ramaty közérzet, javuló tendenciát mutató idő és paciens mentes gyakorlati napok

avagy hogyan éljük túl a semmittevést sinusitissel

Diagnosztizáltam magamnak egy sinusitist. Nem nagy kunszt ez olyannál, aki mindig is szenvedett az ürgéeivel, őő, azaz üregeivel. Szóval, van egy sanda gyanúm, hogy az elmúlt időszak betegeskedése ráfutott az arcüregemre. Illetve, gyanítom, hogy a homloküregemre is, mert az is beszállt a fájdalmak kínzó bulijába. El is mentem hétfőn dokihoz, aki ránézésre megállapította, hogy allergiás vagyok. A diagnózis alapját nem értem, de a doki mentségére legyen mondva, hogy alaposan kikérdezett:
"Szemviszketés?"
"Nincs."
"Tüsszögés?"
"Nem jellemző"
"Asthmás roham?"
"Neeeem, neeem."
"Ételallergiáról tud?"
"Nem."
"Pollenallergiáról tud?"
"Neeem"
"Magának allergiája van"

Heuréka. :D Még jó, hogy nem is vagyok allergiás. Meg az a mázli, hogy a doki által felírt antihisztamin hatásos lehet a krónikus arcüreggyulladásra is. Tanultuk gyógyszertanból. Igen. Úgyhogy végül is, végeredményben olyan nagyon nem nyúlt mellé. 
Viszont, még mindig nem javult. A mai napot kihagytam. A tegnapit még végigszenvedtem, de ma reggel nem vitt rá a lélek, hogy bemenjek. 

A tegnapi nap rögtön egy nagyon szomorú dologgal indult. Sajnos egy emergency alarm szólalt meg. Tudtuk, hogy vészhelyzet van, az egyik beteg szíve leállt. A kórházi protokoll egyszerűen lenyűgöző volt. Ahogy megszólalt a hangosbemondó, abban a pillanatban 4 nővér és 3 orvos jelent meg, akik azon nyomban a beteg mellett voltak. A negyedik orvos pedig menet közben maga után ragadta az emergency kocsit (!), amit begurított a beteghez. Halkan jegyzem meg, hogy nem egy defit vittek a beteghez, hanem egy egész emergency trolit, amin minden megtalálható, ami egy vészhelyzetben szükséges, a tetején a defivel (nem cardiac...) Ezután még vagy 15 ember érkezett meg. Nem telt egy 5 másodperc se és a beteg már megkapta az első lépést a protokollból. Azon gondolkoztam, hogy vajon otthon ez egy hasonló szituációban hogyan zajlott volna ez az egész. És itt most nem arról van szó, hogy éljen Törökország és fúj fúj Magyarország. Egyáltalán nem. Csak tapasztaltam valamit, amit meg szerettem volna osztani veletek. Mert ahogy azt már sokszor is írtam, van mit tanulnunk Törökországtól és természetesen Törökország is tanulhat tőlünk. Mert ez így működik. Van ami itt jobb, van ami ott jobb. Pistike ügyesen mászik fára, Marika meg szebb virágcsokrot tud szedni. Ennyi. Csak tegyük fel, hogy Marika és Pistike összehaverkodnak és együtt másznának fára és együtt szednének virágot, akkor mind a ketten ugyan olyan ügyesek lennének fára mászásból is és virágkötésből is... (gondolkodási idő...)

Aztán biztos hallottátok, hatalmas áramszünet bénította meg az életet Isztambulban és számos más török városban. Ami jó: én semmit nem érzékeltem az egészből. Illetve a kórházban volt egy 3 másodperces áramszünet, de lényegében, mire felfoghattuk volna, már újból fény vakított az osztályon. Szóval szerencsére nem voltam érintve az ügyben. 
Nem sok betegem volt, úgy néz ki ez az ortop-trauma kombo már csak ilyen. Viszont volt egy femur töréses néni, aki folyamatosan azt kérdezgette, hogy férjnél vagyok e. Kiakadt, mikor mondtam, hogy nem és utána új témát talált: Miért nem? Édes volt, meg kell hagyni, nem teljesen volt térben és időben orientált, de annyi baj legyen.
Tegnap este, mikor hazaértem, szintén volt egy 10 perces áramszünet, viszont meleg víz és gáz nem volt. Meg voltam róla győződve, hogy az áramszünethez van köze, de mikor még ma se volt, elkezdtem gyanakodni. Végül kiderült, hogy valami a boilerrel történt. Felhívtam a lakásközvetítő irodát és George-ot, aki beszél angolul. Úgyhogy kijöttek és megcsinálták a nyomi boileremet. Úgyhogy van meleg víz meg gáz. Szóval nincs gáz, mert van gáz. 
Amúgy azt olvastam a BBC-n, hogy még az is felmerült, hogy a hihetetlen áramszünet hátterében terrorcselekvés állt. 
Kaniye beteg. Elkapott valami vírust, már egy ideje ő is szenvedett, pedig ivott teát, hogy jobban legyen, de hát puff. Ledöntötte lábáról a betegség. 
Holnap betolom a képem a kórházba, de ha nem leszek jól, akkor lemegyek a dokihoz.