Ma végre jó sokáig aludhattam. Időnként annyira alvás hiányom van. Úgy jól esik sokáig aludni, se ébresztő, se szundi, se semmi. Bár mostanában nem nagyon hallottam csörögni az ébresztőmet... minden nap magamtól ébredtem (riadtam), hogy elaludtam e.... Pedig régebben mindig elsőként keltem. Még emlékszem a hajló utcai lakásra. Amíg a család aludt, halkan lehetett tv-zni. Hupikék törpikék meg pokemon. Úgy kapcsoltam be a tv-t, hogy közben nyomtam a hangerő - gombot, így igazán halkan szólalt meg a tv. Szóval igen, már öregedek, szükségem van az alvászatra. Aztán persze tök bűntudatom lett, amikor 11-kor kikászálódtam az ágyból, hogy így mikor fogok a lovardába kiérni... Hát igen, kellett pár óra... Ráadásul úgy bedugult a forgalom. Nem gondoltam volna, hogy délben ekkora tumultus lesz az utakon... 
Aztán végre megérkeztem a loviba. Annyira szép idő volt napközben, sütött a nap, a szél se fújt úgy, mint tegnap, tényleg szép idő volt. Ültem megint Uvz-n. Ahh, annyira jó, tök könnyű elöl, ez a legjobb benne meg hogy olyan irtó kényelmes. Szeretem. Aztán már elkészült a pálya, nem is homokot hoztak, hanem kicserélték a kerítést. (fel se tűnt, fogalmam sincs milyen volt előtte, gondolom ilyen sötétbarna...) most ilyen szép fa, világos, olyan, mintha halvány zöld lenne, nem tudom, milyen fából van. Tanya örült neki, mert azt mondta a régi kerítés mindig megfogta a gatyáját, ha ráült. Aztán amíg lovagoltam Uvz-n, addig felállították a díjlovas négyszöget a pályán. Uvz kicsit ugrabugrált, néha megijedt, de nem volt semmi extra. Mindenfélét gyakoroltam vele, belovaglásokat is meg a megállításokat, hogy a versenyen könnyen menjen a kislánnyal. Aztán megint kaptam egy ugrólovat. Mondta Tanya, hogy megkapom az istálló legnagyobb lovát, gondoltam, oh, az igen, biztos ilyen Humbug méret vagy Sidney vagy Lux vagy ilyesmi. Hát NEM. Te jó ég, ekkora lovat szerintem én még nem is láttam. Hát ez valami óriási volt. Amikor megláttam hát így kerekedtek a szemeim. Aztán mondta Tanya, hogy olyasmi a szája, mint Santos-é, szóval csak határozottan, keményen. Huh, gondoltam, biztos sok esélyem lesz. Meg se érzi, hogy valaki a hátára pattant. Aztán felnyergelve még nagyobbnak tűnt. :D A kengyelig értem kb. Nagyon vicces volt. Jaa, azt nem is mondtam (vagyis, írtam), hogy amúgy éppen ugró verseny volt a lovardában. Én mondjuk ebből semmit nem vettem észre, csak néha megjelent egy-egy ember fehér gatyóban :) Mert ezt a lovardát úgy kell elképzelni, hogy egy óriási hatalmas baromi nagy lovarda, rengeteg istállóval meg pályákkal meg mindennel, de több klub van a lovardában. Így minden klubnak van egy területe, amit leginkább használ. Jajj, leugrott a laptopomon az S betű, de visszaraktam. Egyedül :) Nah, szóval ezért nem sokat tapasztaltam a versenyből. Pedig a mi istállónkból is versenyzett egy férfi. Harmadik lett. Nagyon ügyes. Banyeg, úgy ül a lovakon (ugrónyeregben), mint a sicc. És idomít velük, lehajlítja őket meg minden, iszonyú jól mennek alatta a lovai. Na, és ma az egyik szürke kancával 3. lett. Sokáig vezetett, de végül harmadik lett. Örülök neki, hogy ilyen jól ment. Pedig olyan kis pörgős, fürge, de 2-en így is gyorsabbak voltak nála. Nem baj. Na, szóval igen, felültem Urandára. Aztán mikor nyeregben voltam már minden és mindenki olyan picinek tűnt. Úgy éreztem magam, mint egy felhőkarcolón :D Aztán egy kicsit izgatott volt a paci, mert azt hitte, ő is versenyre megy. Szeretett volna menni, Alig akart megállni, hogy meghúzzuk a hevedert meg kapart. Annyira cuki volt, menni akart versenyezni. Tudta, hogy verseny van. Annyira megdöbbentően okosak. Mindent észrevesznek, mindent tudnak. Nah, Uranda nagyon jó volt. Nem volt a legegyszerűbb és tényleg kellett használnom az izmaimat és tényleg időnként majd leszakadt a kezem, de tetszett. Kényelmes, nem olyan, mint Santos. Tanya mondta, hogy ő még indult Urandával díjlovaglásban, azt hitte belehal, a program után nem érezte a karját. De jó pontokat kapott, úgyhogy megérte. Hihetetlen a Tanya, vékony, csinos és közben olyan erős és mindezt úgy adja elő, mintha tök egyszerű lenne az összes lova. Szóval igyekeztem összeszedni magam és jól lovagolni Urandát. Voltak nehéz percek, de voltak nagyon nagyon nagyon jók is, olyan igazán élvezősek. És ami nagyon nagyon jól esett, hogy ma azt mondta Tanya, amikor ültem Uvz-n, hogy nekem kéne a versenyek előtt bemelegítenem a lovat a kislánynak. :)) Meg amikor Urandán ültem azt mondta, hogy nagyon jól néz ki alattam. Ezek nagyon jól estek. Meg ma jött a Miss gazdája lovagolni és Tanya nem volt elégedett és akkor is azt mondta, hogy tegnap milyen jó volt, és a lánnyal meg nem annyira nagyon jó. Ezek mind nagyon jól esnek nekem. Meg az is, hogy azt mondja, hogy jöhetek bármikor, mert mindig szüksége van egy jó lovasra, aki segít neki. Ahh, ezek annyira jól esnek. Tanya nagyon jópofa, nagyon kedvelem. :) Néha úgy beszél angolul, mintha oroszul beszélne. Tök vicces, mert nagyon sokféle tanítványa van. Van egy német nő, orosz vagy ukrán (nem tudom) férfi, török lányok, mindenféle. Aztán csomószor angolul tart edzést. Pl a német nőnek is angolul tartotta meg 2 török lánynak is. Az egyik 12 éves kislány annyira jól beszél angolul, meg is lepődtem rajta. Tanya azt mondta, hogy akivel csak tud angolul beszél és pláne angolul tartja az edzést, mert amikor törökül tartja, akkor úgy érzi, hogy nem mondja jól, mert csak lefordítja az angolt törökre. És úgy érzi, hogy nem törökös, amit mond. Úgyhogy ha csak lehet angolul tartja az edzést. Végighallgattam az angol edzéseket. Iszonyúan hasznos, mondott is egy új dolgot, majd kipróbálom. Meg tanulom a kifejezéseket. Én a felét nem értettem volna, hogy mit kell csinálni. Nem tudom az angol nevét a lovardai alakzatoknak. Meg kell tanulnom. Jaa, ma volt ugye a Miss gazdája lovagolni, juniorban versenyzik (hmm...) és nem tudta a programot, Tanya mondta neki aztán a lépés részben elbizonytalanodott. Én meg pont ma a buszon olvastam át tök véletlenül pont a junior egyénit, úgyhogy tudtam, így én segítettem :). Tök vicces. 
Aztán a lovardában egy fekete macska megharapott. Nem hiszem el. Engem szeretni szoktak az állatok. És megharapott. Ő már a második harapásomat okozta. De nem olyan vészes, mint az otthoni macska. Meg most már úgyis be vagyok oltva, szóval nem para. Amúgy meg észrevettem, hogy a török macskák szeretnek harapni, de eddig olyan kis kölyökkutyásan, aranyosan harapdáltak, nem fájdalmasan. Na de ez, simogattam, aztán egyszer csak teli erőből belém harap, majd leugrik az ölemből, mint aki jól végezte dolgát. Hát ez meg milyen dolog? Úgyhogy el is határoztam, hogy befejezem a pályafutásomat a török macskákkal. Inkább kutyázok. Olyan édesek. Tanyanak van 2 kutyája a lovardában, az egyik Joe, tök öreg, édes pofa, csupa ősz, a másik Chicko, úgy néz ki, mint egy barna labrador keverék. Olyan cuki. Mind a kettő. Meg ma jött valaki, aki kihozta a németjuhászát. Rocky, nagyon nagy, gyönyörű és olyan puha. Aranyosak. Szóval így telt a napom. Lovaztam, kutyáztam és macskáztam, amíg meg nem harapott. De amúgy ez most tényleg nem gázos, nem is fáj meg nem is csúnya. Csak megtörtént. 
Remélem mindent leírtam,a mit akartam. :) Holnap még eldől, hogy mit csinálok, vagy lovagolok vagy sétatúrára megyek. Még nem tudom. Azt hiszem inkább lovagolni megyek majd. :)

Annyira nem rám jellemzően vágtam neki ennek a residence permit ügynek, hogy magam is elcsodálkozok. De tudom az okát is: az én környékemen semmi nincs, se egy nyomtatós, se egy fénymásolós, semmi. Szóval ahhoz, hogy kezemben legyenek a papírkák, ami kell az ügyintézéshez szintén be kellett volna bumliznom a városba, ami így elvett volna 2 órát az életemből... Na, mindegy. 
Úgyhogy ilyen egy életem egy halálom elven mentem, pontosan azt se tudtam, hol van a bevándorlási hivatal. Meg nyomtatványom se volt. Hát gondoltam, majdcsak megszánnak és kinyomtatják nekem. Azért annyi eszem még volt, hogy gyorsan rádobtam a doksit a pendriveomra. Aztán a hivatalt is tök könnyen megtaláltam. nagyjából tudtam, hogy hol kell leszállni a buszról, úgyhogy megérzésemre hagyatkozva le is szálltam az egyik megállóban és jó helyen. Megkédeztem a rendőrt, hogy hova is kell mennem (törökül), amire válaszolt is (törökül). Majd amikor néztem rá azzal a "huh, ezt most akkor jó lenne még egyszer, kicsit lassabban" nézéssel, akkor megkérdezte tőlem, hogy tudok e angolul. Óóó, mondom, hát én ne tudnék? :D Végre emberemre találtam. Szóval megkaptam az útbaigazítást és meg is találtam a diákoknak fenntartott irodát. Annyira jó érzés volt, hogy minden ki volt írva angolul is. Bár már volt lehetőségem megtanulni az ögrenci-t, ami annyit tesz diák. :) Azért jó volt angol nyelven is látni. Aztán még azt is megtudtam egy rendőrtől (aki nem beszélt angolul, úgyhogy kénytelen voltam én beszélni törökül), hogy a hivatal mellett van egy nyomtatós-fénymásolós. Óoo, mondom ekkora mázlista is csak én lehetek. És közben nagyon büszke voltam magamra, hogy ezt mind egyedül intéztem, nem kértem Ermant, meg senkit meg, hogy jöjjön velem. Szóval mentem a nyomtatóba, mindenki a bevándorlási nyomtatványt akarta kinyomtatni :D Amúgy annyira röhögtem (magamban), mert amúgy ez a fotocopy konkrétan egy büfé volt/van. Csak csináltak benne egy kis beugrót, ahol nyomtatnak, fénymásolnak. Gondolom tök jó biznisz, minden nyomi, aki nem nyomtatta ki a papírt, idejön. Szóval én is odamentem. Mondjuk szerintem a nyomtatós bácsi tőlem több pénzt kért, mint az előttem lévő 2 töröktől, de ezt már meg is szokhattam volna. A Galata toronyba is 2x annyiért mehet fel a nem török, mint a török. Meg hát, igyekeznek a turistáktól kicsivel többet kérni mindenért... Szóval fizettem és mentem a hivatalba. Úgyhogy most már attól se kell félni, hogy ha lejár a 90 napom, kitoloncolnak. Háháá, papírom van róla, hogy itt lehetek :)  
Aztán miután ezzel végeztem, mentem Tanyahoz. Jó volt nagyon, ma végre sütött a nap. Tegnap zuhogott az eső, nagyon csúnya idő volt. Ma már csak a szél fújt, de az nagyon. Ma 2 lovon ültem. Először Santos-on ültem, ő volt az a ló, akit még itthonról csodáltam, hogy milyen szuper, milyen jól mozog meg milyen gyönyörű. Tényleg az. Amikor mondta Tanya, hogy ma felülhetek rá, aaaah, gondoltam ez milyen király már. Nagykantárban lovagoltam, ahh, tök jó volt. Vagyis úúúristen, de nehéz volt, de amúgy jó volt. Először nem nagyon éreztem rá a dolgokra, aztán Tanya segített, mondott pár dolgot, ráéreztem és utána már ment. Megdicsért. Nagyon jó volt, amikor megdicsért. Mindenfélét gyakoroltam vele, ugrsáváltást meg a piruett előkészítését. Egész jól sikerült, de végül a piruettet már nem csináltam meg. Ez a ló hihetetlen. Olyan, mint egy mamut, úgy mozog, ilyen pattogós nagy mozgású lovon nem is tudom mikor ültem utoljára. Ahh, nem volt valami kényelmes, de nagyon jó volt, mert különleges volt és nagyon kellett koncentrálnom és megéreztem, hogy mit kell vele csinálni, amikor Tanya segített. Nagyon erősen kell rajta ülni és a szárakat is erősen kell tartani, közben folyamatosan rajta kell lennie a csizmának is. Csak annyira furcsa volt nekem Makro után. Ah, kis cuki Makimnál a vágta rövidítés az annyi, hogy rágondolok és megfeszítem a hasam. Santosnál még úgy erőlködtem, mintha fekve nyomnék :D De amúgy mindent megcsinál, mindent tud, csak egy jó nagy darab férfi a gazdája. Szóval Santoska nem az a finom női ló. De amúgy tényleg jó volt. Miután Tanya segített, utána már nagyon jó volt. De a vágtában is ennyire pattogós vágtát még nem éreztem soha :D Ott is izomerővel kellett a nyeregben maradni, hogy ne dobjon ki a nyeregből egy egy ütem alatt. Hihetetlen. Amikor leszálltam konkrétan remegett a karom. ja és a legjobb, hogy mondta Tanya, hogy oké, felülhetek ma a Santosra, csak a végén majd felül ő és csinál pár ugrásváltást. Aztán amikor végeztem Santossal, megyek oda Tanyahoz, hogy akkor felül e rá és azt mondta, hogy nem, nem ül fel, mert nagyon jól dolgozott velem és az ugrásváltások is jók voltak, úgyhogy nem ül fel. :) Ahhh, ez irtóra jól esett. Pedig nem is voltam olyan nagyon ügyes. Rá kellett éreznem a Santos-technikára.
Aztán a másik ló Miss, akinek eredeti neve Drakula volt, de a gazdái megváltoztatták a nevét, amikor megvették. Miss egy öreg szürke kanca, őt is nagykantárban lovagoltam. Mivel a Tanyaék kinti pályáját felújítják, a fedeles meg zsúfolt volt, lementünk a nagy pályára. Ahol azok a hatalmas lelátók vannak. Vagy 2 perc volt, mire egyszer körbeügettem a pályán :D Aztán Miss is és Tanya lova is ugrabugrált kicsit, jó kedvük volt, frissek voltak. Miss is jó volt, az ügetése nem valami kényelmes meg nehéz azonos ütemben megtartani, a vágtája egész jó és ő is csinál mindent, nem akartam nagyon megnyúzni az öreglányt, csináltunk egy-két ugrásváltást meg sorozatot. Jó volt nagyon. Jövő héten verseny lesz. Úgyhogy ma jött a lány lovagolni UVZ-re, így ma nem ültem fel rá. Sajnos. Aztán Tanya még lovagolt, meg edzést tartott, ettünk szendvicset meg ittunk kávét, ami nem kávé, mármint nem kávébabból van, hanem valamilyen herbal cucc, valami növény, de nincs benne koffein, valami egészséges kávé. De a színe full olyan, mint a kávé, az íze kicsit más. De finom. Az anyukája küldi Tanyanak, mert imádja a kávét, de a kávétól csúnya lesz a bőre, úgyhogy áttért erre. Azt hitte, hogy bele fog halni, olyan álmos lesz, de nem, mert élénkít ez is. Sajnos elfelejtettem a nevét a növénynek, de majd megkérdezem. 
Jaa, és ma vettem végre cipőt magamnak. Reebook, jó. :) Ja, és ma reggel láttam napozni Kócoskát. :) És a lovardában a cica, aki legálisan aludhat a fáslialátéteken fogott egy egeret és órákig azzal játszott, ott dobálta az istállóban azt a nyálas egeret. Úgy hívják a cicát, hogy tojás. Merthogy ilyen tojás alakú a feje. Hát én nem láttam, szerintem tök normális macska képe van, de mindegy. Yumurta. Tojás. :)
Vittem Tanyanak ma kis magyarországos füzetet meg tollat. El is határoztam, hogy minden alkalommal viszek majd valamit. Tök gáz, annyi mindent megenged nekem, szeretném, hogy érezze, hogy milyen jól esik a kedvessége. 

Tegnap, mivel minden diák elment a konferenciára, egyedül voltam a kórházban. Reggel elmentünk Sila-val az intenzívre, ahol 3 betegről referált és 2-höz mentünk. Az első paciens epilepsziás, passzív mozgatás, kontraktúra oldás, semmi különöst nem csináltunk, csak a közeg, a drótok, a monitor meg a protokoll volt más. Nagyon jónak tartom, hogy zsiliprendszeres beléptetés van az intenzívre és be kell mosakodni. Ki vannak rakva azok a szappanok, amikkel a műtétekhez bemosakodnak. Mondjuk nekünk elég egy "sima" fertőtlenítős kézmosás is, de azért én kipróbáltam, milyen érzés bemosakodni úgy, mint a dokik. Amúgy tök komoly kis cucc. Előrecsomagolt szappanka, egyik oldalán szivacska van, a másik oldalán kefécske és minél inkább súrolod a kezed, annál habosabb lesz minden. By the way, ha jól láttam, a -1-en a műtőnél nem pont ilyenek vannak. Na, szóval tisztán érkeztünk. :) A betegekhez fel kell venni egy ilyen egyszer használatos fekete köpenyt. A fekvőn csak azokhoz kell felvenni, akiknek valamilyen gyulladásuk, fertőzésük van. Az ICU-n szinte minden beteghez felvettük. Ez egyrészt minket is véd, meg persze a betegeket is. 
A második beteg szívbeteg és hemiplég. Őt csak Sila kezelte. Sajnos ő elég rosszul volt tegnap és sajnos ma már nem kellett kezelnünk őt.....
Elég sok kérdésem volt az egész ICU-val kapcsolatban, amit később Ahmet tolmácsolásával tudtam feltenni. Érdekes volt. Csak kevés. Mert ezzel végeztünk is. De ismét kiborított a tudat, hogy mindent elfelejtettem, amit valaha is tanultam...  
Úgyhogy ezután mentem Nazimnak segíteni. Na, az nagyon jó volt (már megint, mint mindig). Kaptam önállóan betegeket, mentünk együtt is, érdekes volt. Nagyon szeretek Nazimmal dolgozni. El is hangzott egy mellékmondat, ami nagyon feldobta a napom: "Probably yout are the most effective intern in the hospital". Igaz, nem lett írásba foglalva és lényegében tanu sincs rá, de azért én megjegyeztem ezt a mondatot és elraktároztam. Annyira jól esett. Mentünk egy pár nagyon nagyon cuki beteghez, az SM beteg is nagyon nagyon aranyos. Aztán van egy arab néni, neki mentális érintettsége is van és általában végig ordítja a kezelést. Én végigkezeltem őt tök egyedül és összesen 2x kiabált. Ez nem a fájdalom miatt van, hanem egyszerűen nem szeretnék, ha birizgálnánk. Hozzá kell tenni, hogy épp elég álmos volt, szóval néha-néha beleszundikált a kezelésbe, ami megkönnyítette a dolgom. Szóval jó volt nagyon, hatékonynak éreztem magam egész nap, sok mindent láttam megint, Nazimtól kérdezgettem is, igazán élveztem.
Aztán este átmentem a magyar lányokhoz.... Evelin nagyon aranyos volt. Majd fogunk együtt mászkálni, van egy pár hely, amit meg akarunk nézni együtt.
Ma nehezen indult a reggel. Egyrészt rájöttem, hogy semmim sincs a holnapi residence permit intéznivalóhoz, se fénykép, de kinyomtatott adatlap...semmi. Ráadásul a telefonomról is elfogyott a pénz, így nem volt netem. Döbbenetes, hogy mennyire rosszul viselem, ha nincs netem.... Meg hát nah, hát úgy nem volt őszinte a mosolyom reggel... Bementem a kórházba, megint full nem volt érdemes rohannom, nem is stresszeltem rá a dologra... Levittema könyvem és vártam a soromat. Aztán végre mentünk, Didemmel és Tugcevel voltam beosztva, mentünk a gyerek ICU-ra. Mind a hárman kaptunk 1 beteget fejenként. Kicsit úgy éreztem, be vagyunk dobva a mély vízbe, kaptunk egy beteget és Sila a boksz ajtóból figyelt minket, de teljesen önállóan kellett kezelni. Először igyekeztem kétségbeesett fejet vágni, hátha akkor bejön velem a bokszba, de biztatott, hogy kezdjem el, nem úgy tűnt, mint aki be fog jönni mellém. Szóval mentem a kis betegemhez (amúgy nem tudom, miért én kaptam a legidősebb beteget, szerintem vele nagyon fontos lett volna beszélni is, erre ugye én nem vagyok jó, mert nem beszélek törökül... a többi babónak meg az is jó, ha magyarul beszéltem volna, vagy csupán dúdoltam volna... na mindegy, szóval én nem adtam volna nekem ezt a beteget) Mert én egy 1 évest kaptam, valamilyen pulmonáris problémája volt, nála is passzív mozgatást csináltunk. Igazából nem volt semmi extra és nem is éreztem, hogy effektív lennék. Neki voltam aktív mozgásai, szóval szerintem nála nem elég egy sima passzív kimozgatás, de aztán lehet, hogy az állapota ennél többet nem tesz lehetővé, sajnos nem tudom pontosan. Sila nem beszél angolul. 
Úgyhogy ma meg csak ennyi volt. Elég sokat olvastam és rájöttem, hogy nem tetszik a harmadik kötet. Végig fogom olvasni, mert kíváncsi vagyok, hogy mi fog benne történni, de vannak fél oldalak, amit csak így átfutok és lapozok...
Beszélgettem a lányokkal. Kérdeztem, hogy hogy van már ez az egész szitu a vallásossággal, van, amit betartanak, van amit nem az emberek, ki miért visel, miért nem visel kendőt...stb. Érdekes volt. Azt nyilatkozták, hogy a vallásosság az olyan, hogy mindenki maga eldönti, hogy a vallás melyik részével milyen mértékben tud és akar azonosulni és aszerint él. A megkérdezettek közül mindössze 1 ember mondta, hogy a Ramada alatt van, hogy eszik, a többiek mind azt mondták, nem esznek. Akartam volna még beszélgetni erről velük, de akkor megjelent Sila, hogy mehetünk haza. 
Munka után pedig elmentem kontrollra, a doki a múltkor mára rendelt vissza. Egyrészt már megint nyomik voltak a pultban a lányok, mert hiába jelentkeztem be kontrollra, nem hívtak be a dokihoz... Miután egy órát vártam, lehívtam Ahmetet, hogy tegyen rendet. Már úgy volt, hogy majdnem mentünk, hogy majd holnap kell visszajönnöm, mikor végül megjelent a doki nagy kegyesen... Azt mondta Ahmet, hogy udvariatlan volt a lány vele... Na, végül bejutottam a dokihoz, megint közölte velem a tényt, hogy allergiás vagyok. Na, most már tényleg röhögtem, mondtam, hogy ugyan mondja már el, hogy mi bajom van, allergia? sinusitis? allergia megint? Aztán végül allergiával és sinusitissel is diagnosztizált.  Felírta a 7. meg a 8. gyógyszert és otthonomba bocsájtott. Szóval most már végleg teljesen elvesztettem bizalmamat a dokiban, nem fogok 20 levél gyógyszert szedni, komolyan 20 percenként kéne valamit csinálnom magammal, ha mindegyiket szabályosan akarnám bevenni. Egy tabletta, 5 perc múlva egy adag orrspray, majd egy másik gyógyszer, várni 10 percet, majd a harmadik, majd a másik orrspray. Szóval, nem, ezt nem, ráadásul túl sok ez így, szerintem rég nem is lenne szabályos ennyi mindent szedni egyszerre, arról nem is beszélve, hogy nem mondta, hogy mikor melyiket kéne, na szóval, ez egy kicsit felhúzott... Meg az is, mert ez a doki soha nem mosolyog. SOHA. soha soha soha. DE! A medipol dolgozói honlapon a róla készült fényképen mosolyog. Miért? Áhh, teljesen megzavarja a népeket. Szóval ezzel a dokival végeztem egyszer, s mindenkorra.
Aztán Mustafa, a csoporttársam kijött velem csinálni igazolványképet a holnapi redisence permit-hez, Ahmet meg Sila megszervezte nekem, hogy kijöjjön velem valaki, aki beszél törökül. És útbaejtettünk egy vodafont is, ahol dobtam pénzt a telefonomra. Így elvileg holnaptól újra működésbe lendül a netem is. Mustafa nagyon rendes, de tényleg, nagyon nagyon kedves, segítőkész és ez olyan jó. Úgyhogy el is határoztam, hogy odaadom neki azt a Magyarországos mágnest, ami épp nálam volt még előző napokról. Mert az Meryemnek akartam volna vinni, mert úgy volt, hogy találkozunk, de végül mégse, mert elment lézeres szőrtelenítésre, úgyhogy végül nem találkoztunk. Így volt nálam egy mágnes és nagyon jó érzés volt, hogy oda tudtam adni Mustafának. 
Aztán ma munka után találkoztam egy török lánnyal, akivel egy facebook csoportban ismerkedtünk meg, ő is állatbolond, meg lovagolt is és imádja a lovakat. Van egy cicája is. Mellesleg kiadó szobája is. Szóval találkoztunk, beszélgettünk, tényleg nagyon aranyos, 35 éves, de nem néz ki annyinak. Van egy magyar barátnője is. Kata. Mesélt róla meg csomó mindenről. Amúgy van egy húga, aki szülésznő, most várandósoknak tart jóga órát. Aztán megnéztem a cicáját. Nagyon szép, hófehér nagy szőrmók. Csukott szájjal nyávog, nagyon vicces. 
Holnap remélhetőleg sikerült elintéznem a residence permit-et, utána pedig megyek Tanyahoz. Mondtam Silanak, hogy nem megyek, helyette majd szombaton megyek. Ez azért jó, mert megint csak én leszek az egyetlen hallgató. 

Alig bírtam felkelni, blablabla, szokásos reggeli szenvedés, ágyból ki, kontaktlencse be, fogkefe a szájba stb...
Már csak 2 percem volt a busz indulásig, mikor leértem a buszmegállóhoz, de érdekes módon a BUSZ NEM ÁLLT BENT A MEGÁLLÓBAN. Hát ilyen se volt még. Várunk, várunk, semmi... Közben már 5 perce el kellett volna indulnia a mi megállónkból... Aztán vagy 10 perces késéssel meg is érkezett... Nem voltam pipa, mert úgyis tudtam, hogy nincs értelme rohanni... Aztán tökre feldobta a kedvem, hogy végre újra láttam Kócoskát a buszmegállóban. Mert már egy ideje nem láttam és olyan rossz volt, nem tudtam, hogy mi van vele, attól féltem, hogy történt vele valami. De nem :) Jól van. Szerencsére. Aztán ahogy haladunk a busszal, egyszer csak azt veszem észre, hogy minden utas zsiráf módjára nyújtogatja a nyakát és merevítik ki a sasszemüket, hát nézem én is, hogy ezek mit néznek. Azt nézték, hogy hatalmas csőtörés volt valahol és zubogott le a víz az úton, úgyhogy a kocsiknak át kellett vágniuk a vízen, még a busznak is, olyan volt, mintha hajón lennénk, de leéért a kereke meg minden, de hatalmas víz volt. Nem is tudtunk a megszokott úton menni, mert elterelték a kocsikat. Gondolom ezért késett reggel a busz. Az elterelésnek köszönhetően LEVÁGTUK az utat. Hihetetlen, hogy ez a busz hogy megy. Komolyan mindent körbejár, tök nagy kerülőkkel meg minden. Tiszta dili. De hála a csőtörésnek és a terelésnek egy sokkal rövidebb úton mentünk. Szerencsére az én megállómat (ahol le kellett szállnom) már nem érintette a víz áradat.
Aztán kiderült, hogy Sila-val vagyunk, ő a supervisorunk, aminek tökre örültem, mert szeretem Silat, bár nem beszél angolul. Aztán kiderült, hogy 14 diák van 6 betegre... Úgyhogy Sila 2-esével vitte be a hallgatókat az ICU-ra, szóval megint meglehetősen bosszantóan szörnyen sok szabadidő szakadt a nyakamba. Mivel várni kellett. VOLNA. Mert én mondtam, hogy ok, addig, amíg nem kerülök sorra az ICU-ra, addig én csá, mentem Nazimmal dolgozni. És tök király volt. Jól döntöttem. Duplán, sőt triplán. Mert egyrészt nem hagytam, hogy elkeserítsen a helyzet, másrészt feltaláltam magam, harmadrészt meg mert nagyon jó volt Nazimmal. Csomó beteghez mentünk, volt, akit egyedül kezeltem, volt, akit együtt. Többek között volt egy SM-es beteg is. Végre. Valami új, valami más, kihívás. (Emese, majd még írok erről). 
Aztán kiderült, hogy holnap nem jönnek az évfolyam társaim, mert a campuson valami konferencia lesz és mindenki odamegy. Ez nagyon nagyon jó hír számomra. Ugyanis ez azt jelenti, hogy holnap egész nap enyém lesz Sila, engem fog bevinni az ICU-ra, csak engem fog tanítani egész nap és az összes beteget velem nézzük meg. Ráadásul a cuki Didem (csoporttársam) mondta Silanak, hogy én odavagyok a gyerekekért, úgyhogy holnap Sila elvisz a neonatológiára meg a gyerek ICU-ra is. Ahh, nagyon király, alig várom. És ha ezzel megvagyunk, megyek holnap Nazimmal dolgozni, mert nagyon sok betege van és a hallgatók nélkül nem végezne velük, úgyhogy megyek és segítek neki. Ez szintén nagyon nagyon nagyon jó, mert az összes beteget én fogom megkapni és csomó paciensem lesz egyedül. Persze mondták a nagyok, hogy nem muszáj bejönnöm, ha akarok mehetek én is a campusra. Hahhhhaaaa, nem, nem, én holnap már 8kor a kórházban leszek. Mindjárt meg is írom Silanak, hogy kezdjünk korán és dolgozzunk sokat. :) Én ezt szeretem, ha sok a munka, ha van mit csinálni és ha kérdezgetnek, ha gondolkozhatok. Nazimban az a jó, hogy tök partnerként kezel (mondjuk mindenki), kíváncsi a véleményemre, mint kollega véleményére és kérdéseket is tesz fel, amin lehet gondolkozni. És én is kérdezhetek tőle. Jaj, amúgy szegény Nazim, ma megláttam, majdnem megijedtem. A szeme körül tiszta lila volt meg piros, olyan volt, mintha dupla monoklija lett volna. Kiderült, hogy tök beteg volt a hétvégén, megállás nélkül hányt és a hajszálerei megpattantak. Ahh, nagyon durva. Szegény, tökre sajnáltam/sajnálom. Még most is beteg egy kicsit, köhög, fura a torka, nem mer enni normálisat, csak ilyen levest meg ilyesmit. És közben 10000 betege van és fizikai munkát végez. Szegénykém ott törölgette a homlokát a betegek között. Konkrétan folyt róla a víz. De tudom, hogy ez mennyire borzasztó. Amikor csomó gyógyszert szed az ember, tök rossz lesz a hőérzete, aztán csinál valamit, tökre leizzad, utána elkezd fázni. Ah, de azt mondta muszáj volt bejönnie. Ahmet is ezt mondta, mikor beteg volt. :S Miért kell ilyen betegen dolgozniuk itt az embereknek? Persze ha én köhögök kettőt meg két csepp vér folyik az orromból, már haza akarnak küldeni egy hétre. Hogy van ez? :D 
A mai beteganyag:
A megégett kislány, nála kontraktúrát oldottunk, szövetmobilizáltunk. amúgy sokkal jobban van, javul. És holnap megműtik végre, csinálnak kis bemetszéseket a bőrén, hogy ne legyen ennyire kontraktúrás. Utána jobban lesz valószínűleg, a kezelési tervet is majd módosítani kell. Könnyebben fog tudni járni és nem lesznek ilyen fájdalmai.
Volt egy csomó passzív kimozgatás, volt egy 1993-as arab srác, iszonyú szenzitív, valószínűleg Líbiában nem foglalkoztak vele, iszonyú kontraktúrás. Térd flexió kb 30 fok, ab-addukció is beszűkült, csípő flexió is kb 40 fok. Nagyon durva. És e mellé nagyon szenzitív, nem nagyon tolerálja a mobilizálást, szóval nem egyszerű. De! Kaptam tőle baklavát. Úgyhogy azt hiszem meg volt elégedve. Mondjuk azt is meg kell jegyezni, hogy nem nagyon provokáltam a fájdalom határait és szerintem nem voltam túl effektív, de sebaj, ma a lelkét gyógyítottuk. :) Voltunk egy másik arab betegnél, neki bal fv amp könyök alatt és alsó végtagok parézis. Nála erősítést csináltunk, fv-nál theraband, aztán ültettük, állítottuk majd sétáltunk. mankót használ a jobb oldalon, bal oldalról kellett segíteni és egyedül tudtam csinálni. Azért egy kicsit izgultam, mert nagy felelősség egy paretikus beteggel sétálni, ráadásul éreztem is, amikor kibillent az egyensúlyából. Ez fárasztó volt, mert nagyon koncentráltam meg fizikailag is fárasztó volt, de jól sikerült és élveztem. És éreztem, hogy a munkánk nagyon hatékony volt, és ez nagyon jó érzés. 
Viszont iszonyúan kétségbeejtően döbbenek rá napról napra, hogy minél többet akarok tudni, annál inkább realizálom, hogy mennyire keveset tudok. még. ...

Végül pénteken mégse mentem dolgozni. Kiásott hullaként ébredtem és képtelen voltam összeszedni magam. A lakbért is csak du 4 körül bírtam elvinni... Úgyhogy kihasználtam a meg nem érdemelt szabad napomat. Amúgy, mellékesen megjegyzem, simán megérdemlem, mert rohadt sok túlórám van. Mert otthon ugya csak 2-ig van a gyakorlat tartva, itt meg egész naposak a gyakorlatok. Szóval bőven teljesítem a követelményt. Úgyhogy simán belefért az a péntek. :) Meg aztán azzal is nyugtattam magam, hogy a doki 3 nap szobafogságra ítélt, szóval ez már sok érv a péntek ellen. :) Úgyhogy pihentem és befizettem a lakbért. Sajnos. De tényleg költözök. Úgy érzem magam ezen a környéken, mint egy visszavonult remete, egy téli álmot alvó medve, egy házába visszahúzódott csiga, egy el nem költözött vándormadár, egy préda nélküli gepárd, egy szárny nélküli kolibri, egy tönkölybúzát nyammogó antilop, egy bambusznád hiányban szenvedő búúús búúúús panda. Szóval nem kerek itten nekem az élet. Már több szálon futtatok projecteket, a májusi lakbért már nem itt szeretném befizetni. 
Aztán szombaton nem mentem el a magyar lányokkal a Belgrad forestbe kirándulni, mert szintén nem bírtam felkelni, illetve nem is emlékszem arra, hogy mit csináltam az ébresztőmmel, de mind a 3 időt lenyomtam és még az időzítőmet is elnémítottam. Persze ebből semmire se emlékszem. Szóval már majdnem 9 volt, mire felébredtem és 11kor volt a találkozó a Taksimnál, úgyhogy tudtam, hogy esélytelen, hogy beérjek. Mondjuk talán jobb is, mert ahogy láttam a beszámolót a facen 10 km-es túra volt. Majd máskor. Sinusitis mentesen. 
Aztán ma nem jött Ahmet teniszezni, mert lakást takarítottak Alival... Úgyhogy írtam Tanyanak és elmentem a a lovardába. És úúúúristen, nagyon jó volt. Vagy 2 órát utaztam oda és még 2őt vissza (pfff), de felkészültem a hosszú útra könyvvel, úgyhogy elviselhető volt. És megérte, mert iszonyú klassz volt. Ahh, Tanya tök jó fej. Ezt mondjuk már az első találkozásunkkor is megállapítottam, de akkor is. :) Ő ukrán amúgy asszem. Kérdeztem, hogy mi vitte rá, hogy idejöjjön. Igazán kis úttörő típus. Azt mondta, Európában csomó díjlovas van, nem akart egy lenni a sok közül. De amikor kijött 10valahány éve, akkor kb senki nem díjlovagolt. Versenyek is csak úgy mutatóba voltak, kb 4 lovassal. Aztán kiépített itt egy csapatot és népszerűsíti a sportot. Ez iszonyú nagy dolog. Ehhez mennyi tüskés bokron kellett átküzdeni magát... Van elképzelésem. És ami még nagyon szimpatikus volt, hogy mondta, hogy kap párszor nagyon jó ajánlatokat más országokba (Európába), több fizetéssel és kevesebb melóval, de nem fogadja el, mert félti maga mögött hagyni azt az összekovácsolt csapatot, amit összehozott a sportnak. Ilyen az, amikor egy ember kicsit mögé néz a dolgoknak és az egyéni érdemnek. Én nem tudom, hogy képes lennék e rá. De ő szeret itt lenni, szereti az embereket, jól érzi magát, még akkor is, ha időnként nagyon fárasztó. Napi fix 6 lova van, plusz a tanítványai lovai, ha nem jönnek. 2 segítője van, de így is reggeltől estig talpon van, lovagolja a lovait egymás után, edzést tart. És mosolyog. És viccelődik és laza. Pedig rengeteg munka és céltudat van minden mögött. És előtte az élet. És letett valamit az asztalra. És biztos vagyok benne, hogy még fog is. És imádja a lovait és a lovai is imádják őt. És én nagyon jól éreztem magam. Először egy nagy sárgára ültem (a neve őő G betűvel kezdődik, van benne n meg i is, hupsz, nem tudom), annyira röhögtem, mert szerelik a fiúk nekem a lovat, kérdezi Tanya, hogy szoktam e german rein-el lovagolni. Hmm, mondom neki, hogy nem hiszem, mert még a nevét se hallottam. :D Aztán kiderült, hogy a veiroter a german rein. Hát én aztat nem tudtam :D  Ezek után aggódtam, hogy ha elkezd nekem itten angolul magyarázni, biztos meg se fogom érteni. Mondta Tanya, hogy jó fej a ló, de azért rakjunk rá egy german rein-t, mert szereti kipróbálni a lovasait. Hát, jó. Amin tökre meglepődtem, hogy egyáltalán nem paráztam. Amióta összetörtem a fejem (és 3 hétig kómában feküdtem ugyebár ), azóta az idegen lovakkal szemben volt bennem egy félsz. Amíg megismertem Feinit, amikor először ültem Weltin, érdekes Makronál az első 5 perc után már nem féltem. És azóta se féltem rajta soha. Még az ágaskodós piruettes mutatványainál se, meg amikor szanaszét cipelt Samorinban a vágtapályán, meg amikor nem tudtuk megközelíteni a pályát Ausztriában és bakkecske ugrással jelentünk meg a bírok előtt, meg a terepen szénabáláktól visszapördülős 10 métert fújtatva tolatós mutatványakor se. Szóval Makrot szeressem. :) Na, szóval a lényeg, hogy tökre nem paráztam valamiért most. Pedig idegen lovarda, idegen edző, idegen ló, idegen ország, idegen nyelv. Nem tudom. Biztos már nagyon vágytam, hogy lovagoljak és ez erősebb volt az idegen ellni félelmemnél. És úristen, nagyon jó volt. Szóval először azon a nagy sárgán ültem. Valami 22 éves asszem. Mondta Tanya, hogy ne hagyatkozzak a korára, mert néha tud meglepetéseket okozni. Felraktuk rá a german reint is :D A biztonság kedvéért. Jó volt nagyon, Tanya is lovagolt, amíg én lovagoltam. Együtt lovagoltunk a kinti pályán. Ah, először fura volt kicsit, nem tudtam eldönteni, hogy túl óvatos vagyok e vele, vagy túl sok. Aztán gondoltam, hogy lehet, h túl sok a kezem, mert mindig az a hibám, de akkor meg eléggé kinyúlt elől. Aztán Tanya segített, mondott egy pár dolgot, én meg úgy értettem, hogy azt mondja, hogy az elején ne kérjek tőle túl sokat, de kiderült, hogy azt mondta, hogy már az elején kérjem tőle a korrekt pozíciót és kereteljem be. Jaaa, akkor túl óvatos voltam a kis matuzsálemmel. Amúgy tényleg nem lehetett érezni, hogy 22 éves. Tök friss volt. Aztán amikor már határozottabb lettem vele, akkor már jól ment nagyon, csak elég sokat fogott elöl, ami miatt a végére már eléggé elfáradt a karom. De nagyon jó kis vágtája volt. Még oldaljárást is csináltam vele, meg ugrásváltást. Tetszett, azt leszámítva, hogy sokat fogott. Az viszont jó volt, hogy mindig foglalkoztatni kellett, rengeteg félfelvétel, átmenetek, rövidítések, előre-vissza...stb. És akkor tök jó állapotba került. De ha csak úgy mentünk, akkor úgy semmi extra, akkor úgy csak úgy elvolt. Szóval jó volt nagyon. Tanya is dolgozott addig az ő lovával. Jaa, amikor megérkeztem, akkor mondta Tanya, hogy van egy jó pár lova számomra, de nem igazán értettem, hogy most ezt hogy érti. De aztán úgy döntöttem, hogy úgy értette, hogy több ló közül választhatok. Aztán kiderült, hogy nem, nem így értette, hanem, hogy több lovat is adna ma. Merthogy amikor végeztem a sárgával, akkor mondta, hogy felülhetek UVZ-re is. Huhh, mondom, dejó, persze, felülök. Azt hittem UVZ nem lesz annyira jó, mert Tanya nem annyira szereti lovagolni, meg a múltkor az egyik tanítványának is az UVZ-t adta, szóval azt gondoltam, hogy ő ilyen oktató ló. Pedig tudtam, hogy egy lányé. Na mindegy. Azért kíváncsi voltam rá, meg hát, ha egy szürkemarhát hoz felnyergelve, arra is felülök. És UVZ úúúúúristen, annyira király volt. Őt Tanyaék Mo-ról vették. Mert a Jenei Petiéké volt, aztán eladták, most itt van Tanyaéknál. Szóval nagyon tetszett. Tök könnyű elöl, érzékeny, megy előre, nem kell hajtani, lendületes, tök jó érzést adott. Tetszett nagyon, csináltam vele oldaljárást, ugrásváltást, kis sorozatot, passage-t, aztán nem akartam sokkolni szegényt, gyerekek lovagolják, ki tudja, mikor csinált utoljára ilyeneket. De ügyes volt és nagyon élveztem. Annyira vicces volt, mert vele magyarul beszéltem, a többi lóval angolul. :) UVZ, kis cukifej, nagyon klassz volt. Aztán még ültem egy ugró lovon, Nashville-en. Tanyaék nem szeretik lovagolni, mert kis lustácska. Hát, tényleg az kicsit, de azért nem reménytelen. 110 cm-ig tök jó állítólag. Mondtam is, hogy na, majd a végén Nash fog megtanítani ugrani. Nem is tudom, mikor ugrottam utoljára. Talán még anno Sümegen Marettal. Az lehet? Az elég durva. Vagy, nem, még utána a Bugával Fóton szerintem. Azóta nem nagyon ugrottam. Csak kis gimnasztikák voltak Zsófiéknál, de ugrani szerintem Bugával ugrottam utoljára. Abigélt szerettem nagyon, meg a Sütit, a kis pónit. :) Ők voltak a kedvenceim. Meg utána a Scarlett, a kis tarka, de vele nem ugrottunk. Akkor még baba volt hozzá. :) 
Úgyhogy ma lovas Húsvét volt. 3 ló. Wow. Hát volt is mit behoznom, kimaradt 2 hónap. Ajjaj. Már a hazafele úton éreztem, hogy rohadt izomlázam kezd lenni, holnap reggel lehet haldokolni fogok, de mindenképp megérte, mert az egyik legjobb napomat töltöttem ma el, mióta itt vagyok Isztambulban. És Tanya tök jó fej volt, mert abszolút partnerként kezelt és végül még ő köszönte meg nekem, hogy segítettem neki lelovagolni a lovakat. És hogy sose végzett volna. Hát nem tudom. Azért azt hiszem, mégiscsak én vagyok a hálásabb. Annyira jó volt. :))

És az úgy kezdődött, hogy egyszer csak reggel lett. Elhatároztam, hogy nem stresszelek rá a morningra, megyek az egyel későbbi busszal. Végül is, hova rohanjak? Minden reggel ott gyülekezünk, mire végre megtudjuk az aznapi teendőket. Szóval, egyel későbbi busszal mentem. Így nem találkoztam azzal a lánnyal, ki a negyedes buszon mindig mellém ül, viszont találkoztam azzal a nagyon nem töröknek kinéző szőke hajú csajjal, akinek majdnem ugyan olyan lila dzsekije van, mint nekem. Szóval mentem a busszal. Nem a negyedessel, hanem a felessel feles nélkül. Aztán ért a meglepetés, hogy SENKI nincs sehol se a csoportomból. Se Kaniye, se Didem, se Elio, se Yasemin, se Selen, se Mustafa, se Tugce, se Meryem, se senki. Megkerestem Zerrint, kérdeztem is tőle, hol vannak a többiek, aki mondta, hogy nem tudja. Hmm, nem tudja, minden esetre ez úgy hangzott, hogy nyilván majd jönnek.  Írtam is Didemnek watsup-on. "Utoljára láttuk: ma 03.02." Mi?? Gondoltam is magamban, hogy na, szép, jól sikerült az éjszakája, akkor rá ma nem kell várni. :D Hát végül kiderült, hogy nem is jönnek, mert valami konferencia volt tegnap, jött vmi doki a kórházba, aki előadott valamit, ami hajnali 2-ig tartott. Mivel ezt KÖTELEZŐVÉ tette nekik a suli, a mai napra szabadnapot kaptak. Egyrészt, milyen menő már, másrészt, nálunk hol mernének éjszakai előadást kötelezővé tenni? Annyira vicces. :D. Aztán Zerrin azt akarta, hogy tegyek fel egy CPM-et egy bácsira. Csak kis problémák voltak az ötlettel: nem tudom beállítani a CPM-et és nem tudom elmagyarázni a bácsinak, hogy: Jó reggelt Bácsi, ez a CPM, nem harap, csak mozog, lábat benne hagyni nyugiban, majd a CPM teszi a dolgát." Úgyhogy végül visszautasítottam ezt a soha vissza nem térő lehetőséget, és később Yaseminnal (nel) együtt felraktuk. Mert Yasemin végül befutott. A kár, hogy ő se beszél english, így kicsit meg voltam lőve. Se Kaniye, se Mustafa, se Didem. Aztán 11 körül Zerrinnek is világossá vált, hogy túl sok mindent nem tud kezdeni velem, (bár mentségére legyen mondva, hogy iparkodik), úgyhogy végül megnyertem magamnak Nazim-ot. Ennek több szempontból is nagyon nagyon örültem. Egyrészt, mert Nazim tök jó fej, másrészt, mert jó gyógytornász és remek tanár, mert BESZÉL ANGOLUL, mert ad nekem beteget, mert tudok tőle kérdezni, és a legjobb: mivel nem volt vele más diák, végig angolul beszéltünk. És mert még mindig neki van a legtöbb angolul beszélő betege. Szóval, nagyon jó volt. A délelőtti CPM és számtalan gonarthrosis, TEP és hasonló után (csak általános erősítő, mobilizáló gyakorlatok, beteg ágyból kirobbantás...stb) után visszatértem a háborús lőtt betegekhez. Közben azon gondolkoztam, hogy milyen király, mert egyrészt jók a traumatológiai gyakorlatomhoz, másrészt a neurológiához is jól jöttek, mivel a legtöbb lőtt beteg bénulásos tünetekkel küzd. Szóval ez olyan kinder tojás. 2 az 1ben. Amúgy megdöbbentően kövérek a protézises betegek. Egyrészt még jó, hogy kontraindikáció a protézis beültetés az ennyire elhízott embereken, másrészt 100%, hogy a másik végtag is is hasonló sorsra fog jutni, ha ezt a testsúlyt kell cipelni. Érdekelne, hogy vajon kapnak e dietetikustól tanácsot, étrendet. És itt nem cuki duci nénikre kell gondolni, hanem olyanokra, akiknek nem hajlik 40 foknál tovább a térde. És nem a műtött. A másik. Se. Mert a "szövettorlódás" megakadályozza. Magyarul annyira elhízott, hogy maga a zsírszövet nem engedi, hogy behajlítsa a lábát. Szörnyű. És akkor megjelenünk mi, hogy: "akkor most megtornásztatjuk a lábát, oké?" És ott maradunk mi is, mert sérvet kapunk. DE! Nem kapunk sérvet, mert megtanultuk az ízületvédelmet! Hogy hogyan mobilizáljunk egy 70 kilós lábat úgy, hogy ne rokkanjunk bele. DE! Mégis belerokkanunk, mert a 120 kilós lábra mégse készítettek fel. Viccet félre, ez tényleg nagyon szomorú. Ha belegondolunk abba, hogy ezeknek a betegeknek a 80%-a megúszta volna a műtétet, ha egy egészséges testsúllyal rendelkeztek volna az utóbbi 50 évben, akkor milliókat spórolhattunk volna az államnak. Lehetett volna azokat a milliókat befektetni, lehetett volna belőle fejleszteni, stb. Ami szintén hozott volna a konyhára, tehát megspórolhattuk volna azokat a milliókat, plusz azoknak a millióknak a kamatját... Ezt még lehetne folytatni. Szóval ezért választottam én az obesitást szakdogám témájának. Ahhh, mennyi pénz. Ha azt mind én kapnám... Áááá, lenne egy luxus kórházam valahol a tenger mellett és mindenkit meggyógyítanék. Helyben lenne a delfinterápia is. :) És Obama kezet rázna velem és híres lennék és bekerülnék az Ellen Show-ba. És alkalmaznám Ahmetet és nem dolgoztatnám heti 6 napban 10 órát, hogy 23 évesen már kiégjen... Na mindegy. Szóval igen, a lényeg, hogy vannak terveim a jövőre nézve.És aki jól viselkedik, az majd kap egy egy hetes beutalót és akkor annak nagyon jó lesz.
Na, Vissza a jövőbe, őő vagyis a jövőből...  Szóval Zerrin elküldött Nazimhoz. Aztán már nem tudom, hogy Zerrin találta e ki, hogy több mindent tudok csinálni Nazimmal, vagy Nazim kérte meg Zerrint, hogy küldjön el engem hozzá, mert Nazim azt állította, hogy ő kérte Zerrint, hogy küldjön engem hozzá. Merthogy rengeteg betege volt és nem végzett volna velük és szüksége volt egy kis asszisztenciára. Mert gondolom Nazim se számolt azzal, hogy ma nem jönnek a diákok (kivéve Yasemin és én) és így nem lesz segítsége. De aztán meg mégis lesz. Szóval, Nazimnak segítettem. Mentünk a quadriplég férfihez, hát őt már nagyon jól ismerem. Még Lokomatnál találkoztunk először, de aztán kezeltük is, mert Nazim betege. Szerintem róla már írtam: neki C4 magasságban volt sérülése, a munkahelyén leesett valahonnan, cervicalis csigolya törés és teljes laesio. Magyarul csak a fejét tudja mozgatni, semmi mást. Ehhez jön egy nála elég erős spaszticitás. Nagyon érdekes beteg, mert ahhoz képest, hogy fekve milyen iszonyúan spasztikus, vertikalizálva nincs spazmusa, így képes sétálni (sétáltatódni) a Lokomatban. Aztán mentünk ahhoz az arab betegemhez, akit anno Nazim rám bízott. Neki volt egy műtétje azóta és sokkal jobban van, van ülés stabilitása, sőt egyedül felül és vissza is fekszik (azt nem teljesen egyedül) és a lába is sokat javult, a jobb lába egész jó, főleg a flexió-extensió alakulgat, de úgy összességében sokkal jobban van. Aztán mentem egy szegény eltévedt beteget passzív mozgatni. Abszolút intenzíven a helye, senki se érti, mit keres a rehab osztályon. A lényeg, hogy tracheostomiás lélegeztetett, nem orientált, spasztikus beteg, aki tele volt mindenféle dróttal. És akkor passzív kimozgatás. Van rá 10 perced. Őőő, oké. Hát őszintén szólva, nem hiszem, hogy nagyon effektív voltam. Pláne, hogy közben tele volt kezdődő decubitussal, szóval az se volt mindegy, hogy hogyan fogom meg, majd hogyan pozicionálom. Na, hát igen, az jobb lett volna, ha hozzá közösen megyünk Nazimmal. Aztán volt egy jobb oldali stroke-os férfi, akiről kiderült, hogy anno atletizált és híres. Nála aphasia is jelen volt (nem tud beszélni, de mindent ért). Őt passzív mozgattuk, ültettük, állítottuk. Nazim arc kezelést is alkalmazott, hogy minél előbb lehessen logopédust és beszéd terapeutát hívni. Érdekes volt, mert arc arckezelést krioterápiával dobta fel. Állítólag tök jó hatása van a jég által előidézett vazokonstrikciónak és az utána kialakuló vazodilatációnak az ilyen betegeknél. Úgyhogy gondoltam is rendesen Makovicsné tanárnőre. Nekünk ő tanította a stroke-os arckezelést. Aztán mentünk ahhoz a kislányhoz, akit már ismertem. Aki bent ragadt az égő házukban és nagyon megégett. És akinél nem tudtunk hatékony kezeléssel előállni, mert túl szívszorító volt, ahogy sírt. Nazim viszont nagyszerű. Lenyűgözött az, amit azzal a kislánnyal csinált. Papírpoharakból csinált neki a folyosón akadálypályát. Mert nagyon fontos lenne, hogy minél többet jöjjön-menjen, másszon, lépjen. Egyrészt a sensoros reinnerváció végett, másrészt, mert pl egy jó nagy lépés is nagyon jó ingert ad a zsugorodott szövetek ellen, az Achilles-re, a hemstringre, mindenre. És Nazim kreativitása maximálisan lenyűgözött. És csak ez után kezdte el e manuális stretchinget, ami igen, most is keserves sírásba torkollt. Egyszerűen ez tényleg fájdalmas. Ez zsugorodott, deformált szövet. Ha nincs megnyújtva, akkor ízületi kontraktúra alakul ki, ami pedig odáig fajulhat, hogy a kislány soha többé nem tud ceruzát fogni a kezébe. Úgy kell elképzelni, mint egy sima halandó ember által tapasztalt izomnyújtást. És akkor azt meg kell szorozni 1000-el. Ilyesmi lehet. Aztán voltunk egy arab betegnél, akit szintén meglőttek. Őt passzív mozgattuk, mert a térdét manipuláltuk, mert nem hajlott. Nazim mutatott egy jó kis fogást térd manipulációhoz. Úgyhogy végre újra egy jó kis tevékeny nap volt.
Miután 6-kor végeztünk Nazimmal a betegekkel,  lementem a okádékony fül-orr-gégészetre, mert már elegem volt ebből a nem gyógyulásból. Mondtam, hogy szerezzenek nekem egy dokit, mert lesz ne mulass. Nem tudom, az a két csaj mit bénázott, már benne voltam a rendszerben (hála, hogy ez most a 3. vizitem volt...), de nem baj. Útlevél, ilyen igazolás, olyan igazolás, minden szutykot elkért. Mondom neki: aztán angolul beszélő dokihoz küldjél. Oké. Nézem, ki ügyel: ajjj, az én kedves allergológus szakorvosom... Na, gondoltam magamban, ennek sok értelme nem lesz. Egyrészt, mert most fizettem ki még egyszer 70 lírát, hogy újra diagnosztizáljon allergiával... Na, ehhez nem sok kedvem volt. Másrészt, mert a doki NEM BESZÉL ANGOLUL. Gondoltam is, hogy még jó, hogy kértem a libát, hogy angolul beszélő dokihoz küldjön... Hát ebből mi lesz... Aztán idővel megérkezett a TOLMÁCSOM. Amit a libák nekem szerványoltak. Ahh, máris jobban kedveltem a 2 gépírónőt a pult mögött. A tolmácsom szíriai. Igazából arab-török tolmácsként dolgozik, most tolmácsolt először angolul. Nekem. jajj, de megtisztelő. Dokinál: 
"-Merhaba"
"-Merhaba"
/itt a tolmácsom előadta a török monológját a tüneteimről/
doki: "-Köhög is?"
én: -Neeem. Fáj az arcom itt és itt és a fejem itt. 
doki: -A múltkor felírt gyógyszereket kiváltotta?
én: (Nem, more mindegyikből tartok a lakásomon tartalékot) Igen.
doki: Hmm. 
ezt a Hmm-t nem tudtam mire vélni.
doki: fáj a torka?
én: (hahahah, szegény Dorka, fáj a torka, nem kell neki habos torta) NEEEM. FÁJ AZ ARCOM ITT, MEG ITT, MEG A FEJEM ITT ÉS AZ EGÉSZ POFÁM IS UNDER PRESSURE. TAMAMA?
doki: Hmmmmmm. (szerintem itt kezdte el kapizsgálni, hogy lehet, hogy mégse allergiám van, hanem sinusitisem) Csekkolta az orrom, hogy azért mégse tűnjön annyira hasra ütés szerűnek az új diagnózisa:
doki: Hmmm, sinusitis.
TÉNYLEG?? NEM MONDOD? NEM ALLERGIA? PEDIG 3 NAPJA MÉG ALLERGIÁM VOLT!!! 
Ja és by the way, Doki, Ön nyert: tényleg sinusitis. Az ön nyereménye: őő, az nincs... Köszi az allergia gyógyszert, majd eladom a fekete piacon. Muhahaha. 
Szóval tudtam én, hogy sinusitis. De nem hitte el nekem. Istenem, mentem volna dokinak, olyan tehetséges diagnosztika vagyok. Vizsgálat nélkül is tudtam, hogy sinusitis. Kaptam még egy adag gyógyszert meg pár használhatatlan tanácsot: a kedvencem: ne menjen ki az utcára, ha hideg van. :D:D  Ezen szakadok. Pár éve minusz 10-ben otthon is ezt mondták. Azt még meg is értem. Akkor kaptam a Zanyukámtól olyan arcot melegen tartó téli kabátot, aminek olyan magas gallérja volt. De jesus, itt 15 fok van!! De ok, megyek Ausztráliába. Csakhogy az allergológus szakorvosom megnyugodjon. Aztán a 2 gépírónő liba visszaszolgáltatta a HIVATALOS papírkámat arról, hogy Medipol Erasmus diák vagyok. Le kellett fénymásolniuk, de hogy minek, azt nem tudom. És tök koszosan adták vissza. Azt hittem helyben ütöm le őket. De úgy egy székkel, egy lendületből. Kinder tojás. 2 az 1ben. Hogy képzelte ezt mégis? Az az én tulajdonom, úgy kellett volna rá vigyáznia, mint a szeme fényére. Másrészt, egy bocsit se mondott. Mondtam neki, hogy szerinte ez így okés? Így visszaadni? Hogy néz ez ki? Most ezt fogom mutogatni más helyeken? Egy hivatalos dokumentumot? Ilyen dzsuvásan (Petiii, dzsitvásan)? Aztán elkezdte egy papírtörlővel elmaszatolni, közben 2x majdnem eltépte, úgyhogy inkább mondtam neki, hogy adja vissza úgy, ahogy van. Amíg még egyben van. Az anyja szentségét neki. (Még az a mázli, hogy van belőle még egy példány, mert ÉN VIGYÁZTAM RÁ, úgyhogy nem kell majd ezt a cafatosat mutogatnom sehol, nem fog égni a képem, de ezt nem kötöttem a liba orrára. Remélem legközelebb jobban vigyáz más hivatalos dokumentumára). És a pofon ettől még jár neki.
Hát így. Holnapra szabad napot kaptam, mert az iskola kellemetlenül érezte magát. Igazságtalannak vélték, hogy a többiek kaptak szabadnapot mára az éjjel 2-ig tartó kurzus után, és én, aki 9 órát alukált, nem. Mondom, MI?? Ez most vicc? Nem, nem vicc, ez így nem igazságos, úgyhogy holnap nem kell bejönnöd, ha nem akarsz. Hát ez nagyon kedves és megtisztelő. De én természetesen bemegyek. Mert szerintem meg az nem igazságos, hogy a semmiért kapjak egy szabadnapot. Meg amúgy is. Tanulni jöttem, nem szabadnapozni. Azt majd később. Ha jön Apa+Eszter. Megyünk nyaralni. Jiiihááá. De addig melódia. Mondjuk holnap be kell mennem az office-ba a lakás számlámat intézni, mivel csak 9 körül nyitnak, később megyek a kórházba. De megyek. Ez fix. 

Diagnosztizáltam magamnak egy sinusitist. Nem nagy kunszt ez olyannál, aki mindig is szenvedett az ürgéeivel, őő, azaz üregeivel. Szóval, van egy sanda gyanúm, hogy az elmúlt időszak betegeskedése ráfutott az arcüregemre. Illetve, gyanítom, hogy a homloküregemre is, mert az is beszállt a fájdalmak kínzó bulijába. El is mentem hétfőn dokihoz, aki ránézésre megállapította, hogy allergiás vagyok. A diagnózis alapját nem értem, de a doki mentségére legyen mondva, hogy alaposan kikérdezett:
"Szemviszketés?"
"Nincs."
"Tüsszögés?"
"Nem jellemző"
"Asthmás roham?"
"Neeeem, neeem."
"Ételallergiáról tud?"
"Nem."
"Pollenallergiáról tud?"
"Neeem"
"Magának allergiája van"

Heuréka. :D Még jó, hogy nem is vagyok allergiás. Meg az a mázli, hogy a doki által felírt antihisztamin hatásos lehet a krónikus arcüreggyulladásra is. Tanultuk gyógyszertanból. Igen. Úgyhogy végül is, végeredményben olyan nagyon nem nyúlt mellé. 
Viszont, még mindig nem javult. A mai napot kihagytam. A tegnapit még végigszenvedtem, de ma reggel nem vitt rá a lélek, hogy bemenjek. 

A tegnapi nap rögtön egy nagyon szomorú dologgal indult. Sajnos egy emergency alarm szólalt meg. Tudtuk, hogy vészhelyzet van, az egyik beteg szíve leállt. A kórházi protokoll egyszerűen lenyűgöző volt. Ahogy megszólalt a hangosbemondó, abban a pillanatban 4 nővér és 3 orvos jelent meg, akik azon nyomban a beteg mellett voltak. A negyedik orvos pedig menet közben maga után ragadta az emergency kocsit (!), amit begurított a beteghez. Halkan jegyzem meg, hogy nem egy defit vittek a beteghez, hanem egy egész emergency trolit, amin minden megtalálható, ami egy vészhelyzetben szükséges, a tetején a defivel (nem cardiac...) Ezután még vagy 15 ember érkezett meg. Nem telt egy 5 másodperc se és a beteg már megkapta az első lépést a protokollból. Azon gondolkoztam, hogy vajon otthon ez egy hasonló szituációban hogyan zajlott volna ez az egész. És itt most nem arról van szó, hogy éljen Törökország és fúj fúj Magyarország. Egyáltalán nem. Csak tapasztaltam valamit, amit meg szerettem volna osztani veletek. Mert ahogy azt már sokszor is írtam, van mit tanulnunk Törökországtól és természetesen Törökország is tanulhat tőlünk. Mert ez így működik. Van ami itt jobb, van ami ott jobb. Pistike ügyesen mászik fára, Marika meg szebb virágcsokrot tud szedni. Ennyi. Csak tegyük fel, hogy Marika és Pistike összehaverkodnak és együtt másznának fára és együtt szednének virágot, akkor mind a ketten ugyan olyan ügyesek lennének fára mászásból is és virágkötésből is... (gondolkodási idő...)

Aztán biztos hallottátok, hatalmas áramszünet bénította meg az életet Isztambulban és számos más török városban. Ami jó: én semmit nem érzékeltem az egészből. Illetve a kórházban volt egy 3 másodperces áramszünet, de lényegében, mire felfoghattuk volna, már újból fény vakított az osztályon. Szóval szerencsére nem voltam érintve az ügyben. 
Nem sok betegem volt, úgy néz ki ez az ortop-trauma kombo már csak ilyen. Viszont volt egy femur töréses néni, aki folyamatosan azt kérdezgette, hogy férjnél vagyok e. Kiakadt, mikor mondtam, hogy nem és utána új témát talált: Miért nem? Édes volt, meg kell hagyni, nem teljesen volt térben és időben orientált, de annyi baj legyen.
Tegnap este, mikor hazaértem, szintén volt egy 10 perces áramszünet, viszont meleg víz és gáz nem volt. Meg voltam róla győződve, hogy az áramszünethez van köze, de mikor még ma se volt, elkezdtem gyanakodni. Végül kiderült, hogy valami a boilerrel történt. Felhívtam a lakásközvetítő irodát és George-ot, aki beszél angolul. Úgyhogy kijöttek és megcsinálták a nyomi boileremet. Úgyhogy van meleg víz meg gáz. Szóval nincs gáz, mert van gáz. 
Amúgy azt olvastam a BBC-n, hogy még az is felmerült, hogy a hihetetlen áramszünet hátterében terrorcselekvés állt. 
Kaniye beteg. Elkapott valami vírust, már egy ideje ő is szenvedett, pedig ivott teát, hogy jobban legyen, de hát puff. Ledöntötte lábáról a betegség. 
Holnap betolom a képem a kórházba, de ha nem leszek jól, akkor lemegyek a dokihoz. 

Az úgy volt, hogy csütörtökön háttal ültem a buszon. Nem tudom, mi vett rá... Idiótaság volt. Úgyhogy megalapoztam a közérzetem, mire beértem a kórházba. Mondjuk tény, hogy már egész héten fájdogált a fejem... De nem nagyon foglalkoztam vele. Mit is kell ilyenkor mondani? Ja igen, front van. Mondjuk tényleg. Javul az idő. :) Bár még esik is időnként... :( Szóval azt hittem, hogy csak a buszozás miatt érzem magam ramatyul, de aztán rájöttem, hogy lappang bennem valami, gyorsan be is toltam a C vitamin adagomat meg egy kis teát. Tea amúgy mindenre jó. Komolyan. És mivel olcsó is, a legjobb ellenszere mindennek. Ha szomorú vagy, igyál teát, ha boldog vagy, igyál teát, hidegben, melegben, egy esős napon, napsütésben, hányingerre, hasfájásra, szédülésre, fogfájásra, szerelemre, depresszióra, betegségkor, egészségben, utazáskor, otthon, evés előtt, evés után, evés közben, evés helyett, ébredéskor, elalváskor, rossz nap ellen, jókedvben, társaságban, egyedül, mindig! Szóval ittam teát. Ideje volt nekiállni a munkának, amikor elkezdett vérezni az orrom. De nem volt vészes, el is állt hamar, úgyhogy felmentünk Mustafaval az 5.re, hogy elkezdjük a napot. Aztán amíg vártunk Zerrinre, megint elkezdett vérezni a hülye orrom, úgyhogy Selen és Mustafa levittek a sürgősségire. Túlzásnak éreztem és nem sok kedvem volt hozzá, szerencsére mire leértünk már szinte teljesen el is állt. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg náthás lettem, mert fájt a fejem, torkom (az már egy ideje). Úgyhogy áldottam az eget, hogy aznap Zerrin csak fél napot dolgozik (így mi is). Így hamar hazavergődtem pihenni. Szerintem estére lázas is lettem, mert nagyon fáztam. Aztán már jobban vagyok, csak az arcom lüktet, mint állat és fáj. Úgyhogy hétfőre kértem időpontot fül-orr-gégészetre. bhleee.... Erre ma itthon pihenek, mikor tüsszentettem egyet és úgy elkezdett vérezni az orrom, hogy én ilyet még nem is láttam... Megőriztem hideg vérem (ami még nem folyt ki) és elkezdtem bevetni a tanult módszereket, hogy elállítsam a vérzést, de abszolút sikertelenül. Én ilyet még nem is láttam. Úgyhogy kénytelen voltam taxit fogni és berongyolni a Medipolba a vérző nózmányommal. Aztán a kötsög taxi sofőr át akart verni. Bepróbálkozott, hogy a harmadát adja vissza annak, amit kellett volna... Úgyhogy a csuklóig véres kezemmel magyaráztam neki, hogy ne cseszekedjen, adjon vissza rendesen. Aztán elküldtem melegebb éghajlatra. Magyarul. És még puffogtam neki, majd becsaptam az ajtót. Addigra kiderült, hogy Ahmet nincs is a kórházban... Úgyhogy felmentem a robotic departmenre, végül Ali segített, lementünk a sürgősségire meg a füll-orr gégészetre. bhleee. Végül el kellett égetni 4 eret az orrmányomban, hogy elálljon a vérzés. Nagyon kaki volt. A vérnyomásom systoles értéke felugrott 180-ra. Nem tudom, miért csodálkozott a doki, neki is felugrott volna, ha egy elektromos fémpálcát akarnának az orrába dugni. Konkrétan leizzadtam a procedúra alatt. De a lényeg, hogy vége, túl vagyok rajta, ennyi volt, nincs tovább. Sálálá. jaj.
És aztán Mustafa is utánunk jött, tök rendi volt, aztán a srácok meghívtak egy teára (naná, hisz orrvérzésre is jó) meg egy csokira. :)