"Csak egy dolog marad számunkra: megállunk és megbékélünk azzal, ami bennünk van. A megbékélés első lépése abból áll, hogy megengedjük önmagunknak azt, ami elől legszívesebben elfutnánk, ami bennünk marad, s így nem lehet lerázni."
Középen Gökce, iszonyú aranyos, tőle kaptam tegnap azt a török forró instant italt :))
Nehezen keltem fel. Elfáradtam egy kicsit...Olyan szinten leszek tengeribeteg a buszon, hogy az döbbenet. Nem tudom, mit építettek bele ezekbe a járgányokba, de amikor átmegyünk egy fekvőrendőrön, szabályosan úgy érzem magam, mintha bungee-jumpingoznék. Nagyon durva, liftezik a…
A mai nap is szuper volt. Reggel rohantam, ahogy csak bírtam, nehogy elkéssek. De végül már megint én voltam az első. A többiek háromnegyed 10 körül estek be, de senki nem csinál belőle problémát, tökre olyan, mint valami fakultatív múzeum látogatás... Na mindegy, én tökre…
A mai nap úgy kezdődött, hogy sikeresen felriadtam 7.10kor. Hát igen, nomen est omen, elaludtam. Egy picikét. Nem vagyok a reggel embere. Úgyhogy pik-pak összekészülődtem és irány a busz. Aztán mára is behavazódtunk ám, de legalább az a kibírhatatlan jégpihéket szállító szél…
És eljött az idő, az első kórházi gyakorlat napja. Hát igencsak megdöbbentő a kórház felszereltsége. Meg irgalmatlanul, szemtelenül óriási, kizárt, hogy bárhova is egyedül kószáljak benne (hacsak nem szórom el a morzsákat magam mögött, hogy visszataláljak). És lényegében…
