Tegnap, mivel minden diák elment a konferenciára, egyedül voltam a kórházban. Reggel elmentünk Sila-val az intenzívre, ahol 3 betegről referált és 2-höz mentünk. Az első paciens epilepsziás, passzív mozgatás, kontraktúra oldás, semmi különöst nem csináltunk, csak a közeg, a drótok, a monitor meg a protokoll volt más. Nagyon jónak tartom, hogy zsiliprendszeres beléptetés van az intenzívre és be kell mosakodni. Ki vannak rakva azok a szappanok, amikkel a műtétekhez bemosakodnak. Mondjuk nekünk elég egy "sima" fertőtlenítős kézmosás is, de azért én kipróbáltam, milyen érzés bemosakodni úgy, mint a dokik. Amúgy tök komoly kis cucc. Előrecsomagolt szappanka, egyik oldalán szivacska van, a másik oldalán kefécske és minél inkább súrolod a kezed, annál habosabb lesz minden. By the way, ha jól láttam, a -1-en a műtőnél nem pont ilyenek vannak. Na, szóval tisztán érkeztünk. :) A betegekhez fel kell venni egy ilyen egyszer használatos fekete köpenyt. A fekvőn csak azokhoz kell felvenni, akiknek valamilyen gyulladásuk, fertőzésük van. Az ICU-n szinte minden beteghez felvettük. Ez egyrészt minket is véd, meg persze a betegeket is. 
A második beteg szívbeteg és hemiplég. Őt csak Sila kezelte. Sajnos ő elég rosszul volt tegnap és sajnos ma már nem kellett kezelnünk őt.....
Elég sok kérdésem volt az egész ICU-val kapcsolatban, amit később Ahmet tolmácsolásával tudtam feltenni. Érdekes volt. Csak kevés. Mert ezzel végeztünk is. De ismét kiborított a tudat, hogy mindent elfelejtettem, amit valaha is tanultam...  
Úgyhogy ezután mentem Nazimnak segíteni. Na, az nagyon jó volt (már megint, mint mindig). Kaptam önállóan betegeket, mentünk együtt is, érdekes volt. Nagyon szeretek Nazimmal dolgozni. El is hangzott egy mellékmondat, ami nagyon feldobta a napom: "Probably yout are the most effective intern in the hospital". Igaz, nem lett írásba foglalva és lényegében tanu sincs rá, de azért én megjegyeztem ezt a mondatot és elraktároztam. Annyira jól esett. Mentünk egy pár nagyon nagyon cuki beteghez, az SM beteg is nagyon nagyon aranyos. Aztán van egy arab néni, neki mentális érintettsége is van és általában végig ordítja a kezelést. Én végigkezeltem őt tök egyedül és összesen 2x kiabált. Ez nem a fájdalom miatt van, hanem egyszerűen nem szeretnék, ha birizgálnánk. Hozzá kell tenni, hogy épp elég álmos volt, szóval néha-néha beleszundikált a kezelésbe, ami megkönnyítette a dolgom. Szóval jó volt nagyon, hatékonynak éreztem magam egész nap, sok mindent láttam megint, Nazimtól kérdezgettem is, igazán élveztem.
Aztán este átmentem a magyar lányokhoz.... Evelin nagyon aranyos volt. Majd fogunk együtt mászkálni, van egy pár hely, amit meg akarunk nézni együtt.
Ma nehezen indult a reggel. Egyrészt rájöttem, hogy semmim sincs a holnapi residence permit intéznivalóhoz, se fénykép, de kinyomtatott adatlap...semmi. Ráadásul a telefonomról is elfogyott a pénz, így nem volt netem. Döbbenetes, hogy mennyire rosszul viselem, ha nincs netem.... Meg hát nah, hát úgy nem volt őszinte a mosolyom reggel... Bementem a kórházba, megint full nem volt érdemes rohannom, nem is stresszeltem rá a dologra... Levittema könyvem és vártam a soromat. Aztán végre mentünk, Didemmel és Tugcevel voltam beosztva, mentünk a gyerek ICU-ra. Mind a hárman kaptunk 1 beteget fejenként. Kicsit úgy éreztem, be vagyunk dobva a mély vízbe, kaptunk egy beteget és Sila a boksz ajtóból figyelt minket, de teljesen önállóan kellett kezelni. Először igyekeztem kétségbeesett fejet vágni, hátha akkor bejön velem a bokszba, de biztatott, hogy kezdjem el, nem úgy tűnt, mint aki be fog jönni mellém. Szóval mentem a kis betegemhez (amúgy nem tudom, miért én kaptam a legidősebb beteget, szerintem vele nagyon fontos lett volna beszélni is, erre ugye én nem vagyok jó, mert nem beszélek törökül... a többi babónak meg az is jó, ha magyarul beszéltem volna, vagy csupán dúdoltam volna... na mindegy, szóval én nem adtam volna nekem ezt a beteget) Mert én egy 1 évest kaptam, valamilyen pulmonáris problémája volt, nála is passzív mozgatást csináltunk. Igazából nem volt semmi extra és nem is éreztem, hogy effektív lennék. Neki voltam aktív mozgásai, szóval szerintem nála nem elég egy sima passzív kimozgatás, de aztán lehet, hogy az állapota ennél többet nem tesz lehetővé, sajnos nem tudom pontosan. Sila nem beszél angolul. 
Úgyhogy ma meg csak ennyi volt. Elég sokat olvastam és rájöttem, hogy nem tetszik a harmadik kötet. Végig fogom olvasni, mert kíváncsi vagyok, hogy mi fog benne történni, de vannak fél oldalak, amit csak így átfutok és lapozok...
Beszélgettem a lányokkal. Kérdeztem, hogy hogy van már ez az egész szitu a vallásossággal, van, amit betartanak, van amit nem az emberek, ki miért visel, miért nem visel kendőt...stb. Érdekes volt. Azt nyilatkozták, hogy a vallásosság az olyan, hogy mindenki maga eldönti, hogy a vallás melyik részével milyen mértékben tud és akar azonosulni és aszerint él. A megkérdezettek közül mindössze 1 ember mondta, hogy a Ramada alatt van, hogy eszik, a többiek mind azt mondták, nem esznek. Akartam volna még beszélgetni erről velük, de akkor megjelent Sila, hogy mehetünk haza. 
Munka után pedig elmentem kontrollra, a doki a múltkor mára rendelt vissza. Egyrészt már megint nyomik voltak a pultban a lányok, mert hiába jelentkeztem be kontrollra, nem hívtak be a dokihoz... Miután egy órát vártam, lehívtam Ahmetet, hogy tegyen rendet. Már úgy volt, hogy majdnem mentünk, hogy majd holnap kell visszajönnöm, mikor végül megjelent a doki nagy kegyesen... Azt mondta Ahmet, hogy udvariatlan volt a lány vele... Na, végül bejutottam a dokihoz, megint közölte velem a tényt, hogy allergiás vagyok. Na, most már tényleg röhögtem, mondtam, hogy ugyan mondja már el, hogy mi bajom van, allergia? sinusitis? allergia megint? Aztán végül allergiával és sinusitissel is diagnosztizált.  Felírta a 7. meg a 8. gyógyszert és otthonomba bocsájtott. Szóval most már végleg teljesen elvesztettem bizalmamat a dokiban, nem fogok 20 levél gyógyszert szedni, komolyan 20 percenként kéne valamit csinálnom magammal, ha mindegyiket szabályosan akarnám bevenni. Egy tabletta, 5 perc múlva egy adag orrspray, majd egy másik gyógyszer, várni 10 percet, majd a harmadik, majd a másik orrspray. Szóval, nem, ezt nem, ráadásul túl sok ez így, szerintem rég nem is lenne szabályos ennyi mindent szedni egyszerre, arról nem is beszélve, hogy nem mondta, hogy mikor melyiket kéne, na szóval, ez egy kicsit felhúzott... Meg az is, mert ez a doki soha nem mosolyog. SOHA. soha soha soha. DE! A medipol dolgozói honlapon a róla készült fényképen mosolyog. Miért? Áhh, teljesen megzavarja a népeket. Szóval ezzel a dokival végeztem egyszer, s mindenkorra.
Aztán Mustafa, a csoporttársam kijött velem csinálni igazolványképet a holnapi redisence permit-hez, Ahmet meg Sila megszervezte nekem, hogy kijöjjön velem valaki, aki beszél törökül. És útbaejtettünk egy vodafont is, ahol dobtam pénzt a telefonomra. Így elvileg holnaptól újra működésbe lendül a netem is. Mustafa nagyon rendes, de tényleg, nagyon nagyon kedves, segítőkész és ez olyan jó. Úgyhogy el is határoztam, hogy odaadom neki azt a Magyarországos mágnest, ami épp nálam volt még előző napokról. Mert az Meryemnek akartam volna vinni, mert úgy volt, hogy találkozunk, de végül mégse, mert elment lézeres szőrtelenítésre, úgyhogy végül nem találkoztunk. Így volt nálam egy mágnes és nagyon jó érzés volt, hogy oda tudtam adni Mustafának. 
Aztán ma munka után találkoztam egy török lánnyal, akivel egy facebook csoportban ismerkedtünk meg, ő is állatbolond, meg lovagolt is és imádja a lovakat. Van egy cicája is. Mellesleg kiadó szobája is. Szóval találkoztunk, beszélgettünk, tényleg nagyon aranyos, 35 éves, de nem néz ki annyinak. Van egy magyar barátnője is. Kata. Mesélt róla meg csomó mindenről. Amúgy van egy húga, aki szülésznő, most várandósoknak tart jóga órát. Aztán megnéztem a cicáját. Nagyon szép, hófehér nagy szőrmók. Csukott szájjal nyávog, nagyon vicces. 
Holnap remélhetőleg sikerült elintéznem a residence permit-et, utána pedig megyek Tanyahoz. Mondtam Silanak, hogy nem megyek, helyette majd szombaton megyek. Ez azért jó, mert megint csak én leszek az egyetlen hallgató.