És az úgy kezdődött, hogy egyszer csak reggel lett. Elhatároztam, hogy nem stresszelek rá a morningra, megyek az egyel későbbi busszal. Végül is, hova rohanjak? Minden reggel ott gyülekezünk, mire végre megtudjuk az aznapi teendőket. Szóval, egyel későbbi busszal mentem. Így nem találkoztam azzal a lánnyal, ki a negyedes buszon mindig mellém ül, viszont találkoztam azzal a nagyon nem töröknek kinéző szőke hajú csajjal, akinek majdnem ugyan olyan lila dzsekije van, mint nekem. Szóval mentem a busszal. Nem a negyedessel, hanem a felessel feles nélkül. Aztán ért a meglepetés, hogy SENKI nincs sehol se a csoportomból. Se Kaniye, se Didem, se Elio, se Yasemin, se Selen, se Mustafa, se Tugce, se Meryem, se senki. Megkerestem Zerrint, kérdeztem is tőle, hol vannak a többiek, aki mondta, hogy nem tudja. Hmm, nem tudja, minden esetre ez úgy hangzott, hogy nyilván majd jönnek.  Írtam is Didemnek watsup-on. "Utoljára láttuk: ma 03.02." Mi?? Gondoltam is magamban, hogy na, szép, jól sikerült az éjszakája, akkor rá ma nem kell várni. :D Hát végül kiderült, hogy nem is jönnek, mert valami konferencia volt tegnap, jött vmi doki a kórházba, aki előadott valamit, ami hajnali 2-ig tartott. Mivel ezt KÖTELEZŐVÉ tette nekik a suli, a mai napra szabadnapot kaptak. Egyrészt, milyen menő már, másrészt, nálunk hol mernének éjszakai előadást kötelezővé tenni? Annyira vicces. :D. Aztán Zerrin azt akarta, hogy tegyek fel egy CPM-et egy bácsira. Csak kis problémák voltak az ötlettel: nem tudom beállítani a CPM-et és nem tudom elmagyarázni a bácsinak, hogy: Jó reggelt Bácsi, ez a CPM, nem harap, csak mozog, lábat benne hagyni nyugiban, majd a CPM teszi a dolgát." Úgyhogy végül visszautasítottam ezt a soha vissza nem térő lehetőséget, és később Yaseminnal (nel) együtt felraktuk. Mert Yasemin végül befutott. A kár, hogy ő se beszél english, így kicsit meg voltam lőve. Se Kaniye, se Mustafa, se Didem. Aztán 11 körül Zerrinnek is világossá vált, hogy túl sok mindent nem tud kezdeni velem, (bár mentségére legyen mondva, hogy iparkodik), úgyhogy végül megnyertem magamnak Nazim-ot. Ennek több szempontból is nagyon nagyon örültem. Egyrészt, mert Nazim tök jó fej, másrészt, mert jó gyógytornász és remek tanár, mert BESZÉL ANGOLUL, mert ad nekem beteget, mert tudok tőle kérdezni, és a legjobb: mivel nem volt vele más diák, végig angolul beszéltünk. És mert még mindig neki van a legtöbb angolul beszélő betege. Szóval, nagyon jó volt. A délelőtti CPM és számtalan gonarthrosis, TEP és hasonló után (csak általános erősítő, mobilizáló gyakorlatok, beteg ágyból kirobbantás...stb) után visszatértem a háborús lőtt betegekhez. Közben azon gondolkoztam, hogy milyen király, mert egyrészt jók a traumatológiai gyakorlatomhoz, másrészt a neurológiához is jól jöttek, mivel a legtöbb lőtt beteg bénulásos tünetekkel küzd. Szóval ez olyan kinder tojás. 2 az 1ben. Amúgy megdöbbentően kövérek a protézises betegek. Egyrészt még jó, hogy kontraindikáció a protézis beültetés az ennyire elhízott embereken, másrészt 100%, hogy a másik végtag is is hasonló sorsra fog jutni, ha ezt a testsúlyt kell cipelni. Érdekelne, hogy vajon kapnak e dietetikustól tanácsot, étrendet. És itt nem cuki duci nénikre kell gondolni, hanem olyanokra, akiknek nem hajlik 40 foknál tovább a térde. És nem a műtött. A másik. Se. Mert a "szövettorlódás" megakadályozza. Magyarul annyira elhízott, hogy maga a zsírszövet nem engedi, hogy behajlítsa a lábát. Szörnyű. És akkor megjelenünk mi, hogy: "akkor most megtornásztatjuk a lábát, oké?" És ott maradunk mi is, mert sérvet kapunk. DE! Nem kapunk sérvet, mert megtanultuk az ízületvédelmet! Hogy hogyan mobilizáljunk egy 70 kilós lábat úgy, hogy ne rokkanjunk bele. DE! Mégis belerokkanunk, mert a 120 kilós lábra mégse készítettek fel. Viccet félre, ez tényleg nagyon szomorú. Ha belegondolunk abba, hogy ezeknek a betegeknek a 80%-a megúszta volna a műtétet, ha egy egészséges testsúllyal rendelkeztek volna az utóbbi 50 évben, akkor milliókat spórolhattunk volna az államnak. Lehetett volna azokat a milliókat befektetni, lehetett volna belőle fejleszteni, stb. Ami szintén hozott volna a konyhára, tehát megspórolhattuk volna azokat a milliókat, plusz azoknak a millióknak a kamatját... Ezt még lehetne folytatni. Szóval ezért választottam én az obesitást szakdogám témájának. Ahhh, mennyi pénz. Ha azt mind én kapnám... Áááá, lenne egy luxus kórházam valahol a tenger mellett és mindenkit meggyógyítanék. Helyben lenne a delfinterápia is. :) És Obama kezet rázna velem és híres lennék és bekerülnék az Ellen Show-ba. És alkalmaznám Ahmetet és nem dolgoztatnám heti 6 napban 10 órát, hogy 23 évesen már kiégjen... Na mindegy. Szóval igen, a lényeg, hogy vannak terveim a jövőre nézve.És aki jól viselkedik, az majd kap egy egy hetes beutalót és akkor annak nagyon jó lesz.
Na, Vissza a jövőbe, őő vagyis a jövőből...  Szóval Zerrin elküldött Nazimhoz. Aztán már nem tudom, hogy Zerrin találta e ki, hogy több mindent tudok csinálni Nazimmal, vagy Nazim kérte meg Zerrint, hogy küldjön el engem hozzá, mert Nazim azt állította, hogy ő kérte Zerrint, hogy küldjön engem hozzá. Merthogy rengeteg betege volt és nem végzett volna velük és szüksége volt egy kis asszisztenciára. Mert gondolom Nazim se számolt azzal, hogy ma nem jönnek a diákok (kivéve Yasemin és én) és így nem lesz segítsége. De aztán meg mégis lesz. Szóval, Nazimnak segítettem. Mentünk a quadriplég férfihez, hát őt már nagyon jól ismerem. Még Lokomatnál találkoztunk először, de aztán kezeltük is, mert Nazim betege. Szerintem róla már írtam: neki C4 magasságban volt sérülése, a munkahelyén leesett valahonnan, cervicalis csigolya törés és teljes laesio. Magyarul csak a fejét tudja mozgatni, semmi mást. Ehhez jön egy nála elég erős spaszticitás. Nagyon érdekes beteg, mert ahhoz képest, hogy fekve milyen iszonyúan spasztikus, vertikalizálva nincs spazmusa, így képes sétálni (sétáltatódni) a Lokomatban. Aztán mentünk ahhoz az arab betegemhez, akit anno Nazim rám bízott. Neki volt egy műtétje azóta és sokkal jobban van, van ülés stabilitása, sőt egyedül felül és vissza is fekszik (azt nem teljesen egyedül) és a lába is sokat javult, a jobb lába egész jó, főleg a flexió-extensió alakulgat, de úgy összességében sokkal jobban van. Aztán mentem egy szegény eltévedt beteget passzív mozgatni. Abszolút intenzíven a helye, senki se érti, mit keres a rehab osztályon. A lényeg, hogy tracheostomiás lélegeztetett, nem orientált, spasztikus beteg, aki tele volt mindenféle dróttal. És akkor passzív kimozgatás. Van rá 10 perced. Őőő, oké. Hát őszintén szólva, nem hiszem, hogy nagyon effektív voltam. Pláne, hogy közben tele volt kezdődő decubitussal, szóval az se volt mindegy, hogy hogyan fogom meg, majd hogyan pozicionálom. Na, hát igen, az jobb lett volna, ha hozzá közösen megyünk Nazimmal. Aztán volt egy jobb oldali stroke-os férfi, akiről kiderült, hogy anno atletizált és híres. Nála aphasia is jelen volt (nem tud beszélni, de mindent ért). Őt passzív mozgattuk, ültettük, állítottuk. Nazim arc kezelést is alkalmazott, hogy minél előbb lehessen logopédust és beszéd terapeutát hívni. Érdekes volt, mert arc arckezelést krioterápiával dobta fel. Állítólag tök jó hatása van a jég által előidézett vazokonstrikciónak és az utána kialakuló vazodilatációnak az ilyen betegeknél. Úgyhogy gondoltam is rendesen Makovicsné tanárnőre. Nekünk ő tanította a stroke-os arckezelést. Aztán mentünk ahhoz a kislányhoz, akit már ismertem. Aki bent ragadt az égő házukban és nagyon megégett. És akinél nem tudtunk hatékony kezeléssel előállni, mert túl szívszorító volt, ahogy sírt. Nazim viszont nagyszerű. Lenyűgözött az, amit azzal a kislánnyal csinált. Papírpoharakból csinált neki a folyosón akadálypályát. Mert nagyon fontos lenne, hogy minél többet jöjjön-menjen, másszon, lépjen. Egyrészt a sensoros reinnerváció végett, másrészt, mert pl egy jó nagy lépés is nagyon jó ingert ad a zsugorodott szövetek ellen, az Achilles-re, a hemstringre, mindenre. És Nazim kreativitása maximálisan lenyűgözött. És csak ez után kezdte el e manuális stretchinget, ami igen, most is keserves sírásba torkollt. Egyszerűen ez tényleg fájdalmas. Ez zsugorodott, deformált szövet. Ha nincs megnyújtva, akkor ízületi kontraktúra alakul ki, ami pedig odáig fajulhat, hogy a kislány soha többé nem tud ceruzát fogni a kezébe. Úgy kell elképzelni, mint egy sima halandó ember által tapasztalt izomnyújtást. És akkor azt meg kell szorozni 1000-el. Ilyesmi lehet. Aztán voltunk egy arab betegnél, akit szintén meglőttek. Őt passzív mozgattuk, mert a térdét manipuláltuk, mert nem hajlott. Nazim mutatott egy jó kis fogást térd manipulációhoz. Úgyhogy végre újra egy jó kis tevékeny nap volt.
Miután 6-kor végeztünk Nazimmal a betegekkel,  lementem a okádékony fül-orr-gégészetre, mert már elegem volt ebből a nem gyógyulásból. Mondtam, hogy szerezzenek nekem egy dokit, mert lesz ne mulass. Nem tudom, az a két csaj mit bénázott, már benne voltam a rendszerben (hála, hogy ez most a 3. vizitem volt...), de nem baj. Útlevél, ilyen igazolás, olyan igazolás, minden szutykot elkért. Mondom neki: aztán angolul beszélő dokihoz küldjél. Oké. Nézem, ki ügyel: ajjj, az én kedves allergológus szakorvosom... Na, gondoltam magamban, ennek sok értelme nem lesz. Egyrészt, mert most fizettem ki még egyszer 70 lírát, hogy újra diagnosztizáljon allergiával... Na, ehhez nem sok kedvem volt. Másrészt, mert a doki NEM BESZÉL ANGOLUL. Gondoltam is, hogy még jó, hogy kértem a libát, hogy angolul beszélő dokihoz küldjön... Hát ebből mi lesz... Aztán idővel megérkezett a TOLMÁCSOM. Amit a libák nekem szerványoltak. Ahh, máris jobban kedveltem a 2 gépírónőt a pult mögött. A tolmácsom szíriai. Igazából arab-török tolmácsként dolgozik, most tolmácsolt először angolul. Nekem. jajj, de megtisztelő. Dokinál: 
"-Merhaba"
"-Merhaba"
/itt a tolmácsom előadta a török monológját a tüneteimről/
doki: "-Köhög is?"
én: -Neeem. Fáj az arcom itt és itt és a fejem itt. 
doki: -A múltkor felírt gyógyszereket kiváltotta?
én: (Nem, more mindegyikből tartok a lakásomon tartalékot) Igen.
doki: Hmm. 
ezt a Hmm-t nem tudtam mire vélni.
doki: fáj a torka?
én: (hahahah, szegény Dorka, fáj a torka, nem kell neki habos torta) NEEEM. FÁJ AZ ARCOM ITT, MEG ITT, MEG A FEJEM ITT ÉS AZ EGÉSZ POFÁM IS UNDER PRESSURE. TAMAMA?
doki: Hmmmmmm. (szerintem itt kezdte el kapizsgálni, hogy lehet, hogy mégse allergiám van, hanem sinusitisem) Csekkolta az orrom, hogy azért mégse tűnjön annyira hasra ütés szerűnek az új diagnózisa:
doki: Hmmm, sinusitis.
TÉNYLEG?? NEM MONDOD? NEM ALLERGIA? PEDIG 3 NAPJA MÉG ALLERGIÁM VOLT!!! 
Ja és by the way, Doki, Ön nyert: tényleg sinusitis. Az ön nyereménye: őő, az nincs... Köszi az allergia gyógyszert, majd eladom a fekete piacon. Muhahaha. 
Szóval tudtam én, hogy sinusitis. De nem hitte el nekem. Istenem, mentem volna dokinak, olyan tehetséges diagnosztika vagyok. Vizsgálat nélkül is tudtam, hogy sinusitis. Kaptam még egy adag gyógyszert meg pár használhatatlan tanácsot: a kedvencem: ne menjen ki az utcára, ha hideg van. :D:D  Ezen szakadok. Pár éve minusz 10-ben otthon is ezt mondták. Azt még meg is értem. Akkor kaptam a Zanyukámtól olyan arcot melegen tartó téli kabátot, aminek olyan magas gallérja volt. De jesus, itt 15 fok van!! De ok, megyek Ausztráliába. Csakhogy az allergológus szakorvosom megnyugodjon. Aztán a 2 gépírónő liba visszaszolgáltatta a HIVATALOS papírkámat arról, hogy Medipol Erasmus diák vagyok. Le kellett fénymásolniuk, de hogy minek, azt nem tudom. És tök koszosan adták vissza. Azt hittem helyben ütöm le őket. De úgy egy székkel, egy lendületből. Kinder tojás. 2 az 1ben. Hogy képzelte ezt mégis? Az az én tulajdonom, úgy kellett volna rá vigyáznia, mint a szeme fényére. Másrészt, egy bocsit se mondott. Mondtam neki, hogy szerinte ez így okés? Így visszaadni? Hogy néz ez ki? Most ezt fogom mutogatni más helyeken? Egy hivatalos dokumentumot? Ilyen dzsuvásan (Petiii, dzsitvásan)? Aztán elkezdte egy papírtörlővel elmaszatolni, közben 2x majdnem eltépte, úgyhogy inkább mondtam neki, hogy adja vissza úgy, ahogy van. Amíg még egyben van. Az anyja szentségét neki. (Még az a mázli, hogy van belőle még egy példány, mert ÉN VIGYÁZTAM RÁ, úgyhogy nem kell majd ezt a cafatosat mutogatnom sehol, nem fog égni a képem, de ezt nem kötöttem a liba orrára. Remélem legközelebb jobban vigyáz más hivatalos dokumentumára). És a pofon ettől még jár neki.
Hát így. Holnapra szabad napot kaptam, mert az iskola kellemetlenül érezte magát. Igazságtalannak vélték, hogy a többiek kaptak szabadnapot mára az éjjel 2-ig tartó kurzus után, és én, aki 9 órát alukált, nem. Mondom, MI?? Ez most vicc? Nem, nem vicc, ez így nem igazságos, úgyhogy holnap nem kell bejönnöd, ha nem akarsz. Hát ez nagyon kedves és megtisztelő. De én természetesen bemegyek. Mert szerintem meg az nem igazságos, hogy a semmiért kapjak egy szabadnapot. Meg amúgy is. Tanulni jöttem, nem szabadnapozni. Azt majd később. Ha jön Apa+Eszter. Megyünk nyaralni. Jiiihááá. De addig melódia. Mondjuk holnap be kell mennem az office-ba a lakás számlámat intézni, mivel csak 9 körül nyitnak, később megyek a kórházba. De megyek. Ez fix.