó lenne, bármilyen területen lehetne használni!
Aztán ebédszünetben átestem az első török kávé zaccból történő jósláson. A törökök szoktak jósolni a zaccból, ez nagyon jópofa dolog. Már tegnap megbeszéltük Sila-val, hogy ma jósol nekem. Nagyon tetszett. Rögtön meg is tanultam, hogy kell, aztán én is jósoltam neki! :D Irtóra röhögtünk, nagyon jópofa. Először is, megiszod a kávét, utána a csészének a tetejére teszed a tálcát (világos színű a praktikus, azon jobban látszódik), majd magad előtt körzöl párat a csészével (így lefedve), majd fejjel lefelé fordítod és lerakod. Így a csésze fejjel lefele pihen a tálcán. Aztán várni kell sokat, hogy kihűljön a zacc. Utána az első lépés, hogy kívánni kell. Felemeled a csészét és nézed, hogy a tálca rácuppant e a csészére és megtartja e levegőben, vagy nem. Ha igen, teljesül a kívánságod. (éljen, én nagyon nagyon jót kívántam, és nem esett le a tálca!!) Aztán meg nézni kell a zaccot, ahogyan megszáradt a csésze oldalán. Sila nagy szerelmet jósolt nekem. :D Mert magának nem jósolhat az ember, mert akkor nem fog bekövetkezni. Úgyhogy csodámra jártak, mert állítólag nagyon jól értek a török zaccból való jósláshoz. Már kaptam is felkéréseket. :D 
Aztán az egyik lány a kórházból (aki az évfolyamtársam) Gökce, nagyon aranyos lány, ő is beszél angolul. Csinált nekem instant innivalót, valami tipikus török cucc, de elfelejtettem a nevét, S-el kezdődik. Tök fincsi. Forró ital, olyasmi, mintha valamilyen tejes cuccot innál, de nem olyan fehér a színe. A miénk fahéjas ízesítésű volt. :) Olyan cuki volt Gökce, egyszer csak jött 2 pohárral és nekem adta az egyiket. :) Na, úgyhogy nagyon jól telnek a napok. Holnap pedig fogok kapni olyan kártyát, mint a dolgozóknak is van. Annyira menő, mert a többi évfolyamtársamnak nem lesz, csak nekem! :D Mert bejött ma valami főnök, akinek Ahmet bemutatott és mondták, hogy kell kapjak ilyen kártyát, mert nem tudok (még) törökül és a dolgozók ha akarnak tőlem valamit és nem tudunk kommunikálni, csak megmutatom a jelvényemet, hogy jönni külföld, beszélni nehezen török, lenni barát, nem ellenség. Úgyhogy lesz kártyám, nagyon várom!! Remélem haza is hozhatom majd emlékbe. :) Annyira várom, hogy rajtam legyen! Úgyhogy nagyon jó fej velem mindenki, irtó jól szórakozunk a munka mellett!
Várom a holnapi napot, jön vissza az a lány, akiről tegnap írtam. Remélem holnap is olyan szuperek lesznek az eredményei!

A mai nap úgy kezdődött, hogy sikeresen felriadtam 7.10kor. Hát igen, nomen est omen, elaludtam. Egy picikét. Nem vagyok a reggel embere. Úgyhogy pik-pak összekészülődtem és irány a busz. Aztán mára is behavazódtunk ám, de legalább az a kibírhatatlan jégpihéket szállító szél elmaradt. Aztán 9 óra után egy picivel beestem az osztályra, már épp mondani akartam, hogy bocsi a késésért, mikor körülnézek és hmm. Egy diák sincs sehol. Nézem a gyakorlat vezetőt: Többiek?? Háát, még nincsenek. Tanulság: no para. Úgyhogy úgy aludtam ma el, hogy még így is én voltam az első. Valamit nagyon jól csinálok. És én még stresszeltem a buszon, hogy oda kéne szólnom, hogy kések 5 percet... :D Na, úgyhogy sikeresen beértem (időben), jöttek ismerős betegek és újak is. A legnagyobb élményt mára nekem egy lány adta. Csodálatos volt, tényleg, alig lehet szavakba önteni. Valahogy elesett és ütés érte a fejét, vérzéses stroke-ja volt, aminek hatására most teljes motoros aphasiában szenved, teljesen ép tudattal és megértési képességgel. Ez azt jelenti, hogy mindent ért maga körül, mindent ért, amit mondunk neki, de nem tud beszélni egyáltalán és az erős spasmusa miatt mutogatni se nagyon. Mondták a fiúk, hogy beszél 5 nyelvet, úgyhogy nyugodtan beszéljek vele angolul. Hát ezt tettem. És végül elkezdtem vele beszélgetni. Az egész kezelés alatt mellette álltam (a kezelése a Lokomat volt, minden lokomat kezelés fél óra) és bíztattam, ahogy láttam a fiúktól. Ugyanis nagyon fontos, hogy indítson izom kontrakciót, ő meg képes is rá szerencsére. Ezt mi pontosan látjuk a képernyőn a gépbe épített szenzorok segítségével, hogy a beteg mekkora erőkifejtést produkál. És a kezelés felénél odajött hozzám a vezető gyógytornász, hogy most kivételesen kiemelkedőek az eredményei a lánynak, ami minden bizonnyal nekem köszönhető. Nézek rá, micsoda?? Ne mondja már, ugyan, hülyeség. De mondta, hogy de, mert akkora löketet adtam neki, hogy úgy "járt" a gépben, mint még soha ezelőtt. Hát ezt az információt elég nehezen tudtam feldolgozni. Iszonyúan jól esett, szerintem ez akkora szó volt, amiről még álmodni se mertem volna. Most is alig fogom fel. Jön majd pénteken is, alig várom, hogy újra találkozzunk! Annyira partnerként kezelnek ott és igazi csapattagnak. Nincs semmi hierarchia harc, aki ott van az osztályon, az partner. Attól függetlenül, hogy épp paciens, hozzátartozó, ott dolgozó takarító vagy orvos. És ez azt hiszem olyan dolog, amiről mindig is álmodoztunk. Most valósággá vált. A csapatmunka hatalma és az összedolgozás ereje felbecsülhetetlen. Lehet szidni a törököket meg lenézni, de nem érdemes... Igazán van mit tanulnunk tőlük!! Kicsit le kéne vetkőznünk a büszkeségünket és önzőségünket, olyan csodák történnének, amire nem is gondolnánk. Úgyhogy nagyon jó kis napom volt. Nem mondom, hogy meg kell szakadni a munkában, mert azért annyira nincs sok beteg még most se, de azért akad teendő. Pláne ha az ember olyan levakarhatatlan kiskutya, mint én. A Lányoknak sajna nem volt ilyen sikeres napjuk, összefutottunk a countingban. Mesélték, hogy náluk tényleg senki nem beszél angolul. :( Nagyon szörnyű. Remélem megoldódik a probléma és biztosítanak számukra valamilyen megoldást. Bezzeg én ma még másik 2 lánnyal is tudtam beszélgetni angolul, ők is rögtön "megadom a számom, ha bármi van, hívj, aztán majd mehetünk együtt ide-oda"). Hihetetlenek, tényleg, nagyon nagyon kedvesek, aranyosak. Meg az évfolyam társaim is, nem úgy néznek rám, mint valami idegenre, hanem a társukká fogadtak. Teljesen hihetetlen. Úgyhogy nagyon szuper volt, ma már én is kesztyűt húzhattam és tényleg tevékeny csapattag kezdek lenni. Igyekszem megtanulni a Lokomat beállítását, pár dolgot már tudok is, de egyedül még nem boldogulok. De tudok benne segíteni és ezt nagyon élvezem. Ma is jó sokáig voltam, fél 5 körül végeztem. Utána bementem a Taksimra a telefon regisztrálást elintézni, de abszolút nem jártam sikerrel, sőt olyan ellentmondásos információkat kaptam, amikkel abszolút nem is tudok mit kezdeni. Meséltem Ermannak, mondta, hogy utánajár. Jaaa, amúgy vettem egy köpenyt, mert hiába kérdeztem meg még itthon ugye, hogy miben kell lenni... Simán elég lett volna kihoznom a köpenyemet a sok fehér váltóruha helyett... na mindegy. Úgyhogy ma vettem egy köpenyt. (Illetve fizikailag Erman vette, mert ő tudta hol a bolt, aztán elszámoltunk). Szóval tökre örülök a köpenynek, nem fogok kilógni a sorból. :) Aztán Ermannal találkoztunk Mecidiyeköynél, hazamentünk (nem igaz, a sofőr hazavitt minket), mert tegnap meghívott vacsira. Úgyhogy elmentünk, Taksimnál vettem anne-nak virágot (Papó, köszi a tanácsot, igazad volt!!), hogy ne menjek üres kézzel. :) Nagyon jó volt újra velük lenni, annyira hihetetlenül fantasztikus emberek és olyan szép, ahogy vacsi után ott ül a nappaliban az egész család. Úgyhogy vacsiztunk, teáztunk, majd Erman hazahozott. Nagyon rendes tőle, mondtam, hogy igazán nem szükséges, hazajövök metroval, de nem, mondta, hogy hazahoz. Úgyhogy hazahozott. :) Nagyon rendes. Amúgy megint azt akarták, hogy aludjak ott, de semmi cuccom nem volt nálam. 
Kíváncsian várom a holnapi napot.