Ma nagyon jó időben beértem (váll vereget), úgyhogy végre nem kellet úgy rohannom, mint tegnap. Rögtön egyedül kezdtem egy betegnél. Annál, aki tegnap nem akart engem. De ma már nem volt ellenvetése. Amúgy itt nem úgy van, mint otthon, hogy van egy osztály, ahhoz tartozik x számú gyógytornász és akkor csinálják a dolgukat, amíg van beteg. Itt egy picit más. Vannak a gyógytornászok és hozzájuk vannak rendelve a betegek. Például Nazim elvileg a neurológiai betegek egy részét látja el, de most például van egy ortopédiai betege is (tibia fixature externa). De nem viszi az összes beteget a neurón. Ennek a rendszernek van előnye is, hátránya is. Egyrészt néha kicsit mászkálós az élet így, mert, ahogy írtam hatalmas a kórház és van, hogy a betegek különböző neuró osztályon fekszenek. Így egyrészt kicsit időrabló tud lenni a sok mászkálás. Bár ennek is meg van az előnye, mert az ember konkrétan ki tudja szellőztetni a fejét, míg átmegy a másik épületbe. És ez néha igencsak jól jön. Egyébként meg nagyon jó rendszer, mert így nem az van, hogy van 8 óra munkaidő és 30 beteg, hanem mindenki viszi a saját betegeit és mindenkivel annyit foglalkozik, amennyit kell. Például a robotos osztályon egy egyéni exercise 30 perc. De a fekvő osztályon ez picit más. Ott nyilván attól függ, hogy kinek milyen súlyos érintettsége van. Például egy quadriplég több időt igényel, mint egy hemi. De az a jó benne, hogy nem kell rohanni és összecsapni a munkát, hanem mindent szépen kidolgozva igényesen kivitelezve lehet kezelni. Én például ma a betegemnél kb 45 percet voltam. Mondjuk 4 végtagot kezeltem, de otthon is kezeltem 4 végtagot. Akkor kb 20 percben. Mert annyi idő volt rá... Úgyhogy jó, hogy nem hajt a tatár. 
Amúgy semmi különös nem volt ma, Nazim fél napot dolgozott ma, így mi is. Hamar végeztünk. 
A robotos osztályon az egyik srácnak, Mustafa-nak szülinapja volt. Úgyhogy volt torta, gyertya, csillagszóró meg terülj-terülj asztalkám.