Fel sem lehet fogni (ésszel), hogy milyen sebességgel rohan az idő. Eltelt négy hét, vége a neuro gyakorlatnak. És már több, mint egy hónapja itt vagyok Isztambulban. Mintha 2 hete érkeztem volna. Komolyan. Annyira furcsa...
Összességében nagyon nagyon szuper neuro gyakorlatunk volt. A 2 hét robot és a 2 hét fekvő osztály is nagyon tanulságos volt. Már megint furcsán érzem magam, hogy vége. Vége a 2 hetes gyakorlatnak Nazimmal, vége a 4 hét neuronak. Jövő héttől ortopédián leszek. Azt mondják, az igazán kemény lesz, rengeteg beteg van és sok a teendő. Mondtam is Ahmetnak(nek), hogy örülök neki, legalább nem lesznek üres percek. Azok a gyengéim. A semmittevés. Már ismerem a lányt/nőt, akivel leszünk az ortopédián. Nem beszél angolul. Kérdeztem Nazimot, hogy hogy fogjuk a nyelvi akadályokat leküzdeni, mondta, hogy fogalma sincs. Ahmet-et is kérdeztem erről, ő azt mondta, hogy ne izguljak, majd keres nekem valakit, aki beszél angolul. Úgyhogy nem izgulok, biztos jó lesz.
Amúgy nagyon jó volt az utolsó neuro-n töltött nap. Ma sokat dolgoztam Selen-el együtt, ő az egyik csoporttársam. De volt egyedül is betegem. Aztán a nap végén Nazim meghívott minket egy teára. Tök jó fej tőle. 
Érzem, hogy irtózatos sebességgel kéne ismételnem és átnéznem az államvizsga anyagát. Meg nem ártana irkálnom is a szakdogámat. Tök durva, ha belegondolok, hogy a többieknek mindjárt le kell adni!! Most már azért sem bánom, hogy ősszel államvizsgázok... Gyakorlat mellett még tanulni is és szakdogát írni több, mint supermen feladat. Ezt mégis hogy? Jó, ők "csak" 2-ig vannak a gyakorlaton, de akkor is nagyon kemény. 
Úgyhogy elhatároztam, hogy szorgoskodni fogok, mert ha a nyakamba zúdulnak a feladatok, akkor csak pánikolni fogok tudni... Az első lépést már meg is tettem, bedobtam a mozgás abc-t a táskámba. A buszon olvastam (úgy tettem, mintha), de rájöttem, hogy buszomon képtelenség olvasni, tanácsosabb inkább az ablakon szépen kifele nézelődni menet közben. Meg arra is rájöttem, hogy még mindig lakásban tanulós típus vagyok...
Közben iparkodom a törökkel is. 
Holnap pedig megszerzem a tenisz felszerelésemet. Anyuék elküldték nekem Géza bácsin keresztül. Annyira jó. És meg is beszéltük Ahmettel, hogy vasárnap teniszezünk. Remélem jó idő lesz. Annyira várom, egy hónapja nem mozogtam. (leszámítva a betegek lábával végzett súlyzózást...) Ez eléggé sokkoló. Testnek, léleknek is. Úgyhogy nagyon várom már, hogy ott legyünk a tenisz pályán. De először még meg kellene tanítanom Ahmetet... :D Hogy van a mondás? Az tanítja, aki nem tudja? Vagy valami ilyesmi. Hát igen. 
Nézegettem a kulturális programajánlót és láttam, hogy játszák az Operaház fantomját. Ezt már kezdetek óta láttam plakátokon a városban amúgy. De most megnéztem a neten és gondoltam, veszek rá jegyet. Erre nézem az árakat, 122-250 líra között mozognak. Hhhhh, pislogtam is nagyokat, de az árak változatlanok maradtak... Úgyhogy erről lemondtam. Valószínűleg azért ilyen drága, mert Törökországban most mutatják be először. Tök furcsa. Úgyhogy majd kereshetek valami mást... Nem tudom. Koncertek is lesznek.  Julio Iglesias és Kyle Minouge is jön. De gyanítom, hogy ezek is irtó drágák lesznek...
Úgyhogy egyenlőre pihen a színházra vett ruhám, de ami késik, nem múlik. 
Akartam írni, hogy a kórház dolgozóit shuttle buszok szállítják munkába meg haza. Irtó jó. Ilyen kis minibuszok. Mindenféle irányba mennek és így a dolgozók arra szállnak fel, ami leginkább az ő irányukba megy. És ingyen van. Még a check-in, check-out rendszerről nem is írtam. Ujjlenyomatos. Amikor megérkezel a munkába, bejelentkezel. Nem kell aggódni, hogy otthon hagyod a kártyád, mert az nincs. Elég az ujjad (lenyomata). Nagyon menő. És amikor végzel, akkor ugyan így ujjlenyomattal kilépsz. 
Az itteni körte nem olyan, mint az otthoni. Irtó fincsi. Ropogós, harsogós, mint az alma, az íze is más, mint az otthoninak, nincs benne ilyen szemcsés valami, mint az otthoniban. Nagyon finom. :)