Nem tűntem el, csak nagyon eseménydús napokat élek. Itt van apu és Eszter, 17-én elrepültünk Izmirbe, ott autót béreltünk és kezdetét vette a Nagy Kalandozás. Később még beszámolok részletesen, most csak pár kép ízelítőül. 
Elrepültünk Isztanbulból Izmirbe. :-) fly fly fly

Kedd reggel gondoltam egy merészet és magamhoz vettem a lovas cuccom. Arra gondoltam, hátha úgy alakulnak a dolgok, hogy kijutok lovazni. És úgy alakult. Mert Sila fél napos volt, reggel bevitt a beteghez (ahhoz az egyhez, ami jut fejenként...), aztán végeztünk is. Úgyhogy délben kiszabadultam és irány Maslak, a lovarda. :) Iszonyú jó volt megint. Ültem Uvz-on, nagyon jól dolgozott, kicsit félt, mert még mindig építik a kerítéseket és kukucskált kifelé, de aztán megnyugodott. Szóval jól ment nagyon, gyakoroltam vele minden félét. Szeretek rajta ülni. Aztán mondta Tanya, hogy üljek fel Santosra, jó lenne, ha bemelegíteném neki, utána felül rá. Végül elhúzódtak a dolgai, úgyhogy Santoson is vagy fél órát ültem, vagy többet is, nem tudom. És most már sokkal sokkal jobb volt, szerintem már egész jól összetartottam. Nem is erőlködtem úgy, mint első alkalommal, megéreztem valamit a szárral kapcsolatban, meg az üléssel kapcsolatban. Szóval azt is nagyon nagyon élveztem. Santos nagyon jól képzett ló és olyan szépen magasan csinálja az ugrásváltást. Még a minden egyrében is úgy. Annyira édes. És a világ végéről is lehet hallani, ahogyan csörtet. Édes mackó. És gyönyörű. Aztán ültem Poligráfon, meg kellett Tanyanak néznie, hogy tisztán megy e, úgyhogy ügettem vele 2 kört. Aztán még ültem egy ugró lovon, aaa, annyira cuki volt. Őt hackamore-al lovagoltam. Azt hiszem most lovagoltam először hackamore-al. De tök jó volt, kényelmes is meg minden. Mondták, hogy fárasszam le rendesen, úgyhogy dolgoztam vele egy ideig. Nagyon aranyos volt ő is. Aztán csomót beszélgettünk Tanyaval, nagyon mókás. Imádom, ahogy beszél. Mintha oroszul beszélne :D Tök jó fej. És elhangzott valami, ami nagyon jól esett. Öhm, több is. Az egyik az volt, hogy mesélt egy lányról, aki szintén erasmuson volt, az Istanbul Technical Universityn tanult, ami pont ott van a lovarda mellett és jött lovagolni Tanyahoz. Úgy segített neki, ahogy most én. És mesélte Tanya, hogy nagyon jó volt, amikor a lány itt volt, mert pont olyan lovasra volt szüksége, puha kéz, kedves a lovakhoz és így hozzátette, hogy pont olyan, mint te. :) Ez volt az egyik. A másik meg, hogy beszélgettünk a versenyzésről meg a kinti rendszerről. Hogy nagyon nem olyan, mint nálunk és ha valakinek már van ülése, akkor már nyert ügye van, meg hogy a bírók nem valami szakszerűek időnként. Pl 7-8 pontot adnak egy passzban menő lónak meg ilyenek. Mert Poligráfnak is ez a gyengesége. A lépése. És tök mindegy, mert így is mindent megnyer vele Tanya. :) Mert van ülése. Aztán mesélt Tanya a tanítványairól, illetve hát én is látom, hogy milyenek, mert már kezdem őket megismerni. Aztán mesélte, hogy Santos lovasa az egyik versenyen, ami ráadásul CDNI verseny volt, verseny előtti nap elment húsvétot ünnepelni és azon a versenyen indult először zenés kűrrel (egy CDNI-n :D) Csupa külföldi bíróval, nem ilyen török bírókkal, szóval viszonylag komoly verseny volt. De Muratnak, a lovasnak még csak zenéje se volt, szóval elkérte Tanyaét. Mondta neki Tanya, hogy azért ez nem annyira ennyi és majd lovagol valamit, itt komolyan néznek mindent, koreográfiát, művészeti elemet..stb. Mondta Murat, hogy aah, oké Tanya, bízd rám, megoldom, majd meglátod, jó lesz, ne izgulj. Hát, mondta Tanya, hogy hát oké. :D Aztán ebből az lett, hogy Murat elindult élete első zenés kűrjével Tanya zenéjével egy CDNI nagy versenyen egy improvizált lovaglással. Amikor váltás volt a zenében, ő is váltott, ha elfáradt ment egy átló nyújtott lépést, ha még mindig fáradt volt, ment még egyet. Majd váltott a zene, elkezdett vágtázni, csinált ezt-azt. Majd vége lett a zenének, de Muratnak még voltak kötelező elemei, amiket nem mutatott még be, úgyhogy ő még folytatta a lovaglást zene nélkül :D Kerekedtek a bírók szemei, azt se tudták, hogy reagálják le a helyzetet, ilyet még nem tapasztaltak. Azt hitte Tanya, hogy kitépi a haját, azt mondta, annyira szégyellte magát, el akart tűnni a földről :D Szegény. Szóval hát ilyenek itt a lovasok. Aztán beszéltünk a magyar vonatkozásról és mondtam ugye, hogy ááh, nálunk ilyenek nincsenek meg meséltem Gyula bácsi szemrezzenéssel történő verseny előtti bemelegítő technikájáról meg hogy mennyire szoktam izgulni és hogy mindenki azon viccelődik velem, hogy 3-4 órán át készítgetem a lovacskámat meg magamat a start előtt, meg ilyenek. És akkor azt mondta a Tanya, hogy szeretné, ha indulnék egy-két versenyen idekint, hogy helyretegye az önbizalmamat. Merthogy úgyis mindent megnyernék idekint és hiszi, hogy ha megszerezném ezt a kinti rutint, ezt a nem izgulós versenyzést, akkor tudnék belőle valamennyit hazavinni és nyugodtabban tudnék versenyezni. És megesküdött, hogy ha lesz egy szabad lova, akkor alám rakja egy-két versenyre. Hát ez valami iszonyú jól esett. Már csak a feltételezés is. És én is azt érzem, hogy bárcsak. Hiányzik a versenyzés. De mindentől függetlenül az, hogy ezt mondta Tanya irtó jól esett. Még akkor is, ha nem egy túl reális elképzelés. Akkor is jól esett. Beszélgettünk nagyon sokat így az egész lovazásról, versenyzésről, mesélte, hogy őt mennyiszer elküldték még gyerekkorában, szemébe mondták, hogy tehetségtelen, menjen sakkozni és sose lesz jövője a lovakkal. És ő ebben a tudatban nőtt fel és el is hitte magáról, hogy béna, hogy nem lesz jövője a lovakkal, de akkor is imádott lovagolni, úgyhogy lovagolt. De minden nap végighallgatta, hogy tehetségtelen és inkább sakkozzon... És igazából éveken át úgy lovagolt, hogy senki semmit nem mondott neki, hogy mit csináljon. Néha ráugattak, hogy hátrébb a vállakat, és ennyi. Nem kapott normális edzést, semmit. Csak ment, mert szerette a lovakat. Aztán junior korában végül kapott egy jó lovat, meg akkortájt a családja jól állt anyagilag, így megengedhették a lovat és Tanya elkerült egy edzőhöz és elkezdett szárnyalni. mert rohadtul nem volt tehetségtelen, csak senki nem foglalkozott vele korábban. És évekig úgy lovagolt, abban a tudatban (még akkor is, amikor elkezdett nagy versenyeken helyezéseket szerezni), hogy ő csak úgy itt van, de ő tehetségtelen, de azért megpróbálja. Aztán maga mögött hagyta a múltat végre, kezdte felfogni, hogy jó eredményeket szerez, akkor mégse lehet annyira béna és szépen lassan maga mögött hagyta azt a belénevelet hitet, hogy tehetségtelen. És akkor elkezdett szárnyalni. Aztán kijött Törökországba és az első pár évben hahotázott a versenyeket nézve. Annyira komolytalannak, kabarénak tűnt neki. És tényleg az. Ezt állítja. Úgyhogy szeretné, ha indulnék pár versenyen, hogy rutinná váljon bennem az az érzés, hogy magabiztosan lovagolok a négyszögbe. Sokat beszélgettünk és úgy érzem, nem csak úgy edzi az embereket, hanem igyekszik emberként és partnerként is odafigyelni rájuk. És úgy kompletten kezelni őket. Na, szóval Tanya jó fej.
Aztán lovi után még találkoztam Ahmettal Taksimon, beszélgettünk kicsit, aztán jó későn értem haza.... mert egy másik univerzumban bérelek lakást...áááá
Aztán ma reggel mentem a busszal munkába és az egyik körforgalomnál belénk jött egy autó. Amúgy is annyira nyomik itt a körforgalmak. Tökre nem is értem, hogy most kinek van elsőbbsége. Mert a kresz szerint (legalább is nálunk) annak, aki már bent van. Hát itt nem. Itt több szabály van: annak van elsőbbsége, aki hangosabban dudál, akinek erősebb az autója vagy aki fürgén bepofátlankodik. Szóval mentünk a körforgalomban, mikor az egyik behajtóból belénk szállt egy kocsi. Minden bizonnyal ő volt a hibás, mert nekünk volt erősebb kocsink... 
Senki se sérült meg. De azért hihetetlen, hogy nem egész 3 hónapja vagyok itt és ez a második busz balesetem... 
Aztán kellett kis idő, hogy visszaálljon a szívfrekvenciám a normálisra. Egész délelőtt semmit nem csináltunk a kórházban, délután volt egy beteg, aztán annyi. Jöhettünk is haza. 
Holnap meg már itt lesznek apuék :)

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, vasárnap is a lovarda felé vettem az irányt. Annyira jó ott lenni, úgy hiányzik a lovazás és annyira szuper ott. Tanya fantasztikus. Imádom. Elhatároztam, hogy mindig viszek neki valami apróságot, ezt azt hiszem írtam. Szombaton nasit vittem neki, vasárnap pedig egy budapestes mágnes-puzzle-t. Vasárnap is gyönyörű idő volt, igazán élveztem. A hosszú utat annyira nem, de könyvvel egész elviselhető. Még akkor is, ha néha idegesítő ez a harmadik kötet... De azért kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége, szóval olvasom. Vasárnap megtudtam, hogy Urandát elviszik. Azt a dinószaurusz méretű ugró lovat, akit szombaton lovagoltam. Tanya nagyon szomorú volt, mert tudja, hogy milyen érzékeny Uranda és könnyen lefogy, nehéz eltalálni az optimális etetését és nagyon nagyon nagy boksz kell neki, mert dinó. És nem túl jó helyre viszik. Szokásos, minden lovas ember átéli... A legjobbat akarja a lónak, de nincs beleszólása. Szóval én voltam az utsó, aki ült Urandán, mielőtt elvitték. Sajnálom, hogy elvitték, mert nagyon aranyos volt és remélem, hogy vigyáznak majd rá. Mert Uranda nem Tanya lova, csak itt volt lovaglásra. Szóval vasárnap Mirakulix-on ültem, de csak simán Mira-nak kell szólítani, azt jobban szereti. Ő egy iszonyú jó kis ló. Ő díjló, nagyon kis csinos kanca és ügyes is. És nagyon kényelmes és viszonylag egyszerű. Nagykantárban lovagoltam és Tanya mondta, hogy mit kéne vele gyakorolni, mik a nehézségei meg a hibái. Úgyhogy azt kellett gyakorolnom, hogy ne menjen túl mélyre, legyen önhordása és hegyre fel mozgása. Úgyhogy sok sok sok átmenetet és iramváltoztatást csináltam, rövidítéseket, előre-visszákat, vágta lépést vágta átmeneteket. Aztán a röviden hátraarcot gyakoroltam, mert azt kérte még Tanya. Végül a vágta piruettet. Az tényleg nehéz volt. Amúgy is bal kézre nehezebb volt a ló, nehezebben tudtam meghajlítani is, meg a vágtája is kicsit szétesettebb volt, így a piruett nagyon nagyon nehéz volt bal kézen. Jobb kézen szerintem egész tűrhető volt, az előkészítés is sokkal jobb volt (nyilván ezért volt jobb maga a piruett is), de jobb kézre a vágtamunkája alapból jobb és könnyebb. Összességében szerintem nem volt rossz, nagyon élveztem és jól esett, hogy Tanya megbízott ezekkel a feladatokkal. Mondjuk a végén bocsánatot kértem tőle, hogy a balra piruett nem ment annyira jól, de azt mondta, hogy jó volt, mert nehézségei vannak a lónak. És hogy úgy egész jó volt. Segített is kicsit, mert egyedül azért nem sikerült. Még én se vagyok valami nagy piruett szakértő. Makro tanítja nekem. Nagyon hiányzik Makro. Annyira jó lenne, ha itt lehetne velem, de hát neki nem biztos, hogy annyira jó lenne. Hosszú utazás, nagyon meleg nyár...stb. Szerintem Maki most nagyon boldog, kevesebb munka, Lilla is szereti úgy tudom, úgyhogy remélem Makro Úr is boldog. Szóval Mira a díjló. Nagyon jó volt. Aztán egy ugró lovon ültem még, akinek a neve Tzy. Ő is nagyon cuki volt. Tetszett. Kényelmes is volt. Szuper volt az egész nap, úgy ahogy volt. 
Még akartam írni az itteni rendszerről. Mármint az istállóban. Úgy van, hogy neked kell szerezni a lovaidhoz embert, aki trágyáz, etet és felszereli neked a lovaidat. Tanyanak 4 groom-ja van. Mondta, hogy kb "istálló maffia" van, mindenki magának akarja a legtöbb lovat. Mert itt nem úgy van a fizetés, mint nálunk, hogy egy hónapra ennyi meg ennyi van és kész, hanem ló után fizetik a lovászt. Tehát úgy van, hogy egy ló után kell fizetned kb 500-600 lirát egy embernek havonta. Egy lóért. Hogy etesse, trágyázza ki, tartsa tisztán, szerelje fel neked, tegye rendbe, ápolja le, a nyergedet is ápolja le, söpörjön fel, szóval mindent ő csinál. De ha 2 lovad van és mindkét lovadat rábízod a lovászodra, akkor már havonta kb 1000-1200 lírát fizetsz neki. 1000 líra pedig valamivel több, mint 100 ezer ft. Na, Tanyanak kb egy istállója van, 4 lovásza... Meg egy halom tanítványa meg lova, akik nem mind saját lovak, csak lovaglásra, kiképzésre van nála...stb. Szóval az élet zajlik nála rendesen. Aztán úgy van, hogy a tanítványainak is a lovászok szerelik a lovakat. Ezen először teljesen meglepődtem, hogy hogy van ez, meg minden. Aztán mondta Tanya, hogy itt eléggé az arab-vonal megy. Mármint az istállók körül. Átvették az arab vonalat, ami eléggé "úri lovas" benyomást keltő. Megérkezik a lovas és rakják alá a lovat, ő meg kobakban várja a pálya szélén a lovát. Aztán felvilágosított Tanya, hogy ez azért van így, mert egyszerűen nincs idejük a gyerekeknek arra, hogy maguk szereljék a lovaikat. Mert iskola után idehozzák őket a szüleik lovagolni, majd mennek haza, tanulás, alvás...stb. Csakhogy ha nem indulnak el haza csúcsforgalom előtt, akkor 3-4 órát állhatnak a dugóban, ami teljesen ellehetetleníti a gyerekek életét. Szóval ezért vették át az arab-vonalat. Végül is Dubai-ban is ez a rend. Szóval én is úri kisasszony lettem. De azért ott sertepertélek a nyergelésnél, csak azt se akarom, hogy a lovászok úgy érezzék, elveszem a munkájukat. Pláne, miután Tanya említette, milyen fúrások szoktak menni egy-egy lóért. :D Mármint a lovászok között. Mert muszáj igényesnek lenniük a lovászoknak, különben mindenki látja a pályán, hogy huuhhh, Tanya lova farán van egy porszem, az ő lovásza biztos igénytelen, na neki nem adjuk oda a mi istállónkat. Szóval tényleg nagyon igyekeznek a fiúk, a múltkor is láttam, hogy hozták ki Pluto-t és a fehér lakk pataharangját még az istállóban még egyszer áttörölték mielőtt kihozták a pályára. Mert egyébként meg sokszor jönnek emberek nézelődni, leülnek a teraszra (van büfé, étterem, minden) és rendelnek valamit és egész napra ott ragadnak a büfében és nézik a lovakat meg a lovasokat. És közben sutyorognak. Gondolom megy a business. Azok az igazi baseball sapka napszemcsi, cigaretta manusok. És ülnek és néznek. Egész nap. Nincs semmi dolguk. Hihetetlen. Szóval nagyon komoly itt az élet. A lovászok úgy dolgoznak, mint az állat egész nap, mert: folyamatos előreléptetés van (minél jobban dolgozol, annál több megbízást kaphatsz, minél több lovad van, annál több pénzed van, minél több lovad van és pénzed van, annál nagyobb a rangod az istállóban, minél nagyobb a rangod, annál nagyobb a hírneved, minél nagyobb a hírneved, annál több az esélyed újabb lóra...stb). Szóval a fiúk dolgoznak. Mindenkinek jó. Tanya is elégedett a szép munkával, a a fiúk is hajtanak, hogy több lovuk legyen, mindenki jól jár, mindenki boldog. Szóval ilyen itt a világ a lovardában. Aztán a legjobb: ahogy mondtam van étterem. Az istálló ajtajánál van egy csengő, olyan, mint a kapucsengő. A lovas azon keresztül csönget a pincérnek és rendel. Hát én ezen kivoltam. Ring-ring, halo, üdv, kérek egy kávét a pálya szélén cukor nélkül kevés tejjel. Vagy: ring-ring halo, üdv, egy üveg vizet kérek, nem túl hideget. Na, ez az, amit egyszerűen képtelen voltam megszokni. Nem vagyok hajlandó azon a kapucsengőn rendelni. Annyira idegen tőlem. Amikor látom a pincér bácsit (nagyon aranyos), akkor kérek szépen tőle vizet. Ahh, a múltkor Tanya rendelt nekem jeges kávét, hát az valami eszméletlen finom volt. Az az igazi 5 csillagos. Hihetetlen. 
A legkeményebb: múltkor kint hagytam száradni a csizmámat és mire visszamegyek, hogy elpakoljam a fiúk elpakolták a csizmám a csizmatáskámba. Na ezen is kész voltam. Nekem ezek olyan túlzás érzésűek, de nyilván én másban nőttem fel, mást szoktam meg. Nálunk az a ciki, ha valaki nem segít nyergelni, lovat pucolni...stb. Az a gáz, ha áll a pálya szélén kobakban és vár. Itt meg nem. Itt más. A lovas dolga, hogy lovagoljon. Én is megérkezek és tolják alám a lovakat. Mindenfélét. És nagyon nem iskolalovakat. Hanem nagyon is jó lovakat. 1.30-as ugró lovakat, Szent György díjas díjlovakat, mindent. Szóval el vagyok kényeztetve. Meg tudnám szokni. De azért, ha Makesz itt lenne, ő hozzá nem érhetnének hozzá. Csak a kitrágyázás és az etetés lenne engedve, minden mást én csinálnék. 
Aztán ma meg munka. De ma is olyan szép idő volt, annyira jó, imádom. Mivel hétfő van, nem jöttek az évfolyamtársaim, mert nekik hétfőnként előadásaik vannak. Úgyhogy egyedüli diákként megjelentem és Sila-val dolgoztam az intenzíven. Nagyon szuper volt. Most legalább tényleg volt is mit csinálni. Először megint a gyerek ICU-ra mentünk, ahol ugyanazt a kisfiút kaptam meg, mint múltkor. Nagyon édes, épp aludt. Aztán a felnőtt ICU-ra mentünk, ahol 3 betegünk volt. Érdekes volt minden és örültem, hogy most ilyen sok beteghez visz Sila. Bár ma valamiért rossz kedve volt, látszott rajta. Sajnáltam miatta. Aztán amikor Sila-val végeztünk, megint Nazimmal dolgoztam. Ismét szuper volt. Lett volna egy betegem önállóan is, de evett. És nagyon sokáig evett, aztán feladtuk. Talán majd holnap. Mentünk az SM beteghez is, sokkal jobban van és nagyon jó kis feladatokat talált ki Nazim. Szeretem, hogy ennyire fantáziadús. Aztán volt minden más: kompressziós csigolyatörés, paraplégia, stb, szokásos beteg repertoár. Viszont tök jó látni a javulást. Neuro-s betegeknél hosszú a rehab idő és már 1-2 hónapja ismerem a neuros betegeket és nagyon jó látni a fejlődést, javulást. Van egy beteg, amikor idejött, semmit nem érzett a lábán, teljesen plég volt, ma ágyból tolókocsiba átszállást gyakorolta vele Nazim. Ezek azok a dolgok, amik motiválják az embert, hogy valamit azért mégiscsak jól csinált, hogy van fejlődés, van előremenetel. Hogy a beteg nincs ágyhoz kötve, hogy ki tud menni a napra, hogy éri inger, nincs 4 fal közé zárva. Ezek annyira nem mellesleges dolgok, ezek mind meghatározzák az egész kezelés sikerességét. Pláne egy balesetes beteg, vagy egy krónikus beteg. Na, szóval jó pályát választottam. Nazimnak meg egy tök jó ötlete támadt: fizioterápiás furgonnal kellene járni az országot városról városra, rendelni, majd menni tovább. És bejárni az országot, közben pénzt is keresni meg várost is nézni. Szerintem zseniális. Kár, hogy nincsenek benne állatok, akkor talán még meg is valósítanám magamnak. De így "csak" elismerem az ötlet zsenialitását. Nazimban nagyon szeretem a modern gondolkodásmódját és azt a földöntúli képességét, hogy a pillanat mögé lát. Sokan azt hiszik, ők is képesek a pillanat mögé látni, tervezni, gondolni a holnapra, a jövőre, a következő hónapra, évre, de közben elő-elő tör belőlük az élj a mának és a hejj, egyszer vagyunk fiatalok életérzés és ott billegnek a 2 szélsőség között és közben keresgélik a boldogságukat. Mert sokan sírnak, hogy jajjj ki kéne menni külföldre tanulni, dolgozni, kiszabadulni a nyomorból, az elnyomásból, minden rosszból, sírnak, hogy ilyen a kormány-olyan a kormány, ilyen a rendszer, olyan a rendszer, senki nem kap piros útlevelet, mindenhova vízum kell, engedélyek...stb. Igazuk is lenne, sőt nyilván igazuk van, de az első lépés mégiscsak az kéne, hogy legyen, hogy bakker, külföldre akarok menni dolgozni, de nem is tudok az anyanyelvemen kívül semmilyen más nyelvet, hát uccu neki. Nem? Mert így még azt a kis esélyt is elveszik maguktól, ha esetlen tényleg kapnának egy lehetőséget, egy külföldi munkát, kurzust, bármit, amivel elindulhatnának megvalósítani az álmukat. De nem, hiába, mert nem beszélnek nyelvet. És aztán nem is beszélnek nyelvet, mert hát úgyse kapnak lehetőséget... De ha mégis? Ha az életben egyszer mégis kapnának? És akkor kopp, mert nem beszélnek angolul. Nyilván ez nem az ő hibájuk, mert nagyon nehéz kitörni így az átlagból és ennyire motiváltnak lenni, de valakinek muszáj elkezdenie és hátha magával ragad egyre több embert. Valahogy olyan ez, mint a biztonsági öv. Nem használják. De tényleg nem. Egy pár ember használja az övet, de csak elöl. 1000 meg 1000 kisbabát láttam az anyja ölében az első ülésen. Annál több ovist az autó hátsó ülésén. Öv nélkül. Tegyük fel, egy héten Basaksehirban történik 10 koccanás és 5 karambol. Az 5 karambolból tegyük fel 3 ember meghal, közülük 2-őt megmentett volna az öv. A 10 koccanásból pedig 3-an könnyebben megsérültek, akik közül 3-an karcolás nélkül megúszták volna az ügyet. Ha csak a koccanásos 3 embert nézzük Basaksehirban, akiket 2 napig ápolt a városi kórház, ez összesen 6 nap a 3 beteg után, mindenkinél a kötelező protokoll, teljes vérkép, vizelet, labor, orvosi vizsgálat, kontroll, sérültenként 5 egészségügyi dolgozó és 3 adminisztratív feladatokat ellátó dolgozó. Hiszem, ha ez a 3 ember élete hátralevő életében beköti az övet és minden utasával is bekötteti, akkor milliókat spórolhatnának az országnak. (Abba ne menjünk bele, hogy azok a milliók hová tűnnek majd, mert az egy "más téma" és nem nagyon értek a "más témákhoz") De arról van sejtésem, hogy mennyibe kerülnek az orvosi eszközök és műszerek és hiszem, hogy ha van valami, ami elkerülhető, akkor azt el kell kerülni. És ha az még életet is menthet, akkor meg aztán pláne. Nem vagyok szent. Nem azért írom, hanem mert itt kint teljesen más szemszögből tudom látni a dolgokat, mint otthon. És hiszem, hogy ebből az itt kint látott dolgokból sok mindent fogok tudni hazavinni...