Életem első napja Isztambulban :) Megérkeztem a majdnem túlsúlyos (először igencsak túlsúlyos) bőröndjeimmel. De így legalább könnyű volt megtalálni a "karüsszelben", mert egy hatalmas piros cédulát ragasztottak rá: ATTENTION! HEAVY! A gépen tök sok hely volt, az egész 2. sor nekem volt fenntartva. :D 

Erman húga, Gizem várt a reptéren és Erman sofőrje elvitt minket a partra, sétáltunk, beszélgettünk, kávéztunk a Starbucksban (ő török kávé, én espresso, de holnap én is török kávét fogok inni, mert tök jól nézett ki). Aztán tovább szerettünk volna sétálgatni, de elkapott a zuhé, úgyhogy hívtuk a drivert és elindultunk felvenni Ermant, majd elmentünk vacsizni. Első török vacsim. Nem is volt vészes. Nekem kicsit sok volt a husi, de egész sok salit is esznek. Előételnek volt paradicsomos saláta, sajt, bagette szerűség, de annál százszor fincsibb, meg még vagy 3 féle pástétom szerű, nem tudom mi volt, de egész fincsi volt. Aztán hoztak egy nagy fejes salátát, de olyan igazi friss, ropogós salátát, és hozzá valami húsos pástétom szerűt. Azt úgy kellett enni, hogy lecsippentesz egy saláta levelet, beleteszel a pástétomból, ráfacsarsz pici citromot, majd a salátát összetekered és hamm. Volt valami pizzához hasonló, de extra vékony tésztából. Volt még kebab is. Amúgy minden egy picit csípős (van, ami a picitnél picit jobban, de még nem annyira, hogy füstöljön a füled, de annyira igen, hogy utána jólesően nyúljál a poharad felé). 2 féle desszert volt, na, azok nagyon nagyon klasszak voltak, az egyikkel szemben averzióim támadtak, mert úgy nézett ki, mint egy penészes spenótlevél, amit kilapított valami jármű, de mivel Erman és Gizlem is közölte, hogy nekik ez a kedvencük és ez olyan jó, meg ilyen finom, végül (óvatos szaglászás után) megkóstoltam. Igazuk volt, tényleg nagyon finom volt. Semmi gejl meg ilyesmi, pont optimális volt az ízlelőbimbóimnak. A felénél rá is jöttem, hogy valamilyen pisztáciás téma lehetett, de tényleg nagyon finom volt. Na ezután megérkezett a gyengém. Gyümölcstálak. De olyan jól nézett ki, a narancshéjból olyan díszítések voltak, mint egy felfele növő spirál. Gránátalma is volt meg kivi meg narancs meg alma (meg banán, de azt nem ettem... Makro kedvence). Aztán ittam török traditional innivalót, ami nem lesz a kedvencem, de tapasztalatszerzésnek jó volt. Ez ilyen joghurt ital, amihez vizet és sót adnak. Nem olyan vészes, de nekem valahogy a vacsi mellé fura volt. De pl egy reggelihez/uzsihoz tökre el tudnám képzelni. (például úgy, hogy ez az itóka meg uborka, meg az a bagette szerűség). Azt mondták ezt lehet alkolosan is meg anélkül is kérni. Aztán ittunk török bort meg török teát, ezek nagyon fincsik voltak. Ermanék jó fejek, mert imádják a kutyájukat. Állítólag már nagyon beteg és nagyon öreg és keringési problémái vannak, ami miatt nehezen tud járni, de mondták, hogy majd el kell mennem megismerni. Gondolhatjátok, nem sokat kellett győzködniük. Aztán kérdeztem tőlük a delfináriumot, de nem is hallottak róla. Elmondtam, hol van, megnéztük a neten, azt mondták, nem gondolták volna, de tényleg ott volt, ahol mondtam :) Szó, ami szó: nem tudták, hogy van Isztambulban delfinárium. Meséltem az itthoni kutyás programomról, tetszett nekik (is). Még rengeteg mindenről beszélgettünk, tényleg igazán nagyon rendes emberek. 

Vacsi után Erman sofőrje elhozott a szállodába (ami nagyon klassz és egy fürge lábú londíner fiú utánamhozta az ATTENTION! HEAVY! bőröndjeimet) és útközben  a szálloda felé észrevettem a balomon a Medipol Mega Hastanesit. ÁÁ, mondom, ez csúcs. :D Csak a sofőr nem beszél in english, úgyhogy only magamban örültem. :)