És eljött az idő, az első kórházi gyakorlat napja. Hát igencsak megdöbbentő a kórház felszereltsége. Meg irgalmatlanul, szemtelenül óriási, kizárt, hogy bárhova is egyedül kószáljak benne (hacsak nem szórom el a morzsákat magam mögött, hogy visszataláljak). És lényegében senki nem beszél angolul. Azért egy legény mégis csak legény a talpán, de rajta kívül TÉNYLEG nem beszélt ma senki angolul. (kivéve 2 beteg), de a dolgozók közül nagyon nehéz angolul beszélőt találni. Annyira fura. Meg is kérdeztem, hogy ez miért van így. Állítólag a gimiben minden évben 0ról kezdődik a nyelvóra, így senki nem jutott sehova vele. Hát nem tudom, lehet. Ez a srác amúgy meg Szlovákiában volt Erasmuson, tavaly végzett a medipolon. Budapesten is járt, megnézett ezt-azt, evett gulash-t. Tudja mondani az egészségedre-t. Úgyhogy lényegében ma vele kommunikáltam. Amúgy a neurológia gyakomat kezdtem meg, azon belül pedig a "robotvezérelt eszközökkel végzett fizioterápia osztályon" jártam. Pislogtam is rendesen, amikor körbenéztem. Eszméletlen, hogy milyen gépeik vannak, mi még csak nem is álmodozhatnánk róla. A legmenőbb a Lokomat. Ez egy olyan gép, ami megsétáltatja a járásképtelen, 0 izomerővel rendelkező embereket. Igen, tényleg! Nagyon komoly! Úgy van, hogy a betegre ráadják a hevedereket, amin keresztül a gép lényegében "felfüggeszti", tartja az embert (ez teszi lehetővé, hogy akár 0ás izomerővel is lehessen használni). Aztán a lábakat kell rögzíteni a vádlinál, lábhátnál, a beteg állapotától függően mellkasnál, karnál... stb. És a gép úgy mozgatja az embert, mintha normálisan járna. Az egész egy futószalagon történik. Mérnöki pontossággal be lehet állítani minden ízületi fokot, ezer féle funkció és állapotfelmérő van a gépbe beépítve. Hihetetlen! Be lehet állítani, hogy hány %-ban dolgozzon a beteg és mennyit segítsen a gép. Jaa, és van a beteg előtt egy monitor, ahol szintén több mindent láthat. Egyrészt nézheti, ahogy egy mezőn sétál (agynak feedback, elhiteti az aggyal, hogy tényleg jár az ember és ezáltal olyan területek aktiválódnak, amik a folyamatos fekvés miatt kiesnek). De kergethet állatokat is, az egészhez hozzájön az akusztika a madárcsicsergéssel. Nagyon komoly, tényleg. Aztán van nekik is karmozgatójuk, na, de nem olyan, mint a miénk, ott is precízen mindent be lehet állítani, sőt, ahhoz is van monitor, tele programokkal, pl van egy olyan, hogy úgy kell mozgassa (immár aktív izomerővel) a karját, hogy elkapja a pohárral a vízcseppeket. Mármint ezt látja a képernyőn. Aztán van egy állítógépük, ami lényegében egy ágy, hevederekkel, tartókkal, mindennel. Segítik a vertikalizációt, köztes lépés a fekvés és a lokomotov között. Fontos, hogy minél több időt töltsenek vertikálisan vagy azt megközelítve, (a szervek a "helyükre" kerülnek, rekesz nem nyomja fel a szerveket, ezáltal légzés kapacitás javul, clearence javul, pneumonia esélye csökken, ami ugyebár meg nem utolsó szempont, továbbá jó a keringésnek is, és a pszichés állapotnak és még sorolhatnám) Annyit gondoltam Gerencsér tanárnőre, biztos csuklott ma ezerrel. :P Van egy olyan trakciós gépük, ami külön tud a cervicalis szakaszon és külön a lumbalison hatni. Nekünk szerintem semmilyen trakciós készülékünk nincs, én legalábbis a súlyfürdőn kívül még nem találkoztam vele :D. Amúgy a betegek hasonlóak, mint az otthoniak, mármint ami a tüneteiket illeti. Azonban az, hogy hogyan kerültek ebbe az állapotba, na az esetenként elég meredek. :( Pl. a mai egyik beteget meglőtték Líbiában az utcán, a golyókat a mellkasából kellett kioperálni, de a T9-nél sérülés érte, emiatt lebénult. Egy másik beteget meg leütött a férje az otthonában, mert valamin összeszólalkoztak. Az eredmény 99 nap intenzív osztály és maradandó agysérülés, hemiplégia. A "baleset" 18 hónapja történt, azóta pont ma járt először a géppel a nő. Elkezdett sírni. Azt mondták, ilyenkor gyakran előfordul, hogy a beteget sírnak. Nem tudják hova tenni a dolgot. Úgy érzik, mintha ők járnának maguktól. Iszonyú jó érzés lehet 18 hónap után újra járni és elhinni, hogy van remény és még van hová fejlődni. Aztán volt egy néni, aki most egész kedves volt, de a srácok elmondása alapján a frontális tünetek időnként felszínre törnek (Jajj, Regi, jut eszembe, mi van Endrével? :D) Aztán voltak még kisebb dolgok, pl meniscus ruptura post op therapiaja, hemstring stretching, vastus medialis gyengeség, befagyott vál sy, szóval mindenféle. Ortopédia és neurológia mix. Most jut eszembe, volt egy olyan gép is, ami olyan, mintha egy kemény dynair lenne beépítve és a képernyőn a beteg nézi, hogy hol van a súlypontja és azt kell eljuttatnia bizonyos pontokra, majd stabilizálni. Jaa, meg Gerencsér tanárnő híres izokinetikus gépe is megtalálható. Nagyon menő. 
Bár ma kevés beteg volt, mert az idő miatt sokan nem jutottak el a kórházba, azért nem volt rossz, sok mindent láttam és tök jó, hogy ez a srác beszél angolul. Amúgy 9től 5ig tart a gyak. Csak úgy by the way említette meg a gyakorlat vezető srác. Nézek rá, mi???? Otthon 2kor már vége. :D Mondta, hogy jó, majd rugalmasan kezeli a dolgokat, de aztán nehogy elmondjam a kavacik campuson. Mondom, nem, dehogy. Aztán fél 5-kor is alig akart elengedni... Azt is csak azért, mert TÉNYLEG nem volt beteg. 4 hetet leszek neuron. Most 2 hetet itt, aztán 2 hetet aktív osztályon, aztán asszem gyerekgyógyon, aztán valami más kórházban asszem geritárián, de amúgy passz. Szóval jólt telt az első gyak napom.
(Aztán hazafele beugrottam a boltba narancsért meg almáért és eszembe jutott Zsófi a kirakott gumicukrokról. Még a kis bolt(om)ban is van gumicuci a számára). Tényleg, vajon az otthonit megtalálta? Hmm, nem emlékszem már... 
Na mára már csak az alvás van hátra.