Végül pénteken mégse mentem dolgozni. Kiásott hullaként ébredtem és képtelen voltam összeszedni magam. A lakbért is csak du 4 körül bírtam elvinni... Úgyhogy kihasználtam a meg nem érdemelt szabad napomat. Amúgy, mellékesen megjegyzem, simán megérdemlem, mert rohadt sok túlórám van. Mert otthon ugya csak 2-ig van a gyakorlat tartva, itt meg egész naposak a gyakorlatok. Szóval bőven teljesítem a követelményt. Úgyhogy simán belefért az a péntek. :) Meg aztán azzal is nyugtattam magam, hogy a doki 3 nap szobafogságra ítélt, szóval ez már sok érv a péntek ellen. :) Úgyhogy pihentem és befizettem a lakbért. Sajnos. De tényleg költözök. Úgy érzem magam ezen a környéken, mint egy visszavonult remete, egy téli álmot alvó medve, egy házába visszahúzódott csiga, egy el nem költözött vándormadár, egy préda nélküli gepárd, egy szárny nélküli kolibri, egy tönkölybúzát nyammogó antilop, egy bambusznád hiányban szenvedő búúús búúúús panda. Szóval nem kerek itten nekem az élet. Már több szálon futtatok projecteket, a májusi lakbért már nem itt szeretném befizetni. 
Aztán szombaton nem mentem el a magyar lányokkal a Belgrad forestbe kirándulni, mert szintén nem bírtam felkelni, illetve nem is emlékszem arra, hogy mit csináltam az ébresztőmmel, de mind a 3 időt lenyomtam és még az időzítőmet is elnémítottam. Persze ebből semmire se emlékszem. Szóval már majdnem 9 volt, mire felébredtem és 11kor volt a találkozó a Taksimnál, úgyhogy tudtam, hogy esélytelen, hogy beérjek. Mondjuk talán jobb is, mert ahogy láttam a beszámolót a facen 10 km-es túra volt. Majd máskor. Sinusitis mentesen. 
Aztán ma nem jött Ahmet teniszezni, mert lakást takarítottak Alival... Úgyhogy írtam Tanyanak és elmentem a a lovardába. És úúúúristen, nagyon jó volt. Vagy 2 órát utaztam oda és még 2őt vissza (pfff), de felkészültem a hosszú útra könyvvel, úgyhogy elviselhető volt. És megérte, mert iszonyú klassz volt. Ahh, Tanya tök jó fej. Ezt mondjuk már az első találkozásunkkor is megállapítottam, de akkor is. :) Ő ukrán amúgy asszem. Kérdeztem, hogy mi vitte rá, hogy idejöjjön. Igazán kis úttörő típus. Azt mondta, Európában csomó díjlovas van, nem akart egy lenni a sok közül. De amikor kijött 10valahány éve, akkor kb senki nem díjlovagolt. Versenyek is csak úgy mutatóba voltak, kb 4 lovassal. Aztán kiépített itt egy csapatot és népszerűsíti a sportot. Ez iszonyú nagy dolog. Ehhez mennyi tüskés bokron kellett átküzdeni magát... Van elképzelésem. És ami még nagyon szimpatikus volt, hogy mondta, hogy kap párszor nagyon jó ajánlatokat más országokba (Európába), több fizetéssel és kevesebb melóval, de nem fogadja el, mert félti maga mögött hagyni azt az összekovácsolt csapatot, amit összehozott a sportnak. Ilyen az, amikor egy ember kicsit mögé néz a dolgoknak és az egyéni érdemnek. Én nem tudom, hogy képes lennék e rá. De ő szeret itt lenni, szereti az embereket, jól érzi magát, még akkor is, ha időnként nagyon fárasztó. Napi fix 6 lova van, plusz a tanítványai lovai, ha nem jönnek. 2 segítője van, de így is reggeltől estig talpon van, lovagolja a lovait egymás után, edzést tart. És mosolyog. És viccelődik és laza. Pedig rengeteg munka és céltudat van minden mögött. És előtte az élet. És letett valamit az asztalra. És biztos vagyok benne, hogy még fog is. És imádja a lovait és a lovai is imádják őt. És én nagyon jól éreztem magam. Először egy nagy sárgára ültem (a neve őő G betűvel kezdődik, van benne n meg i is, hupsz, nem tudom), annyira röhögtem, mert szerelik a fiúk nekem a lovat, kérdezi Tanya, hogy szoktam e german rein-el lovagolni. Hmm, mondom neki, hogy nem hiszem, mert még a nevét se hallottam. :D Aztán kiderült, hogy a veiroter a german rein. Hát én aztat nem tudtam :D  Ezek után aggódtam, hogy ha elkezd nekem itten angolul magyarázni, biztos meg se fogom érteni. Mondta Tanya, hogy jó fej a ló, de azért rakjunk rá egy german rein-t, mert szereti kipróbálni a lovasait. Hát, jó. Amin tökre meglepődtem, hogy egyáltalán nem paráztam. Amióta összetörtem a fejem (és 3 hétig kómában feküdtem ugyebár ), azóta az idegen lovakkal szemben volt bennem egy félsz. Amíg megismertem Feinit, amikor először ültem Weltin, érdekes Makronál az első 5 perc után már nem féltem. És azóta se féltem rajta soha. Még az ágaskodós piruettes mutatványainál se, meg amikor szanaszét cipelt Samorinban a vágtapályán, meg amikor nem tudtuk megközelíteni a pályát Ausztriában és bakkecske ugrással jelentünk meg a bírok előtt, meg a terepen szénabáláktól visszapördülős 10 métert fújtatva tolatós mutatványakor se. Szóval Makrot szeressem. :) Na, szóval a lényeg, hogy tökre nem paráztam valamiért most. Pedig idegen lovarda, idegen edző, idegen ló, idegen ország, idegen nyelv. Nem tudom. Biztos már nagyon vágytam, hogy lovagoljak és ez erősebb volt az idegen ellni félelmemnél. És úristen, nagyon jó volt. Szóval először azon a nagy sárgán ültem. Valami 22 éves asszem. Mondta Tanya, hogy ne hagyatkozzak a korára, mert néha tud meglepetéseket okozni. Felraktuk rá a german reint is :D A biztonság kedvéért. Jó volt nagyon, Tanya is lovagolt, amíg én lovagoltam. Együtt lovagoltunk a kinti pályán. Ah, először fura volt kicsit, nem tudtam eldönteni, hogy túl óvatos vagyok e vele, vagy túl sok. Aztán gondoltam, hogy lehet, h túl sok a kezem, mert mindig az a hibám, de akkor meg eléggé kinyúlt elől. Aztán Tanya segített, mondott egy pár dolgot, én meg úgy értettem, hogy azt mondja, hogy az elején ne kérjek tőle túl sokat, de kiderült, hogy azt mondta, hogy már az elején kérjem tőle a korrekt pozíciót és kereteljem be. Jaaa, akkor túl óvatos voltam a kis matuzsálemmel. Amúgy tényleg nem lehetett érezni, hogy 22 éves. Tök friss volt. Aztán amikor már határozottabb lettem vele, akkor már jól ment nagyon, csak elég sokat fogott elöl, ami miatt a végére már eléggé elfáradt a karom. De nagyon jó kis vágtája volt. Még oldaljárást is csináltam vele, meg ugrásváltást. Tetszett, azt leszámítva, hogy sokat fogott. Az viszont jó volt, hogy mindig foglalkoztatni kellett, rengeteg félfelvétel, átmenetek, rövidítések, előre-vissza...stb. És akkor tök jó állapotba került. De ha csak úgy mentünk, akkor úgy semmi extra, akkor úgy csak úgy elvolt. Szóval jó volt nagyon. Tanya is dolgozott addig az ő lovával. Jaa, amikor megérkeztem, akkor mondta Tanya, hogy van egy jó pár lova számomra, de nem igazán értettem, hogy most ezt hogy érti. De aztán úgy döntöttem, hogy úgy értette, hogy több ló közül választhatok. Aztán kiderült, hogy nem, nem így értette, hanem, hogy több lovat is adna ma. Merthogy amikor végeztem a sárgával, akkor mondta, hogy felülhetek UVZ-re is. Huhh, mondom, dejó, persze, felülök. Azt hittem UVZ nem lesz annyira jó, mert Tanya nem annyira szereti lovagolni, meg a múltkor az egyik tanítványának is az UVZ-t adta, szóval azt gondoltam, hogy ő ilyen oktató ló. Pedig tudtam, hogy egy lányé. Na mindegy. Azért kíváncsi voltam rá, meg hát, ha egy szürkemarhát hoz felnyergelve, arra is felülök. És UVZ úúúúúristen, annyira király volt. Őt Tanyaék Mo-ról vették. Mert a Jenei Petiéké volt, aztán eladták, most itt van Tanyaéknál. Szóval nagyon tetszett. Tök könnyű elöl, érzékeny, megy előre, nem kell hajtani, lendületes, tök jó érzést adott. Tetszett nagyon, csináltam vele oldaljárást, ugrásváltást, kis sorozatot, passage-t, aztán nem akartam sokkolni szegényt, gyerekek lovagolják, ki tudja, mikor csinált utoljára ilyeneket. De ügyes volt és nagyon élveztem. Annyira vicces volt, mert vele magyarul beszéltem, a többi lóval angolul. :) UVZ, kis cukifej, nagyon klassz volt. Aztán még ültem egy ugró lovon, Nashville-en. Tanyaék nem szeretik lovagolni, mert kis lustácska. Hát, tényleg az kicsit, de azért nem reménytelen. 110 cm-ig tök jó állítólag. Mondtam is, hogy na, majd a végén Nash fog megtanítani ugrani. Nem is tudom, mikor ugrottam utoljára. Talán még anno Sümegen Marettal. Az lehet? Az elég durva. Vagy, nem, még utána a Bugával Fóton szerintem. Azóta nem nagyon ugrottam. Csak kis gimnasztikák voltak Zsófiéknál, de ugrani szerintem Bugával ugrottam utoljára. Abigélt szerettem nagyon, meg a Sütit, a kis pónit. :) Ők voltak a kedvenceim. Meg utána a Scarlett, a kis tarka, de vele nem ugrottunk. Akkor még baba volt hozzá. :) 
Úgyhogy ma lovas Húsvét volt. 3 ló. Wow. Hát volt is mit behoznom, kimaradt 2 hónap. Ajjaj. Már a hazafele úton éreztem, hogy rohadt izomlázam kezd lenni, holnap reggel lehet haldokolni fogok, de mindenképp megérte, mert az egyik legjobb napomat töltöttem ma el, mióta itt vagyok Isztambulban. És Tanya tök jó fej volt, mert abszolút partnerként kezelt és végül még ő köszönte meg nekem, hogy segítettem neki lelovagolni a lovakat. És hogy sose végzett volna. Hát nem tudom. Azért azt hiszem, mégiscsak én vagyok a hálásabb. Annyira jó volt. :))