van lakásom

és már benne lakom

A mai nap a beköltözésről szólt. Kb délben meg is reggeliztünk, aztán Ermannal elindultunk átszelni a várost. Először csak Halic-ig mentünk (Unkapani), mert itt van az egyik campusom, holnap ide kell mennem, hogy felszálljak a shuttle-ra, ami elviszi majd a hallgatókat a kavacik campusra. Ezután a kis kitérő után folytattuk utunkat Basaksehir-ba, a lakásomhoz. 3 metróval kellett menni, minden metróval a teljes vonalon végig... Kőbánya-Újpest vonal túró füle ehhez képest... Már mindketten szenvedtünk, de egyikünk se mutatta :D Amúgy anyu, igen, most már tudom, miről beszéltél. Tényleg van alstom metro is. Olyan, mint a mi 4-es metronk. És igen, Alstom, és igen, nagyon csendes, úgyhogy welldone (vállveregetés). Végre megérkeztünk Basaksehirba, addigra már az eső is szerencsésen szakadt, átvettük a lakást, a tulaj 12 és fél órán és 56 másodpercen át magyarázta a dolgait. Erman udvariasan hallgatta, de közben nem volt lehetősége fordítani nekem. Aztán forgatta a szemeit (by the way: "Ne forgasd a szemed...) de minden rendben volt, a tulaj Erman elmondása alapján rendes ember, csak túl sokat beszél. Na, ő lesz az utolsó, aki megtudja, ha megtanultam törökül. :P Mellesleg nagyon eltalálta az ágytakarót. Honnan a pokolból tudta? Majd küldök képet. :) Panni, majd teszek fel képet a lakásról! :) Mindenképp. Már ma is szerettem volna, de elkezdtem kipakolni meg takarítani és már nem maradt rá kapacitásom. A környékről is fogok, de most nincs jó idő... 
Chateltem Zsófival, azt mondta mindenki jól van otthon. Makro is :) Feini is. És azt is írta, hogy hiányzom. Réka is írt, ő is írta. Nekem is hiányzik mindenki. De örülök, hogy én is hiányzom nekik. Mármint úgy értem, ez legalább bebizonyítja, hogy valóban idétlen (ossssstoba) rémálom volt, ami még otthon kínzott. Hogy az emberek elfelejtenek majd. És nem hiányzom senkinek és az élet simán megy tovább. Nyilván ez valami idióta tudatalatti elnyomás felszínre törése, mármint ami az identitás keresését illeti. Maminak igaza van, itt most tényleg fel kell nőni. Saját háztartás vezetése. Végül is mindig is ez volt a vágyam. Hát most megkaptam :) Szeretem, tetszik. Ja és örömmel tudatom mindenkivel, hogy nagyon király a kecóm és nyugodtan jöhettek, van hol aludni!! :)