Tegnap volt az évfolyam piknik. Már egy hónapja mondogatták nekem az évfolyamtársaim, hogy lesz ez a piknik és hogy ugye velük tartok. :) Hát persze. Nem hagytam volna ki. De tényleg annyira jól esett, hogy ennyien hívtak és gondoltak rám. 8.30kor gyülekező az Unkapani campusnál, gyorsan befizettem a befizetni valót a részvételért. Aztán megvártunk mindenkit, majd felszálltunk egy buszra, amit kibéreltünk sofőrrel. Nem egész egy óra alatt meg is érkeztünk a parkba. Na de milyen egy óra volt az, atyaég. Hát a törökök tényleg tudják, hogyan is kell hangulatot teremteni. 2 perc alatt olyan zene parádé kerekedett, hogy csak na, szóltak a török slágerek egymás után. A srácok megoldották a hangosítást: a buszon lévő hangosbemondóhoz tartották a telefonokat, így tényleg bömbölt a busz. És persze jó török szokás szerint, ha a dallam megindul, fenék se marad mozdulatlanul. Úgyhogy nagyon komoly volt. És hihetetlen, hogy mennyire ragaszkodnak a saját előadóikhoz. Annyira sok féle török zene van, de valahol mindegyikben megvan ugyanaz a jellem, ezek a hajlítások, berezegtetések (nem tudom ének szaknyelven ez mi, de maradjunk a berezegtetésnél). Szóval szóltak a török slágerek, egy egy amerikai pop megszakítással. Szóval kellően remek hangulatban érkeztünk a parkba. Ahol viszont kicsit visszavett a kedvünkből az, amit láttunk: rengeteg szemét mindenhol. Mivel hétfőn mentünk, az egész hétvégi piknik maradványok nyomaira bukkantunk és bár becsületükre legyen mondva a török népnek, kint voltak a szemét szedő emberkék, csak hát több szemét, mint ember... szóval időbe telt nekik, mire mindent kitakarítanak. És akkor itt jött a hopp meg a kopp: mit csinál a magyar ember? "Ajjaj, most itt hogy fogunk piknikezni, minden csupa szemét. Esetleg odébb kéne állni, hátha máshol tisztább, szebb...stb" Mit csinál a török? "Húha, hát igen, hétvégi piknik maradvány, semmi baj, van pár szemeteszsákunk meg nejlonunk, ha mindenki segít, 2 perc alatt kész vagyunk ezzel a területtel és milyen jó, mert pont van is itt 3 asztal, így mind elférnénk." Úgyhogy bölcs bagolyként csendben maradtam a magyar csalódott mentalitásommal és átpártoltam a megoldásban gondolkodó török mentalitáshoz és valóban hamar összeszedtük a szemetet, mert összedolgoztunk. Senkinek nem volt kérdés, hogy akkor most neki is le kell e hajolnia azért a szemétért. Szóval hajlongtunk 5 percig és szépre varázsoltuk a piknik területet. Gyorsan elhordtuk a szemetet, összetoltuk az asztalokat és babakendővel letöröltük az asztalt és a padokat. És kész is. Úgyhogy elő is került a terülj-terülj asztalkám, az is jó török szokás szerint, sütik sütik hátán, innivalók, üdítők, víz. Majd miután minden pocak tele lett és a nyálképző és ízlelőbimbók is megnyugodtak, elő is került egy függőágy, labdák, kártya, kötél. És a már-már felnőtt török nép úgy kezdett el játszani EGYÜTT mindenki, mint anno gyerekkoromban a telken vagy Kingáéknál játszottunk. Azon elmélkedtem, hogy mi magyarok miért nem szeretünk játszani. Hiszen annyira jó. Mert én mindig is szerettem játszani, csak most már azt hittem, hogy nem játszhatok, mert felnőttem és nekem nem illik. Talán ezért is rajongok úgy Marcikáért, mert vele én is újra gyerek lehetek, játszhatok. De hogy ő is milyen gyorsan nő, atyaég.. Na, de az egy másik blog. Szóval hatalmasakat játszottunk. Volt egy ilyen partizán féle játék, az szuper volt, keményen szereztem a pontot a csapatnak (vállveregetés), aztán egy párat el is vesztettem. De nem baj. Más is. És nem is ez volt a lényeg. Hanem az, hogy mennyire jól tudjuk érezni magunkat. És valóban. Aztán volt az az ugrálóköteles játék, amikor egy hosszú kötelet 2 ember pörget és egy ember áll középen, neki kell mindig átugrani a kötelet, aztán lehet egyszerre többen is, hogy több ember áll bent és ugrál és akinek a lábában megakad a kötél, az kiesik. Na, ebben a játékban nekem biztosított helyem volt az egyik forgató ember helyen. Már ők is tudják, hogy ilyen kripli térddel nekem nem tanácsos ugráló köteleznem. Ez is jó volt. Aztán a parkban volt egy ilyen hatalmas csúszda, 12 éven felülieknek. Csőcsúszda volt, ilyen fedett, hogy mondjam. Jó volt tényleg, ha az ember lefeküdt a hátára, akkor nagyon gyorsan ment. Úgyhogy én nagyon gyorsan mentem. Aztán jött egy hülye gyerek, nem tudjuk, honnan, aztán az direkt rámugrott... Idióta. De nem lett bajom, csak kicsit fájt a hátam, ahol eltalált. Azt hittem megverem, de aztán mégse...  
Aztán délután barbeque party volt török módra. Salátát csináltunk, nagyon sokat és a fiúk köftét sütöttek nekünk. Minden lány salátát készített és minden fiú köftét sütögetett meg tűzet élesztett. Profik voltak. Aztán még kártyáztunk, tanultam egy hulla egyszerű kártyajátékot. Kérdeztem, hogy könnyű e, mert akkor megtaníthatnák. Azt mondták, hogy háát nem annyira könnyű, de végül is nem is annyira nehéz. Na, mondom, akkor próbáljuk meg. Aztán megtanították nekem a világ legegyszerűbb kártyajátékát. :D Már uncsi is volt, annyira egyszerű játék. :D De azért jó volt. Aztán röplabdáztak a többiek, mi beszélgettünk. Aztán páran tabuztak telefonról. Na, az nagyon szuper volt, de csak hallgattam őket, mert azért annyira nem király a törököm, hogy tabu-zni tudjak. :)
Szóval nagyon mozgalmas kis nap volt. Sajnos én egy picit beteg voltam, így időnként nagyon beálmosodtam meg egész nap fáztam kicsit. De azért jól éreztem magam.