Ezen a héten szombaton Hanna és a szülei mennek Görögországba nyaralni és mire visszajönnek, addigra én már otthon leszek. Szóval meghívtak ma este vacsorázni. Hanna-t a loviból ismerem, aranyos kislány. A szüleivel pedig a versenyeken ismertük meg egymást. Ők németek, az apuka klíma berendezéseket árul az itteni autobuszokba, az anyuka német tanát egy általános iskolában. Szóval ma elmentünk 4-esben vacsizni egy nagyon szép helyre, közel az istállóhoz Maslak városrészben. Mivel Ramazan van, így nagyon különleges vacsora volt. Ilyenkor ugyanis az emberek speciális ételeket készítenek, és az asztalon minden megtalálható, a reggeli, ebéd és vacsora is, sok sok tál, minden féle étel, leves, husok, saláta, reggelis tál, yoghurt, sajtok, olajbogyók, köfte, cig köfte, fejes saláta, török pékáruk, desszertek, dinnye...szóval tényleg minden van. Mindenből egy kevés (actually az étteremben mindenből nagyon sok volt...), hogy este az egész napi étkezés étel különlegességei megtalálható legyen. Amikor megérkeztünk az étterembe még volt 6 perc a böjt végéig, így addig az emberek (mi is) csak ültünk az asztalnál, beszélgettünk és vártuk, hogy teljen az idő. Hiába nem vagyunk muzulmánok, eszünkbe se jutott elkezdeni enni. Vártunk mi is a helyiekkel. Csak Hanna kínlódott egy kicsit, de végül ő is kibírta. :) Aztán megszólalt egy zene, törökös, nekem kicsit a müezin hanglejtésére emlékeztetett, de annál lágyabb stílusú volt.Ez jelezte a böjt végét, az emberek elkezdhettek enni. Nagyon szép és érdekes volt a helyiekkel együtt kivárni az időt és jó érzés volt, hogy a török emberek, a kultúra és az iszlám vallás tiszteletére részt vettünk a szokásban és kifejezhettük tiszteletünket feléjük. 
Szóval jó volt és nagyon aranyosak voltak a szülei, hogy meghívtak vacsizni. Természetesen készültem számukra valami aprósággal, kis suvenier-el, Hanna-nak könyvjelzővel, szülőknek egyebekkel. 

Ezen kívül minden szépen zajlik a lovardában. Ma épp a ló fogorvosnak asszisztáltunk, aki Belgiumból érkezett. Megreszelte a lovaink fogát. 
Hápi is jól van, már van pár tolla, kezd kinőni, kb 3 darab meg 2 a "popcsijánál". A csótány továbbra is a kedvence, de a prémium minőségű lótápot sem veti meg. De csak azt, amiben jó sok kukorica van és nem túl nagy szemű. Mert ha valami túl nagyot akarunk adni neki, azt kiköpi és pislog ránk, hogy ezt mégis hogy nyelje le. Édes pofa. A kutyáktól még mindig fél és ha túl sok lábat lát, megzavarodik, elkezd ordibálni, majd keres egy szimpatikus lábat és azután azt követi.

Ma megismertem Maria Zvonimirova Todorovska-Omari-t, a szófiai származású díjlovas bírót és edzőt. Ha jól értelmeztem a dolgokat, töröltek valami járatot, azt hiszem Moszkvába kellett volna mennie, de itt ragadt. Úgyhogy kijött a loviba. Aztán mondott pár dolgot Tanyanak, míg lovagolt, így beálltam mellé fülelni. Tetszett, amiket mondott. Hasznos volt.

Azt még nem írtam meg, hogy van Antonio. Az olasz állatorvos. Akinek mellesleg van 3 lánya és akit a felesége otthagyott a 3 gyerekkel... Na, de nem ezt akartam írni. Hanem, hogy Antonio időnként eljön Isztambulba és esküszöm, mint amikor kimennek orvosok Afrikába, Indiába kezelni a betegeket, nagyjából olyan a helyzet itt is, amikor itt van Antonio. Több a megvizsgálandó ló, mint az IDŐ. Szóval Antonio itt volt a múlt héten 3 vagy 4 napot. Jött a bőröndjével, amiben mellesleg csak egy műtő szoba nem volt, azon kívül minden. Hozta a kis ultrahangját, eszközeit, gyógyszert, kötszert. 
By the way a lovarda mellett van a lókórház. A "clinic". De úgy mellette, hogy konkrétan mellette, ha nyitva lenne az ajtó, belátnánk a műtőbe. Konkrétan csak ki kell menni a mi kapunkon és be a clinic kapuján. Jaaa, nem is, mert van egy közvetlen kiskapu közöttünk. Szóval na, tényleg mellettünk van. Úgyhogy ha bármi kéne, csak átugrunk érte, vagy itt van a doki 5 másodperc alatt, mert lényegében helyben van.
Szóval jött Antonio, nagy volt a sürgés forgás, a lovak álltak sorba a clinic udvarán. Gondoltam, hogy inkább be kéne vezetni a sorszám húzást, akkor nem kéne a lovaknak az udvaron várakozni... De aztán rájöttem, hogy mégse, mert az udvaron legalább van fű, tudnak legelni a lovak. (Mert a lovardában SEHOL nem tudnak...) Szóval türelmesen vártak a kis betegek, a rendelőben meg minden segítő kéz jól jött. Szóval én is ott ragadtam, pláne, hogy szeretett sporttársaink állapotáról volt szó. Mivel nekünk is sok lovunk igényelte Antoniot. Tavares lába meggyógyult, most volt a második kontroll rtg, minden oké, el is kezdte Tanya szoktatni a nyereg alatti munkához, de még csak lépésben. Ennek duplán nagyon örülök (mármint Tavares egészségének, mert így Tanya visszakapta a legjobb lovát, a lovat, aki számára Az érzést adja és akivel közösen álmokat valósíthat meg. Plusz örülök neki, mert így esély van rá, hogy a fóti és kaposvári versenyre idén is jönnek, így újra találkozhatnánk.
Szóval a rendelőben rtg, UH, sántasági vizsgálatok, aktív vér terápia szakadt ín gyógyítására, injekciók, kötözések...stb. Szóval minden félét láttam. Mivel nagyon jó kis szemléltető plakátok vannak a rendelőben, így (amennyire időm engedte) elmélyültem kicsit a ló anatómiában. A nomenclatura lényegében megegyezik a humánnal.
Teltek a napok Antonio mellett, közben intézni kellett a lovainkat, futószár, lovaglás, edzés tartás...stb. Nem unatkoztunk, olyannyira nem, hogy idő közben megtanultam patarohadást kezelni, vért venni és intravénás injekciót beadni. Újabb dolgok, amiket ingyen tanultam és amiket minden bizonnyal kamatoztatni is fogok. Csak azért, mert érdeklődő, figyelmes kisdiákként segítettem a clinicán és lestem Antonio és a dokik minden rezdülését. 
Szóval időnként Antonio megjelenik és hozza az európai tudást, kezeli az itteni lovakat. Ilyenkor mindenki őt akarja a lova körül látni. Közben Antonio oktatja a helyi dokikat. Szóval így került ide az olasz doki.
Ezután már úgymond könnyű kis levezető volt csak a lovainkat intézni. Mondjuk ma pont nem, mert elég meleg volt, Hápit ki kellett költöztetni a bokszból, ahol volt, mert Leo visszajött a nyaralásból a farmról és Hápit pont Leo bokszába raktuk anno. Mivel az én kacsám, nem várhattam el a fiúktól, hogy nyakukba vegyék még ezt a feladatot is, így beálltam én is bokszot takarítani. Utána Hápi medencéjét kellett feltölteni friss vízzel, de röpke egy óra alatt meg is volt. Aztán intéztük a lovakat, jöttek a gyerekek, edzés tartás, szokásos. 
Ma ment haza Raszika, tegnap este nála voltam, ott is aludtam. Beszélgettünk, elbúcsúztunk. De majd otthon megyünk együtt lovazni. 
Már nekem is számolni kell a napjaimat visszafelé... kettőt pislogok és már otthon is leszek. durva...

Lehet erről a Törökországról minden félét mondani, de emberségből jeles. Ma reggel 10 percen belül 2 olyan esemény is történt, ami nagyon elgondolkoztatott... Lehet, csak én járok nyitott (nyitottabb) szemmel, ezért veszem észre, de észreveszem, hatással van rám és tetszik. És ez a lényeg.
Osmanbey metró megállónál van egy kijelölt hely, ahol a zenészek legálisan muzsikalhatnak apró pénzt gyűjtve. Egy fiatal srác, gitárral. Emberek jönnek, mennek, ki munkába, ki máshova. Jön 2 sziriai kisfiú. Szülők isten tudja, hol. Sötétebb bőr, koszos ruha és fülig érő mosoly. Illegális bevandorlók. Pénzt akartak tenni a gyujtobe. A gitáros srác nem engedte, mondván az apró népnek nagyobb szüksége van az apró pénzre, tartsák csak meg szépen. Minden bizonnyal csak pár kurusrol volt szó, nem is egesz egy lirarol. De a kicsik visszaraktak a pénzt. A gitáros nem tudja elhagyni a helyet, meghatodva játszik tovább, meg szebben és beleelessel. Mert Immár szívből zenél.

Ezután elmelazva alldogalok a metrón. Szembe egy lány, kezében kávé, másikban mappa, harmadikban (ha lenne) táska, negyedikkel zarna a cipzart. De sajnos "torzszulott, csak 2 keze van". Mellette egy srác. Nézi, nézi a szerencsétlen lányt, majd segít. Megtamasztja a táskát alulról. De még így is nehézségekbe ütközik a lány. Szó, ami szó, végül a srác segített a taskan a cipzarat is behuzni. Így a mappa is belekerult, a kávé se ömlött ki, és legalább feldobta saját, a lány és az én napomat is. Milyen kicsi dolog, de mégis mennyit számít. Apróság, de nagyszerű.

Mi is képesek lennénk rá, nem nagy dolog. Kis nyitottság, odafigyeles és kész is a csoda.
Loviban 3 lo, 2 edzés, egy ulesjavitas, tartottam edzést is. Tanya nagyon kinyitja az elmém. A dolgok mögé tudok látni, ha ravezet kicsit. És valahogy kezdem úgy érezni, hogy minél kepzetlenebb vagy nehéz a lo (úgy értem problemasabb), annal többet tudok tőlük tanulni. Először persze azt gondolja az ember, hogy oké, itt egy törpe terrorista ugró lo, robog összevissza és dobálja a fejét, erre eltelt 2 hónap és ma az ugetes minőségén és így a piaffon is dolgoztunk. Meg a kontakton. Hogy folyamatosabb tamaszkodasa legyen. És mindig mindenből lehet tanulni. És kell. Mert ez így jó.

Hápi kacsa nagyon jól van, Johnny melletti üres bokszban lakik, van medencéje, 2 is. :) Nagy dumás a kis lurkó, rengeteget eszik. Aranyosan követi a mozgó lábakat, bejárta már a díjlovas pályát is, tetszett neki. Szeretne úszni, de a pocsolyában leér a hasa... Talán holnapra megérkezik neki az úszó medence is a jacuzzi mellé. :D 

És akkor szépen megyek hazafelé a loviból, megyek le a metróba, veszem elő az Istanbul kártyámat, hogy bemenjek a kapun a metróhoz, odaérintem a kártyámat, majd hangos szirénázásba kezd a kapu. Nézem, WTF?! Ennek meg mi baja. A jó, hogy nem csak én nézek, hanem legalább már mindenki az aluljáróban engem néz. A pillanat, amikor inkább eltűnnél a föld alá. :D És aztán ott a biztonsági őr is. És jön. Felém. Nagy léptekkel. Nem tétován, de határozottan. Őőőő, asszem bajban vagyok. De miért? 
Elveszi a kártyámat. Szerencsére már még többen néznek. Legalább akinek van kártyája, az is inkább álldogál és bámészkodik. Bakker. Inkább mennének a dolgukra. Csak ne kövezzenek meg. Nézi nézi az őr a kártyámat.

-Hmmm, Krisztina?
-Az volnák (mondta ja macska, jaa, nem, most nem...)  
-Krisztina Kornis?
-Ühüm.
-Hát a maga kártyája nem jó.
-Őőő
-Jaja, nem jó ez.
-És azt lehet tudni, hogy miért nem, esetleg, talán, ha már így alakult?
-Maga diák?
-Az volnák (mondtajamacska...) Erasmusos diák a Medipolban.
-Medipol...hmmm   /by the way, ha azt mondod erasmusos vagy, mindenki azt hiszi, hogy isztambul egyetem és kész... medipolra általában felvonják a szemöldöküket)
-Hát de minden évben frissíteni kell, hogy bizonyítsa, hogy még mindig diák.
-Oké. De még nincs fél éve se, hogy ezt a kártyát kiállították.
-Akkor is minden évben meg kell újítani.
-aha...   és hol?
-Taksim vagy Gayrettepe
-Oké. És ha ezzel a kártyával nem tudok utazni, akkor hogy menjek el oda?
-őőő. oké, jöjjön (és beengedett a kis kapun) 
Szóval végül ingyen utaztam aznap. Itthon meg megpuszilgattam a tartalék kártyámat. :)
Másnap megyek hazafelé, szintén, le a metróba, veszem elő a kártyám, odaérintem, minden oké, nincs sziréna, tartalék kártya működik. Erre mintha valaki Kristin-ezne. Ááá, biztos nem. Erre megint hallom "Kristin" Nézem, mondom mi a fene, oké, kicsit már erjedtecske volt az eper, nade azért nem ennyire... Hátrafordulok, erre a biztonsági őr szólingat. Na, mondom ez haláli. :D megjegyezte a nevem, kérdezte, hogy sikerült e elintéznem a kártyát meg ilyenek. Annyira mókás. 
A lovardában is ez van egyébként. Olyan emberek szólítanak a nevemen, akiket még nem is láttam... :D Ez olyan, hogy nálunk is nyilván mindenki tudta a Phoung nevét a gimiben, míg ő nem sok mindenkit ismert... 
Szóval, ilyen kalandjaim voltak. :)

Szóval a verseny óta több ülésjavító edzést is tartott Tanya, egyszer én is, aztán még egyszer, közben elkezdtem gondolkodni, hogy mit lehetne tornateremben gyakorolni, simán ló nélkül, milyen gyakorlatok segítenének a korrekt ülés pozíció megszerzésében. Aztán kitaláltam pár jó kis feladatot, meg elkezdtem egyénekben gondolkodni, hogy pl Ece-nek milyen gyakorlatokat adnék, Ebrunak stb. Aztán Ebrunak végül össze is írtam egy pár gyakorlatot, mert megkért, hogy tartsak neki ülésjavító edzést.  Előrehelyezett fej tartása van és tanügetés közben nagyon befeszíti a nyakát. Sol-Lynnal én is ezt csináltam, emlékszem, amikor Kajászón ezen dolgoztunk, hogy ne úgy tartsam a fejem. Szóval Ebrunak összeírtam pár feladatot, meg "izomfűző" kialakításra, meg mert úgy láttam, hogy gyengék a scapula körüli izmai, ezért egy erősítő feladatot is írtam neki, meg még egy pár gyakorlatot. Tök jó volt gondolkozni, igyekeztem mindent végiggondolni, és klassz feladatokat kitalálni. Aztán elkezdtem kicsit álmodozni... Hogy mennyire állat lenne, ha az egyik bokszot kialakítanánk Physiotherapy Room-nak, lenne benne matrac, laszti, ágy, minden és jöhetnének a lovasok kezelésre. Megcsinálnám a S.O.A.P. note-ot mindenkinek, lenne minden lovasnak egy dossziéja, abba írnám a dolgokat. És lehetne csinálni egy kutatást, hogy tényleg számít e és mennyit a gyógytorna, mennyit javul az ülés pozíció...stb. Meg az tuti, hogy minden lovasnak tartanék stretchinget. Szerintem a sakkon kívül ez az egyetlen sport, ahol se bemelegítés nincs, se nyújtás... 
Meg utána olvastam egy kicsit a témának, minden top lovas jár kondiba és gyógytornászhoz. Szóval nem lehetetlen a dolog. Már úgymond bevett szokás. Iszonyú fontos a díjlovaglásban a testtudat, testkontroll, az egyensúly, izombalance, a szimmetria. Én például tudom magamról, hogy a medencémet majd el kell vinnem Annushoz, mert a jobb oldali SIAS-om előrébb van, mint a bal... Ezt például manuálterápia nélkül nem tudom megoldani és biztos, hogy kihat az ülésemre.  Meg gondolkodtam, hogy mennyire fontos lenne egy masszőr is. Jöhetne velem Szandi, csinálhatnánk együtt. Pláne, hogy 2 év múlva ő is gyógytornász lesz. Meg aztán gondolkoztam a Tornyi Kati féle lehetőségen. Az is irtóra bejönne. Azért jó ez a szakma, mert sok lehetőség van benne. :) Jaa és rájöttem, hogy miért olyan jó álmodozni. Nem hülyeség, vannak tudományos kutatások, hogy amikor elképzelünk valamit, akkor az agyi receptorok olyan kisüléseket produkálnak, mintha azt tényleg csinálnánk. Volt egy ilyen kísérlet is arra vonatkozóan, hogy lovasok képzeljék el, hogy a négyszögben lovagolják a programot és azok az agyi területek aktiválódtak, amik valóban felelősek a lovagláshoz szükséges izmok kontrakciójának létrehozásához. Nagyon király. Szóval ezért is kell álmodozni sokat. Meg mert "álmodozni kötelező"...