Amikor megyek a buszommal a városba, az egyik megállóban mindig ott van egy kutyus. Hosszabb szőre van, sötét színű, kicsit duckó, az egyik füle kajla, mindig kócoskás a szőre. Ő Kócoska. Néha ücsörög, máskor napozik, de láttam már földet ásni és meditálni is. :) Olyan fejeket tud vágni. Ahogy ott ül a buszmegállóban, teljesen olyan, mintha ő is a buszra várna, aztán értelmesen szemlélve az eseményeket...tovább ül. De jó fej. 
Tegnap lekéstem a 10 órás shuttle-t Halictól, de nem is a 10 órással akartam menni, hanem a 11 órással. Csakhogy 11 órakor nem is megy shuttle... Okos vagyok. Hogy miért emlékszem úgy, hogy 11-kor is megy, azt még nem sikerült megfejtenem. Úgyhogy ott álltam fél11-kor a shuttlera várva, ami nincs is. Ezért: újratervezés, Ahmetet felhív, új útvonal generálva, fordulj vissza, ahol lehet. OK. Úgyhogy vissza a metrora, el Mecidiyeköy-ig, onnan megy a buszom Ázsiába (és csupán 110 forintért kiruccanhattam egy másik földrészre). De mielőtt kiruccanhattam volna, meg kellett keresnem a buszt. A bizonyost, ami teljesíti a kiruccanást. Aha, de nem olyan könnyű ez, mint otthon. Hogy kijössz a metróból a Gyöngyösi utcánál azt ott a buszmegálló és jóság van. Itt kutatómunkát kell folytatni (azaz hallás utáni szöveg (nem) értést...). Amúgy is úgy van a metro megálló neve, hogy Sisli-Mecidiyeköy. De ez 2 külön városrészt jelöl: Sisli-t és (nem találod ki) Mecidiyeköy-t. Aztán az se mindegy, hogy a metrókocsiból kiszállva Sisli felé vagy(most se találod ki) Mecidiyeköy felé jössz fel. Itt az első hibázási lehetőség. Azt tudtam, hogy Mecidiyeköy felé kell feljönnöm (amúgy itt van Erman irodája is, ő egyszer azért nem talált sehol Mecidiyeköynél, mert a Sisli felé menő kijáraton jöttem ki...). Szóval felmentem Mecidiyeköy felé, láss csodát, pont ott volt egy busz terminál. Röpke 7 perc és 44 másodperc után sikeresen körbejártam a kis terminálkát, de a kiruccanást teljesítő buszom megállója sehol. Hmm. Teló elő, beleír: Pardon, 122B otobüs duragi, nerede? (mivel az ilyen nagy számokat még nem tudom kiejteni, inkább beleírtam a telómba és azt dugdostam az emberek elé) Ez csupán annyit tesz, hogy: hálásan megköszönném, ha a 122B busz megállójának titkos helyét feltárva megszabadítanád a vállamat a rajta csüngő 10 kiló cipelésének terhétől és a reggeli accu weather által tévesen 5 foknak titulált 10 fokjában megszabadítanád a talpi receptoraimat attól a z élménytől, hogy a csizmámban további égési sérüléseket szenvedjen. Köszönöm. Úgyhogy további 7 perc 44 másodperc elteltével már a jó buszmegállóban vártam a jó buszt a jó kiruccanás teljesítése végett. És a busz jött, és én felszálltam és láttam, hogy ez jó. Ez után elég gyorsan elértem Ázsiát és a Kavacik campust, ahol leadtam a clinical reportot (amit hajnali 2-ig írtam áááá) Aysel Yldiznek. Már megint nagyon örült nekem és közölte velem a tényt, hogy szorgalmas vagyok, megköszönte a dolgozatomat és a lelkemre kötötte, hogy ha valami lenne, csak hívjam fel nyugodtan, ne kelljen folyton kiruccannom és elutaznom az időmet, ő majd mindenben segít és mindent megold. Igaza volt az utazással kapcsolataban, mert hát Ázsia messze van Európától. :D Amúgy ez így nem igaz, Mecidiyeköyből 15 perc alatt oda lehet érni, nade a kórháztól és pláne a lakásomtól... hát igen, vannak távolságok. Kicsit olyan, mintha a 2 dalt akarnám elegyíteni: "Isztambul, ouououoóó Isztambul",... és az "Itt van Amerika, itt van Amerika, itt van Amerika"... :D Szerintem Isztambulon kívül még ott lehet ekkora utakat megtenni... Na, a campuson megint összefutottam pár évfolyamtársammal. Mondták, hogy jött vagy 40 dán diák egy hétre. Láttam is őket. Na, aztán még beköszöntem Kevser Mercannak az erasmus irodába, aztán mentem vissza Európába. Ott megvártam Ermant az irodában, mert tárgyalt valahol, aztán elmentünk elintézni a telefon regisztrálást. De ha láttatok már sok embert, akkor az semmi nem volt ahhoz képest, ahányan az adóhivatalban várakoztak. Csupán 200 ember volt előttem a sorszámom alapján. Másfél óra várakozás után kb 90 ember végzett előttem, úgyhogy feladtuk. Meg amúgy is tök kellemetlen volt, hogy Erman erre pazarolja az idejét. Jövő hét hétfőn visszamegyünk. Azt mondta, hogy akkor elvileg kevesebben lesznek, mert tegnap volt valaminek a befizetésének a határideje, emiatt volt ekkora tömeg. De ha jövő hétfőn is ennyien lesznek, akkor megmondom neki, hogy addig menjen nyugodtan vissza dolgozni (itt van az irodájához közel az adóhivatal), aztán 10 emberrel előttem majd felhívom, hogy jöjjön. Mert nem engedte, hogy egyedül intézzem. Mondjuk igaza is van, nem is érteném, hogy mit mondanak... Aztán hazamentünk hozzájuk. Nem volt semmi extra, a családi kupaktanács épp azt tárgyalta, hogy találtak egy másik házat a közelben, amit ki akarnának bérelni, de a mostani házukra a szerződés még 2 hónapig tart és a tulaj nem engedte, hogy előbb kiköltözzenek. Mármint azt engedte, csak a pénzt is igényelné mellé.
Aztán ma irány a meló, Nazimmal mászkáltam a betegekhez, a kedvencem egy 10 éves kisfiú, akiről már írtam. 
És ma megint esett az eső... De állítólag holnap jó idő lesz.